2021. 12. 01.

Mit tegyek a szomorúság ellen? Íme Aquinói Szent Tamás 5 tanácsa

Vannak olyan napok, mikor elönt minket a szomorúság; olyan napok ezek, amikor képtelenek vagyunk leküzdeni valamilyen belső szenvedést vagy a ránk telepedő depresszív érzéseket. Így más embertársainkhoz is nehezebben tudunk kapcsolódni. Létezik bármilyen megoldás a bánat legyőzésére és a mosolyunk visszacsalogatására? Aquinói Szent Tamás öt olyan gyógymódot javasol a szomorúságra, amelyek meglepően hatékonynak bizonyulnak.

Az első megoldás az, ha megadunk magunknak valamit, amit szeretünk. Mintha a híres teológus már hét évszázaddal ezelőtt ráérzett volna arra, hogy „a csoki igazi antidepresszáns”. Ez talán kissé materialistának tűnhet, de senki sem tagadja, hogy egy nehéz nap jól is végződhet, ha például legurítunk egy finom sört. Nehéz ezt az evangéliumra hivatkozva cáfolni, hiszen maga Jézus is örömmel vett részt az ünnepeken és lakomákon. Az egyik zsoltár még azt is mondja, hogy a bor megörvendezteti az emberi szívet (ugyanakkor a részegséget a Biblia egyértelműen elítéli).

A második orvosság a sírás. Szent Tamás azt mondja: „egy fájdalmas dolog még jobban fáj, ha elzárva tartjuk, mert a lélek még inkább arra összpontosít; míg, ha hagyjuk, hogy kiszabaduljon, a lélek szándéka mintegy szétszóródik a külső dolgokra, így a belső bánat enyhül”. A melankóliánk csak fokozódik, ha nincs módunk arra, hogy bánatunknak hangot adjunk. A sírás a lélek útja a bánat feloldására, amely bénítóvá válhat. Emlékezzünk; Jézus is sírt. Ferenc pápa pedig azt mondta, hogy ,,bizonyos igazságokat az életben csak könnyektől megtisztult szemmel lehet látni. Arra kérek mindenkit, hogy tegye fel magának a kérdést: megtanultam-e sírni?”

A harmadik orvosság az, ha megosztjuk bánatunkat egy barátunkkal. Így ír erről egyik regényében egy olasz költő és író, Manzoni: „ami történt, az szörnyű, olyasmi, amiről soha nem gondoltam volna, hogy megélem; elég ahhoz, hogy az ember egész életére elvegye az örömét. De egy baráttal beszélni ezekről a dolgokról nagy segítség”. Amikor szomorúak vagyunk, hajlamosak vagyunk mindent szürke, sötét árnyalatban látni. Nagyon hatásos ellenszer, ha megnyitjuk szívünket egy barát előtt; néha egy rövid üzenet vagy telefonhívás is elég ahhoz, hogy ismét fénnyel teljen meg az életre való rálátásunk.

hirdetés

A negyedik gyógymód az igazság szemlélése. A fulgor veritatis, ahogy Szent Ágoston írja, az igazság nagyszerűségének szemlélése a természetben vagy egy műalkotásban, zenében hathatós balzsam lehet a szomorúság ellen. Egy híres irodalomkritikusnak pár nappal egy kedves barátja halála után egy konferencián kellett előadnia. Azzal kezdte: „annyira vigasztaló számomra, hogy szép dolgokról beszélhetek olyanoknak, akiket érdekel…”

A Szent Tamás által javasolt ötödik orvosság talán olyasmi, amit nem várnánk egy középkori gondolkodótól. A teológus szerint a szomorúság ellen csodálatos orvosság a fürdés és az alvás. Egy forró fürdő és a pihenés csodákra képes! Kifejezetten keresztényi álláspont, hogy egy lelki betegség enyhítése érdekében néha testi gyógymódhoz kell folyamodni.

Elterjedt tévedés, hogy a kereszténység a lélek és a test közötti ellentétre épül, és a testet tehernek vagy akadálynak tekinti a szellemi életben való előrehaladásban. A keresztény humanizmus helyes felfogása azonban az, hogy az emberi személy (test és lélek egyaránt) teljesen ,,lelkivé válik” azáltal, hogy az Istennel való egyesülésre törekszik. „Senki sem furcsállja, ha valaki lelki bajával elmegy egy orvoshoz, aki a testét gyógyítja – írja Morus Szent Tamás. – A test és a lélek oly szorosan van összekötve, hogy együtt egyetlen embert alkotnak, ezért az egyiknek a betegsége mindkettő betegségét is jelentheti.”

Forrás: aleteia.org

Fordította: Fekete Ági

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a
116-123
ingyenes lelki elsősegély számot!

Ép testben ép lélek Pontokba szedve
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Abigél 2021. 12. 02. 10:52

    Kedves Szerkesztőség!

    Nagyon hálásan köszönöm nektek ezt a cikket! Nagy szükségem volt most erre az üzenetre. Isten hatalma és szeretete végtelen. Köszönöm, hogy ti közvetítői vagytok ennek!