Ép testben ép lélek

A láng, amelyet Keleti Ágnes látott – szenzációs videó a legidősebb olimpiai bajnokról

Kevesebb mint egy hét és megkezdődik Tokióban a XXXII. Nyári Olimpiai Játékok. Az olympics.com megható videóval emlékezett a legidősebb élő olimpiai bajnokról, Keleti Ágnesről, aki idén ünnepelte 100 éves születésnapját.

„Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap egyáltalán nem fontos, csak a jó élet” – így nyilatkozott Keleti Ágnes idén a 100. születésnapja alkalmából. Az ötszörös olimpiai bajnok és tízszeres ötkarikás érmes tornásznak pedig hihetünk, hiszen hatalmas élettapasztalata van, sok mindent megélt ebben a 100 évben.

Erről az évszázadról készített megható videót az olympics.com, „Mit látott Keleti Ágnes élete 100 éve alatt?” címmel. A kulcsmondat, hogy „egy lángot látott, amely megvilágította az egész világot”. Az olimpia egyik jelképe a láng, amely jövő pénteken Tokióban is fellobban majd. Ezt a lángot látta Ági néni és a következő generáció is, ahogy a videóban is feltűnik a legfiatalabb jelenlegi olimpikon, a 13 éves brit gördeszkás, Sky Brown.

„Egy generáció, amely tudja, hogy

együtt erősebbek vagyunk, mint amilyen erős a sötétség valaha is lehet”

– zárul a videó.

Idén a járványhelyzet közepette talán még inkább reményt adhat az olimpiai láng a sportolóknak és az értük szurkolóknak. Ez a láng a történelem során a békét jelképezte. Nekünk, keresztényeknek pedig a láng a reményt is szimbolizálja, amellyel a sötétséget le tudjuk győzni együtt, közösen, Istennel…

Borítókép - Fotó: Youtube / Magyarock
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás