2021. 12. 03.

Advent varázsa felnőttként

Meg tudunk állni a rohanásban advent idején? Mit tudunk tenni, hogy elcsendesedjünk, hogy az ünnepre hangolódjunk? Hogy lehet idén a karácsonyunk valódi – nyitott szívvel, őszintén? 

Az adventi várakozás időszaka sokaknak az év végi hajráról, az egyetemistáknak a vizsgákra való tanulásról, a szülőknek az ajándékbeszerzés feszültségéről szólhat. De lehet másként is!

„Nekem a kulcsszó ebben az időszakban az éberség, hogy mennyire tudok figyelni az ünnep üzenetére. Ezen múlik, hogy a karácsony végül csak kellemes, vagy valódi lesz” – mondta Tóth Márton a Szóval podcast legújabb adásában.

Az első karácsony pont attól volt jó, hogy nem a kényelemről meg a csilivili ajándékokról szólt, viszont ott volt Jézus”

– tette hozzá.

Kállay Kati energiáit jogászhallgatóként még a vizsgázás köti le, de, mint mondta, épp azért is jó, hogy az advent négy hétig tart, mert így van esély közben lelassulni, megérkezni. „Mi a családommal önkénteskedni szoktunk advent idején, most például adventikoszorú-készítést tartottunk mozgássérülteknek.”

„Érdemes olyan célokat kitűzni ebben az időszakban, amelyek a lelki hangolódást szolgálják, lehet ez a rorátéra járás, a tudatos csend vagy épp lemondás valamiről” – osztotta meg gondolatait Martí Zoltán, aki például kevesebb időt szeretne internetezéssel tölteni, hogy legyen lehetősége lélekben is megérkezni karácsonyra.

Az advent az egymáshoz való közelebb kerülés időszaka is, fontos, hogy ne a „tökéletes” karácsonyt hajszoljuk, hanem egymásra figyeljünk.

Gyerekként még könnyű az adventet élvezni, és várni a karácsonyt, jön a Mikulás, aztán bontogatjuk az adventi kalendáriumot. De mit tehetünk, hogy ebből a varázslatos hangulatból és nyitott szívből valami felnőttként is megmaradjon?

„Ekkor már érett hittel, tudatosabban tudjuk megélni a felkészülést, de ez egy végtelen misztérium, évről évre találhatunk benne valami bámulatosat” – hívta fel a figyelmet Tóth Márton. Épp ebből a megélt harmóniából tudunk adni másoknak is, legyen szó cipősdoboz-akcióról a rászorulóknak vagy a karácsonyt a kórházban töltő gyerekek meglátogatásáról: végtelen módja van az adásnak.

Az advent a fénykeresés időszaka is, miközben rövidülnek a nappalok és persze átvitt értelemben is nagy a sötétség a világban. „Ha be tudjuk engedni magunkba a karácsony fényét, akkor tudjuk továbbadni is majd” – emelte ki Martí Zoltán.

Az adásból többek között az is kiderül, mit jelent a valódi karácsony, hogyan lehet Istenbe kapaszkodni, ha egy nehezebb időszakban éljük meg az adventet, és hogy tudunk feladat helyett lehetőségként tekinteni erre az időszakra.

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Szóval
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás