Interjú, Lábánné Hollai Katalin

Viszlát múlt! – Szabó Balázs gospelzenész

Augusztus végén jelent meg Szabó Balázs gospelzenész legújabb dala Viszlát múlt! címmel. Ennek kapcsán beszélgettünk vele megbocsátásról, elengedésről és az iskolamisszióról, melyet már nyolcadik éve végez.

Mi adta a dal aktualitását éppen most?

A dal a megbocsátásról szól. Akárcsak máskor, most is az engem foglalkoztató, érdeklő dolgokat vetettem papírra. Amit megélek, azt írom meg. Nem vagyok haragtartó másokkal szemben. Mondhatni, könnyen megbocsátok, bár fáj, persze, hogy fáj egy-egy sérelem, de nem cipelem magammal. Nincs értelme és túl sok energiát emészt fel. Magamra viszont nagyon kritikus és szigorú szemmel nézek. Képes vagyok igencsak hosszú ideig emészteni magamat az elkövetett hibák, bűnök miatt. Kívülről nem látszik rajtam, de belül felemészt az indulat, a düh, hogy miért rontottam el, miért hibáztam.

A megbocsátás Istentől való kegyelem és példamutatás számunkra. Én gyakorta mégis „vezekelni akarok”, pedig nem kell. Ki akarom érdemelni a megbocsátást, holott ez „alapból” jár nekem, csak el kéne fogadnom. Ő így döntött. Én pedig megkaptam a feloldozást Tőle is, és már attól a személytől is, akit megbántottam, akivel szemben vétkeztem. Magamban mégsem tudom mindig könnyen lezárni.

Mit szimbolizáltak a világító üvegek a klipben?

Az üvegekben a múltban elkövetett hibák és bűnök felismerése utáni üzenetek vannak. A múltbeli magamtól a jelenkori személyemnek. Üzenetek, vélt, vagy épp valós fájdalmak, sérelmek. Ezeket van, hogy el tudom engedni, aztán mégis újra felveszem és cipelem, pedig már régen „vízre kellett volna tenni”, hadd vigye a folyó.

Hogyan jutottál el az életedben arra a felismerésre vagy elhatározásra, hogy a múltadnak búcsút kell mondanod?

Többször jutottam már el addig, hogy felismerjem: nem jó, ha a múltam határozza meg azt, hogy kivé válok. Ha a múltam jó, a jelenem pedig nem, akkor állandóan visszavágyom a régi időkbe. Mint amikor a Retro Rádiót hallgatod, és eszedbe jut a kamaszkorod, és valahogy benne ragadsz.

Ha pedig a múltam rossz, akkor lehet, hogy nehéz tőle a szabadulás. Nem tudok egyről a kettőre sem jutni, nemhogy a „hatodik emeletről a hetedikre”.

Eljutni oda, hogy búcsút mondok a múltamnak, és eljutni oda, hogy a múltamat is odateszem a kereszt lábához, az két nagyon külön dolog.

Tudom, hogy el kell engednem, de van, hogy mégsem bírom megtenni. Ahhoz, hogy a kereszthez letegyem az egész életemet, benne a múltammal, kellek én is. Le kell engedni a hátamról a „zsákot”, ezt nem tudja más megtenni helyettem.

Énekelted már ezt a dalt az iskolákban a gyerekeknek? Mit szóltak hozzá? Megértik?

Az iskolamissziót már nyolcadik éve végezhetem – őszintén mondom, hogy a szívem csücske az iskolai előadások sorozata. Mivel a gyerekek fő témája éppen az önkép, önértékelés, megbocsátás, így az idei előadások a „Viszlát múlt!” jegyében zajlanak. A tapasztalatom az, hogy ez a dal nem csupán egy jól énekelhető refrénű pop-dal, hanem egy nagyon mélyenszántó, lelket felszabadító szám. Ott van benne a hatos és hetes számmal való játék, ami egyfajta visszautalás is a korábbi, „Majdnem” című számomra is, jelképezve, hogy sokszor tényleg csak egy kis lépés hiányzik. A szürke 50 árnyalatára való utalás egy viccesnek is szánt sor a dalban, de az összkép sokkal mélyebbre mutat. A hatása pedig kézzelfogható, mert a visszajelzések azt mutatják, hogy a dal működik.

Úgy általában, a fiataloknál mennyivel hatékonyabb a zenével evangelizálni, mint szimpla prózai tanúságtétellel?

Prózai és zenei előadásokat is tartok. Mindkettőnek megvan a maga csodája. A próza talán picivel nehezebb, hiszen az iskolákban egész nap beszél a pedagógus a diákokhoz; a zene ilyenformán egészen más impulzus. Ugyanakkor nagyképűség nélkül mondhatom, hogy valamilyen oknál fogva ahhoz adott kegyelmet a Teremtő, hogy meg tudjam szólítani, fel tudjam oldani a közönséget, így a prózai előadások is rengeteg humorral és laza légkörben zajlanak. (ez így van – szerk.)

A zene sokszor könnyebben hat, hiszen akárcsak egy vers, a dal sem szájbarágós. Éppen ezért tud mindenkire úgy hatni, ahogyan az illetőnek szüksége van rá. Ahol esetleg nem lehet túl könnyen szót érteni a diáksággal, ott a dalokon keresztül dolgozik az üzenet, ami igazán egyszerű:

Isten feltétel nélkül szereti az embert.

Mit látsz, mit ad hozzá a zene a te üzenetedhez?

A zene sokszor még szöveg nélkül is hatékonyabban és erőteljesebben éri el az ember lelkét, mint egy jól megírt beszéd vagy előadás. A zene csodája, hogy így könnyebben el lehet érni a mai kor emberét életkortól függetlenül. Óriási kegyelemnek élem meg, hogy részese lehetek annak a csodának, ahogyan a dalaim odairányítják a közönség figyelmét Krisztushoz és ezáltal felszabadul, megtisztul az emberek lelke a sokszor nagyon is gyötrelmes kínoktól és terhektől. Persze a kitárulkozás veszélyes is lehet, de én pont azt élvezem, hogy nyilvánosan rejtőzök el, miközben azt hihetné a néző, hogy tisztán lát.

Lábánné Hollai Katalin

Kép: Karsai Martino (Martino Photography)

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás