2021. 07. 12.

,,Többen az alkalom után esznek először aznap” – megható beszámoló egy ózdi misszióról

A Győztes Bárány Közösség alázatos missziót folytat Ózdon, gyermekeknek és felnőtteknek is egyaránt biztos pontot jelentenek zaklatott életükben. A misszió egyik szolgálója, Vincze Zita megható beszámolót írt nekünk hivatásukról.

Egy gyermek születése mindig áldás, cseperedésének segítése csodálatos feladat. Különös hálát érzek, hogy egy olyan gyermekről írhatok, akinek a nevelését szívügyemnek érzem. A társaim kértek meg rá, hogy mutassam be az idén hatodik születésnapját ünneplő ózdi Győztes Bárány Közösséget. Nem kellett kétszer sem mondani, rábólintottam a kérésükre. Tavaly februárban hívott el az Úr egy olyan szolgálatra, amelyért nem győzök azóta is köszönetet mondani Neki. Nem csupán azért, mert újra meg újra átélhetem a felém áradó szeretetet és bizalmat a különböző csoportokban, hanem mert olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel félszavakból vagy egy-egy pillantásból is értjük egymást. Tudom, hogy mindig számíthatunk egymás segítségére, biztos háttérországom véd és támogat a gondoskodással járó örömökben – nehézségekben egyaránt.

A közösség motorja, szíve-lelke Berki Tamás, aki Ózdon nevelkedett, majd Budapestre költözött, ahol évekig hajléktalanokat segített. Hat éve érett meg benne a hívás, hogy valamilyen formában szeretné felkarolni a nehéz körülmények között élő ózdi cigány családokat is. Állhatatosan kérte Istent, mutasson neki utat, hogyan tudna gondoskodni a földijeiről. A sok ima aztán meghozta gyümölcsét: kezdetben családokat látogatott egy kis csapattal és az akkori plébánossal megegyezve tanított a plébánia melletti házacskában. Hűséges szövetségese Szabó Rita volt, aki szintén az indulástól kezdve részt vesz a missziós munkában. Mára számos taggal bővült a gyülekezet, három csoportnak tartunk alkalmakat és a kisházat is kinőttük; saját közösségi termeinkben fogadhatjuk a gyerekeket, felnőtteket. Az evangelizáció mellett, ha futja a keretből, materiális javakkal is próbálunk segíteni a rászorulóknak: tűzifát vásárolunk, élelmiszer-utalványokat osztunk, adományruhákat és -cipőket gyűjtünk, kinek mire van éppen szüksége.

Hetente kétszer, keddenként és szombatonként utazik le a missziós csapat Pestről, hogy Isten végtelen szeretetét hirdesse szóval és cselekedettel. A közösség biztos ózdi tartóoszlopai a Máté házaspár.

Enikő mama és Karcsi papó öt évvel ezelőtt látogattak el az első alkalomra, ahol szinte senkit nem ismertek, de a feléjük irányuló feltétel nélküli elfogadás megtörte bennük a feszültséget.

Végtelen alázattal szolgálják a közösség apraját-nagyját. Ha úgy hozza a helyzet, teli tálcákkal megrakodva csapnak rögtönzött lakomát a gyerekeknek, vagy angyalnak öltözve járják a házakat karácsony előtt, ajándékokkal teli táskákkal. Zöldségboltjuk is különleges: egy-egy zsák krumpli, kiló banán, eper mellé a vásárlók mindig kapnak egy bibliai idézetet is, melyekről szívesen beszélgetnek velük.

A csapat tagjai között van Móni nene is, aki segítettből vált segítővé. Tyúkanyóként vonja a szárnyai alá a Kiserdők aljának népét, kézen fogva hozza fel a csöppségeket, az apróságokat meglovagoltatja a térdén és a felnőttekhez is mindig van egy-egy jó szava.

Tomi bátya, ahogy a srácok nevezik, csupa szív, jó kedélyű ember, a gyerekek fürtökben csimpaszkodnak a nyakába, amikor megérkeznek a telepről. Elsőként a kicsiknek, vagy ahogy magunk között hívjuk őket, a minicirkálóknak tartunk alkalmat. Dicsőítéssel kezdünk, majd játékos formában a Bibliáról beszélgetünk velük és játékkal zárjuk az együttlétet. Közben a konyhában már készülnek a melegszendvicsek, sütjük a palacsintát.

Mindig megvendégeljük a gyerekeket, akik közül többen az alkalom után esznek először aznap.

Ekkor már érkeznek a tinédzserek, viharosan vagy félszegen megölelnek minket, mosolyognak, örülünk egymásnak. Érzékenyek, míg a kicsik teli torokból fújják, hogy „Tied a dicsőség”, ők általában szégyenlősen ücsörögnek, vihognak, nyomogatják a mobiljukat, ugyanakkor nagy átéléssel játszanak el egy keresztény pantomimet. Nehéz megnyerni a bizalmukat, időnként összegömbölyödnek és sündisznók módjára szúrnak, vagy beszólogatnak egymásnak, nekünk, mégis tudom, mennyire fontos számukra ez a közösség. Nem csak azért jönnek hétről hétre, hogy részt vehessenek a karácsonyi, farsangi ünnepségen, vagy a nyári táborban. A második otthonuknak tekintik a Győztes Bárány missziós házát, az alkalmak végén nehezen indulnak el hazafelé. Megható volt, amikor az álmaikról meséltek és néhányan azt fogalmazták meg, hogy szeretnének majd ők is tanítani a közösségben.

A felnőtt alkalmakra kevesebben tudnak eljönni; fiatal családanyák gyakran öt-hat gyereket is nevelnek, nincs kire hagyni az apróságokat. Mégis, minden alkalom áldott, az embert próbáló körülmények között élők erőt tudnak meríteni a közös beszélgetések, imádkozás során. Szeretem hallgatni, mikor megszólítják Istent.

Annyi erő, őszinte könyörgés van a kéréseikben, az Úr elé teszik gondjaikat, bánatukat, úgy kérik a pártfogását.

A misszió minden évben szervez egy hét tábort is a nagyobb gyerekeknek. Tavaly nyáron először kapcsolódtam be a táboroztatásba; a Pilis csendjét néhány napig vidám hangoskodás verte fel. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el kutyául a végére, de egy alapos pihenés után már az járt az eszünkben, hogy következő évben hova vihetnénk a gyerekeket. Számukra a tábor hatalmas lehetőség, a családjaik gyakran a mindennapi betevőt is nehezen képesek előteremteni, nyaralni végképp nem tudják elvinni a fiatalságot. Az egyik kis táborozónk így beszélt az élményeiről: „a táborban tavaly minden nap valami izgalmas dolog várt ránk. Az én egyik kedvencem a hajózás volt a Dunán. Először nagyon féltem, de végig fogták a kezem. Nagyon jó volt. Minden tetszett. Meg a strand. Annyiszor csúsztam, utána fájt még a fenekem is. Idén is szeretnék menni. Először lehetnék a Balatonon!”

Biztos vagyok benne, idén is tudunk emlékezetes élményeket adni nekik. Különösen élvezni fogják, ha Tomi bátya vagy Karcsi papó cápaként üldözi majd őket a vízben, vagy a vállukról csobbanhatnak a hullámokba.

(A kalandos nyaraláshoz te is hozzájárulhatsz, a részleteket ITT olvashatod. Köszönünk minden támogatást, felajánlást!)

Ha éppen úgy adódik, hogy nem tudok Ózdra menni, akkor is ott vagyok a csapattal lélekben. Gondolatban a társaimmal suhanok az országúton; a legszebb szakasza egy szerpentin, ahol összehajolnak a fák lombjai. Látom magam előtt a telepi viskókat, porzik a földút a lépteim alatt. Az ózdi misszió az életem fontos állomása, az Úrra hagyatkoztam teljesen, hogy gazdagítson ezen a nehéz, mégis felemelő szolgálaton keresztül. Enikő mama mindannyiunk gondolatát fogalmazta meg: „nem tudom, milyen lenne az életem nélkülük, a szolgálat nélkül, de már nem is szeretném megtudni.”

Vincze Zita

(Képünk illusztráció.)

Borítókép: Zaikina | Dreamstime.com
Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás