2021. 06. 13.

Idén sem maradunk „Ez az a nap!” nélkül – Rohamosan fogynak a helyek

Bár a Puskás Arénába tervezett dicsőítő alkalmat jövőre halasztották a szervezők, mégsem marad el idén sem a személyes találkozás. Az „Ez az a nap!” Facebook-oldalán jelentették be, hogy július 24-én a Várkert Bazárba hívnak mindenkit dicsőítő összejövetelre. Az esemény főszervezőjét, László Viktort kérdeztük a részletekről.

Az aktuális járványügyi szabályozásokat figyelembe véve úgy döntöttek a szervezők, hogy az idei évre eredetileg meghirdetett időpontban mégis rendeznek egy különleges dicsőítő alkalmat. A helyszín változik, hiszen a Puskás Arénában jövőre lesz „Ez az a nap!”, de július 24-e így sem telik el Isten közös dicsőítése nélkül. Az új helyszín a Várkert Bazár lesz: „A festői környezetben lévő épületben működött évtizedeken keresztül a Budai Ifjúsági Park, mely számos zenei rendezvénynek, koncertnek adott otthont. Most ezen a szimbolikus helyszínen ismert hazai keresztény zenészek és együttesek vezetésével Istenünket dicsőíthetjük” – írják a szervezők a közleményben.

László Viktor főszervező elárulta a 777 megkeresésére, hogy már nagyon várták azt a pillanatot, hogy ismét közös dicsőítő alkalmat rendezzenek.

„Egy olyan korszakon vagyunk túl, amely egyformán érintett minden embert Magyarországon és az egész világon. Ezek fényében különösen is nagy élmény azt kimondani, hogy bármit is tehetünk. Nagyon hálásak vagyunk, hogy felszabadultabban mehetünk már közösségbe. Bár a Puskás Arénába tervezett alkalmunkat elhalasztottuk, úgy döntöttünk, hogy egy szép helyszínen, méltó ünnepléssel próbáljuk visszahozni azt az érzést, amelyet az egy időben tartott dicsőítés öröme jelent.

hirdetés

Az a vágy és az a nagyon pozitív töltet van bennünk, hogy már látjuk a fényt az alagút végén,

és bízunk benne, hogy a járványügyi helyzet javulni fog. Jövőre pedig reményeink szerint a Puskás Arénába is eljuthatunk” – nyilatkozta honlapunknak László Viktor.

Az „Ez az a nap! Várkert Bazár” tervezett programja szerint a kapunyitás 17 órától lesz, míg az esemény 18 órától 22 óráig tart majd. A fellépők között jól ismert dicsőítő zenészek lesznek, mint Caramel, Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László és a Karneol.

Az esemény mindenki számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ráadásul a szervezők tájékoztatása szerint rohamosan fogynak a helyek, így aki nem szeretne lemaradni a dicsőítő alkalomról, itt tud regisztrálni. A rendezvényre a hatályos magyar törvények alapján védettségi vagy oltási igazolvánnyal lehet belépni.

Borítókép - Fotó: Facebook / Ez az a nap!
Programajánló
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Ben 2021. 06. 16. 20:19

    Az utolsó mondatot kár volt a végére hagyni, mert így időpocsékolás elolvasni az egészet.
    “A rendezvényre a hatályos magyar törvények alapján védettségi vagy oltási igazolvánnyal lehet belépni.”
    .
    Tényleg érdekes. Míg a világ több pontján éppen kezdenek ébredezni (és lépni ellene) a vezető politikusok, például Amerikában néhány tagállamban, köztük Floridában, ahol betiltották a védettségi igazolványt, és a napokban Texas is meglépte ugyanezt, addig itt Magyarországon keresztény dicsőítésnek nevezünk valamit ahova egy sátánista rendelet betartatása nélkül nem lehet belépni. Kérdezem én: milyen dicsőítés az? Milyen emberek lesznek majd ott? Megalkuvók, pudingok, akik arra is lusták voltak hogy utánanézzenek hogy az oltás felvétele egyet jelent az immunrendszerük eladásával, vagy agymosottak akik még mindig a rózsaszín ködben sétálnak reménykedve hogy ez a világ csupa szép és jó. Mi köze lesz ennek az egésznek az Igazsághoz? Tavaly nyáron voltam a rendezvényükön, jó volt, kár hogy ők is meghunyászkodtak és alávetették magukat az éppen kiteljesedő antikrisztusi rendszernek.
    “…nagyon pozitív töltet van bennünk, hogy már látjuk a fényt az alagút végén, és bízunk benne, hogy a járványügyi helyzet javulni fog.”
    Amíg nem mondunk ellent ennek a kreált félelemkultusznak, amit pandémiának hazudnak, addig ne is reménykedjünk, hogy jobb lesz. Jönni fog a negyedik hullám, jönni fog a harmadik, majd a negyedik oltás, és ez addig fog menni, amíg látják hogy a birka nép aláveti magát neki. Magyarországon szomorú látni, hogy a keresztény egyháznak nevezett valami ahelyett, hogy kinyitná az emberek szemét, még táptalajt is ad ennek a hazugsággépezetnek. Így jobb elfelejteni, hogy valaha is vége lesz ennek, legalább is idehaza biztosan nem, ti maximum valami fantom fényt láttok az alagút végén, barátaim. Birka nép a magyar, ilyenkor szégyellem hogy az vagyok.