2021. 10. 19.

5 zseniális gondolat Mark Gungortól a házasságról

Mark Gungor amerikai keresztény lelkész, kinek Férfi agy, női agy című magyarul is megjelent könyve humorosan, mégis komoly témákat feszegetve ír a házasságról. A több mint negyven éve boldog házasságban élő lelkésznek öt ütős gondolatát hoztuk most el a házasságról.

1.) Amikor egy férfi beleszeret egy nőbe, valahogy így gondolkodik: „Szeretem őt, remek nő – sőt, tökéletes! Úgy szeretem, ahogy van, és remélem, soha nem változik meg!” (…) Amikor viszont egy nő beleszeret egy férfiba, valahogy így gondolkodik: „Szeretem őt, remek ember, de egy kicsit dolgozni kell rajta.” Ez csírájában hordja a katasztrófát. Az eltérő elvárások mindig konfliktushoz vezetnek.

2.) A sikeres házasság nem abból fakad, hogy két üres lélek egymásra talál, és megkísérli „kiegészíteni” egymást. Ha két üres, boldogtalan lélek összeházasodik, az csupán két üres, boldogtalan lélek házassága lesz. Sikeres házasság csak úgy jöhet létre, ha két teljes, boldog ember köti össze az életét azzal a céllal, hogy közös jövőt építsenek. Nincs szükségük a másikra ahhoz, hogy igazán boldogok, teljesek vagy érzelmileg épek legyenek. Már ép emberek, akik összekapcsolják életüket, hogy élvezzék a házasság előnyeit.

hirdetés

3.) Azért kell dolgoznunk a házasságunkon, mert hisszük, hogy értékes, nem pedig azért, mert próbáljuk értékessé tenni.

4.) A sikeres házasság nem annak köszönhető, hogy a „megfelelő” személlyel kötöttünk házasságot, „megfelelő” érzelmeket érzünk, „megfelelő” gondolatokat gondolunk, vagy akár „megfelelő” imádságokat mondunk el. Arról szól, hogy a megfelelő vagy helyes dolgokat tesszük – és kész.

5.) A számok szemszögéből nézve, ha a kettőből Egy lesz, az általában azt jelenti, hogy az Egyik megszűnik; és ez nincs messze az igazságtól. A kettőnek meg kell halnia saját önzése számára, hogy erősebb egy lehessen belőle, és ez rémisztő kilátás. A házasságban azonban ott rejlik a csodálatos lehetőség, hogy az egy valójában nagyobb lesz, mint részeinek az összege. 

Borítókép: Unsplash
Pontokba szedve
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz F 2021. 10. 21. 14:54

    Nem igaz az, hogy az ember egyedül is teljes lehet. Ez egy liberális téveszme. “Nincs szükségük a másikra ahhoz, hogy igazán boldogok, teljesek vagy érzelmileg épek legyenek.” – Ezek szerint előbb mindenkinek önálló, független szinglivé kell válnia, hogy aztán sikeres házasságot köthessen? Ezzel szokták magukat megnyugtatni a kiöregedőben lévő lányok, de a valóságban pont fordítva van. Minél több időt tölt valaki egyedül, minél inkább teljesnek képzeli magát egyedül, annál kevésbé lesz alkalmas házasságra.
    Ami meg a számok szemszögét illeti, a kettőből nem csupán egy lesz, hanem és rakás gyerek. Ezt régen nem kellett külön hangsúlyozni, mert nem volt kérdés, de ma sajnos ez már döntés kérdése, ezért nagyonis fontos tudatosítani. Aki azt hiszi, hogy gyerekek nélkül lehet sikeres a házasság, az alapvetően nincs tisztában az élet rendjével.

  • Válasz Science 2021. 10. 21. 21:04

    Ez mekkora egy baromság és még káros is… Csak sajnálni tudom, aki ez alapján éli az életét, vagy ezt veszi alapul…