Szőnyi Szilárd lassan harminc éve mozog a média világában, a jezsuiták kommunikációs vezetője hosszú ideig volt a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, így egyházi és világi oldalát is látja a hazai sajtónak. A kiváló újságírót a szakma változásáról, az internet berobbanásáról és a keresztény újságíró felelősségéről is kérdeztük, de beszélgetésünk apropója egy olyan kommunikációs képzés, amelyen papok – többek között Bese Gergő és Bellovics Gábor – mellett a hazai újságírás kiváló szakemberei – többek között Borókai Gábor, Keresztes Ilona, Stumpf András és Süveges Gergő – adják át tapasztalatukat a szakma iránt érdeklődőknek.
Mennyiben változott az újságírás ahhoz képest, amikor ezt a szakmát elkezdted?
Elsőként az „internet” szó jut eszembe a kérdésről. 1993 környékén írtam az első cikkemet, amikor még nem is hallottunk róla. Ez nem csak technikai különbség, annál sokkal többről van szó: az egész gondolkodásunk átalakult a világháló megjelenésével. Amikor elkezdtem újságíróként dolgozni, az embereknek még az volt az érzésük, hogy ami nyomtatásban megjelenik, az úgy is van. Ez akkor is igaz volt, amikor a rendszerváltás előtt a Népszabadságról és az összes többi kommunista pártlapról tudhatta az ember, hogy hazugságokkal van tele. Paradox, de ennek ellenére amit a televízió bemondott és az újságok megírtak, azt tényszerűnek gondoltuk. Az internet viszont, ahol mindenki közzéteheti a gondolatait, úgymond demokratizálta a szakmát, és kinyitotta kapuit a laikusok előtt.
hirdetésErre a folyamatra pozitívumként tekintesz, vagy negatívan?
Semmiképpen sem szeretném előadni a siránkozó újságírót, aki szerint „bezzeg a mi időnkben minden jobb volt”. Tudomásul kell vennünk, hogy változik a világ, nem érdemes visszakívánni a régi korokat. Ugyanakkor a „fake news” idején jóval nehezebb eldöntenie az embernek, egy adott cikk az igazat tartalmazza vagy sem. Rengeteg információ zúdul ránk, nehezen tudjuk a fontosat szétválasztani a kevésbé fontostól, elmosódtak a határok.
Minőségében ez milyen változást hozott a médiában? Hiszen ezáltal két kattintással már bármi elérhető, ugyanakkor a szakma felhígulhatott…
Kétségtelenül felhígult, ugyanakkor számos színfolttal gazdagodott. Hogy egy példát említsek: rengeteg ember van, aki nem újságíró, de olyan okos, leleményes hozzászólást fűz egy-egy bejegyzéshez a közösségi médiában, hogy öröm olvasni. Ezért sokszor hamarabb nézem meg a kommenteket, mint magát a cikket. Nem azért, mert felületes vagyok, hanem mert megszoktam, hogy a kommentelők között olyan sok jó szempont gazdagítja a témát, ami felkelti az érdeklődésemet. A kérdésedre visszatérve: egyrészt hígul a szakma és ez rossz, másrészt azáltal, hogy többen tudnak hozzászólni egy-egy témához, rendkívül sokszínű és érdekes véleményeket talál az olvasó.
Először egy egyházi újságnál dolgoztál, majd később nagyon hosszú ideig a Heti Válasz munkatársa, később főszerkesztő-helyettese lettél – míg most a jezsuiták kommunikációs irodájának vagy a vezetője. Amikor világi médiumnál dolgoztál, akkor mennyire határozta meg a munkádat az, hogy te keresztény vagy?
Szerintem végig meghatározta, de a legtöbbször öntudatlanul. Ugyanakkor voltak olyan pillanatok, amikor tudatosan; például amikor egy témánál feltettem a kérdést, hogy keresztény emberként foglalkozhatom-e vele, és ha igen, akkor milyen módon. Vagy egyszer egy cikkben azt írtam, hogy „az egyházak között a katolikus egyház ítéli el legszigorúbban az abortuszt”. Átgondoltam, hogy ezt a mondatot így bárki le tudja írni, ezért a következő módon fogalmaztam át: „a magzati élet védelme mellett a katolikus egyház áll ki a legkövetkezetesebben”. A kettő ugyanazt jelenti, de az egyik negatív, a másik viszont pozitív oldalról közelít a témához.
Ez nemcsak keresztény szempontból igaz, hanem mindenféle kérdésről lehet így is és úgy is beszélni.
Ez egyrészt egy felelősséget is jelent, másrészt viszont lehet egy olyan erkölcsi mércénk, amely egy nem keresztény újságírónak nem feltétlenül adatik meg. Melyik az erősebb rész szerinted?
Nehéz kérdés. Mostanában sokat gondolkodom, hogy azért, mert egy újságíró hívő, attól még vajon becsületesebb-e, mint mások. Zavarba ejtően vegyesek a tapasztalataim. Önmagában véve az, hogy valaki keresztény, még nem feltétlenül garancia bármire, és egy nem hívő is lehet magától értetődően tisztességes. Nagyon tudom tisztelni és szeretni azokat az embereket, akik mindenféle vallási háttér nélkül becsületes és értékes munkát végeznek, s egyre inkább örömmel figyelek fel a tevékenységükre.
Mit gondolsz a keresztény újságíró felelősségéről?
Azért, mert keresztény újságíró valaki, még ugyanúgy vonatkoznak rá a szakma íratlan és írott szabályai. Ne legyen menlevél, hogy én keresztény vagyok! Szükség van az objektivitásra, az elfogulatlanságra – akár a saját egyházammal szemben is. Láthatjuk, az egyes médiumokban milyen sok cikk bírálja vagy támadja a katolikus egyházat, morális és társadalmi szempontból egyaránt. Fontos lenne, hogy ezekre keresztény szemszögből is érkezzenek reakciók, még ha az egyháznak olykor kellemetlen is nyílt kártyákkal játszani. És ha a bírálat történetesen jogos, azt elismerni.
Fotó: Pásztor Péter
Ha már keresztény szemszög, létezik olyan szerinted, hogy keresztény médiapiac, vagy csak vannak olyan szemléletű oldalak, amelyek keresztények?
Szerintem van, és ennek a piacnak meghatározó része a 777 is. A rendszerváltás után évekig csak felekezeti lapok léteztek, amelyeket az egyházi intézmények maguk szerkesztettek és adtak ki. Az utóbbi 20-25 év nagy fejleményének tartom, hogy vannak olyan keresztény értékeket valló médiumok, amelyeket civilek működtetnek. Ez szerintem gazdagítja a keresztény média világát.
Te milyennek látod a magyar keresztény médiapiacot?
Vegyes színvonalúnak, nagyon jó egyéni teljesítményekkel, olykor szenzációs témákkal. Nem akarnék sem kiemelni, sem megbélyegezni egyetlen médiumot sem, de azért látni még olyan gyermekbetegségeket, amelyeket idővel remélhetőleg le tud vetkőzni magáról a keresztény sajtó.
Csökken szerinted a minőségi különbség a keresztény és a nem keresztény sajtó között?
Nem akarok hízelegni, de szerintem ti elég jó példa vagytok erre. És bár maga az olvasottság önmagában nem értékmérő, azért mondjuk a ti esetetekben a 75 ezer Facebook-követő mutat valamit. Közben persze ez nagy veszély is, hiszen így könnyen bele lehet esni abba a csapdába, hogy az írások kattintásvadász címet kapnak.
A beszélgetésünk apropója, hogy a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia kommunikációs képzést tervez indítani három témakörben: klasszikus újságírás, online sajtó, valamint az álló- és mozgókép kategóriában. Miért érzik fontosnak a jezsuiták, hogy egy kommunikációs képzést indítsanak?
Őszintén szólva ezt a kérdést tettem fel én is a jezsuita elöljáróknak, akik kigondolták az ötletet. A válasz az, hogy a jezsuiták szolgálatát mindig is az igényesség vezette, ráadásul a kommunikációra rendkívüli módon nyitott társaságról van szó. Aki látott már jezsuitákat, tudja, mennyire együtt élnek a világgal, és mennyire nem idegenkednek semmitől, ami emberi. Nem véletlen, hogy létrejöttekor a Vatikáni Rádiót a pápa rájuk bízta, ezen kívül világszerte több újságjuk, médiumuk van. A kommunikáció – történjen az a szószékről vagy a médián keresztül – jószerivel az anyanyelvük. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy képzésünkön jezsuiták fogják az interjú- vagy a riportkészítés fogásait megmutatni; ezt a szakma általunk hitelesnek tartott, igényes szereplői fogják tenni.
Manapság már rengeteg kommunikációs képzés van, de az, hogy a jezsuiták elindítanak egy újabbat, az azt jelentheti, hogy van egy hiány, amelyet szeretnének betölteni. Miben lesz más ez a képzés, mint a meglévők?
Például abban, hogy a jelentkezők három témakör közül választhatnak, így az érdeklődésüknek megfelelő területen mélyedhetnek el a szakmában. Vagy abban, hogy az egyes közös, gyakorlatközpontú alkalmak mellett az előadók bizonyos keretek között külön is foglalkoznak a hallgatókkal. Meg talán abban, hogy nem tudok még egy olyan újságíró-tanfolyamról, ahol egy katolikus pap – Bellovics Gábor jezsuita – arról beszélne, mi közös a jó prédikációban és a jó vezércikkben…
Ha ezt az újságírás nyelvére fordítom, akkor ez egy erkölcsi kérdés a szakmán belül. Mennyire szeretnétek a képzésnél ezt a részt kidomborítani, az emberi erényeket?
Ez elsősorban szakmai képzés lesz, amelyet világos, jól megfogható etikai és lelkiségi alapra szeretnénk építeni. Ezért is egyik első előadónk Horváth Árpád, A Szív jezsuita magazin főszerkesztője, aki „Szívvel, lélekkel, szóval és betűvel – keresztény megfontolások az újságírásról” címmel fog közös gondolkodásra hívni.
Egy nem hívő, de a média iránt érdeklődő is megtalálja majd a helyét benne, vagy ez kimondottan hívőknek szóló képzés?
Abszolút megtalálja majd a helyét, ez nem is lehet kérdés. Miként az is örömteli visszajelzés volt, hogy az összes előadó, akiket megszólítottunk, és akik között több nem vallásgyakorló, első szóra igent mondott. A jezsuiták tényleg híresek arról, hogy bármilyen gondolkodású emberrel tudnak közösen dolgozni – olyannyira, hogy a munkatársak felvételekor sem kérnek keresztlevelet. Ha megvan a közös erkölcsi alap, akkor örömmel együttműködnek bárkivel. Ez a szemlélet lesz jellemző a képzésre is, ahol olyan szakmai alapelvekről fogunk beszélni, amelyek történetesen egybevágnak a keresztény erkölcsi tanítással.
Három „lába” lesz a képzésnek, mi alapján alakítottátok ki?
Eredetileg egyetlen, osztatlan képzésben gondolkodtunk, de amikor elkezdtük tervezni a tematikát, annyi ötlet jutott eszünkbe, hogy folyamatosan bővítettük a palettát. Így a klasszikus újságírás mellett az internetes sajtó és a képi világ iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatják a hozzájuk legközelebb álló modult, de lehetőség van kettőt vagy akár mindhármat is választani.
Tizenkét előadásból épülnek fel a modulok, nyilván ennyi idő alatt kész újságírót nem lehet senkiből sem faragni. Mire tudja majd felhasználni a képzésre járó a megszerzett tudást és tapasztalatot?
A Heti Válaszban 12 éven át vezettem a lap újságíró-tanfolyamát, ezért kicsit visszanyúlok egykori élményeimhez. Az ott végzők rengeteg tapasztalatot szereztek, remek kapcsolatot alakítottak ki az előadókkal és egymással is, nemcsak elméletet tanultak, hanem rengeteg gyakorlatot végeztek. A 12 alkalom arra is jó lehet, hogy valaki eldöntse, továbbra is szeretne-e ezen a pályán elhelyezkedni. Ha igen, akkor igyekszünk segíteni utat találni konkrét szerkesztőségekhez.
Az előadók között nemcsak jezsuita szerzetesek találhatóak, hanem két világi pap is, Bese Gergő és Hodász András, akik a 777-en keresztül csöppentek a média világába. Miért volt fontos a számotokra, hogy őket is bevonjátok?
Szeretnénk, hogy a képzésre olyanok is jelentkezzenek, akik egyházi közegben szeretnének avatottabb újságírói munkát végezni. Mindketten széles körű bloggeri, „influenszeri” tevékenységet folytatnak, így sokat lehet tanulni tőlük. Nagyon örülnénk, ha olyan papokat is a hallgatók között tudhatnánk, akik nyitottak arra, hogy jobban megismerjék az újságírói munkát. Ami azt illeti, elsőként pont az egyik szerzetesrend – nem a jezsuiták – kommunikációval foglalkozó tagja jelentkezett a képzésre.
Te hogyan győznéd meg a fiatal, pályája elején járó Szőnyi Szilárdot, hogy jelentkezzen erre a képzésre?
Elmondanám neki, hogy egy olyan pezsgő szellemi műhely tagjává válhat, ahol a jezsuiták által „előválogatott” és hitelesnek tartott előadóktól tanulhat. Akik lehetőséget adnak arra, hogy megmutathasd a tehetségedet, és a képzés alatt folyamatosan értékelik az elkészült munkáidat. Mindezt olyan társakkal teheted, akik hozzád hasonló lelkesedéssel próbálják elsajátítani az újságírás, a kommunikáció világának fogásait. Nem áltatunk persze senkit azzal, hogy ha elvégzi a képzést, akkor rögtön kész újságíró lesz.
De az itt szerzett élmények olyan szikrát jelenthetnek, amelyek segítenek elindulni vagy továbblendülni a pályán.
Martí Zoltán
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás