Hírek

„Jónak lenni jó” – Mádl Dalmára emlékezünk

Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye, akinek életét a karitatív tevékenységekben való részvétel jellemezte.

Mádl Dalma 1932-ben született, a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban tanult. Mádl Ferenccel 1955-ben kötött házasságot. Férje köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, majd e tevékenységét férje mandátumának lejárta után is folytatta.

2005-ben létrehozta az Istenadta Tehetség Alapítványt, amely a kistelepülések hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeinek a tanulmányaihoz nyújt segítséget. Fontosnak tartotta a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást is; a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként bejárta egész Magyarországot, Erdélyt, Kárpátalját és a Vajdaságot is.

A határontúli magyaroknak mindig nagy örömünnep, hogyha valaki az anyaországból elmegy közéjük. Azt jelenti számukra, hogy nincsenek elfelejtve.

Többször találkozhatott II. János Pál pápával Magyarországon és a Vatikánban is; ezekre az élményekre, mint élete legnagyobb ajándékaira tekint. „Amikor a négyszemközti beszélgetés befejeződött, bemehettem a Szentatya elé. Ahogy közelítettem hozzá, felállt és úgy köszöntött. A szemem könnybe lábadt: hogy jövök én ahhoz, hogy Krisztus földi helytartója állva fogadjon?”

2007-ben, a Szent Erzsébet-évben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) neki ítélte a szolgáló szeretet szentjéről elnevezett Szent Erzsébet rózsája díjat. A Karitász nagyköveteként vallotta, hogy „jónak lenni jó”.

Talán minden embernek ismerős a tapasztalat, hogy ha valakivel valami jót teszünk, akármilyen kis apróságot, akkor jó érzés tölt el bennünket. Azt érezzük, hogy ezt a jót érdemes volt megtenni, még akkor is, ha a másik, akivel ezt tettük, nem viszonozza a szeretetünket.

Munkásságát ezenfelül 2005-ben Polgári Magyarországért díjjal, 2012-ben Magyar Szabadságért díjjal ismerték el. Az MKPK részvétnyilvánításában hálát adott, hogy Mádl Dalma asszony „áldozatos munkásságával, valamint egész életével az Egyház tanítását és a krisztusi szeretetet közvetítette az emberek, a társadalom felé”.

Nyugodjék békében!

 

Forrás: MTI, Magyar Kurír

Borítókép - Fotó: szemlelek.net

Még nem érkezett hozzászólás