A koronavírus-járvány újabb erősödő hullámával fontos, hogy ne csak a negatív híreket lássuk magunk körül. Ezért egy jó kezdeményezés a Felemelő történetek bemutatása, amelyek országos tévécsatornákon is láthatóak lesznek.
A koronavírus-járvány pozitív társadalmi tanulságaira koncentráló rövidfilmeket mutat be a Médiaunió Alapítvány az országos tévécsatornákon a Felemelő történetek című pályázata keretében – közölte az alapítvány kommunikációs ügynöksége.
Még 2021 júniusában hirdették meg a pályázatot, amelyben a koronavírus-járvány következményeinek társadalmi hasznosságát bemutató példákat vártak. Eddig két rövidfilmet forgattak le. Ebből az egyik egy masszőrként dolgozó, kislányát egyedül nevelő édesapáról szól, aki a támogató közösség erejével tudott kilábalni a járvány okozta nehéz helyzetéből.
A másik elkészült kisfilm egy Balatonalmádiban létrejött adománybankról szól, amelynek segítségével az emberek tárgyi, vagy egyéb támogatást, például fűnyírást, főzést ajánlhatnak fel a rászorulóknak.
A zsűri további hat történetet is kiemelt. Ezekkel köztéri plakátokon, újságokban és online felületen lehet majd találkozni.
Érdemes körül néznünk nekünk is, hogy környezetünkben milyen pozitív társadalmi hatásai lehettek a járványnak, és ezekből (is) táplálkoznunk a hétköznapokban, amikor olvassuk a híreket.
Forrás: MTI