Pünkösd ünnepe a Szentlélek kiáradásáról szól, aki a Szentháromság egyik személye. De ki is ez a három személy? És mit vallanak róluk a keresztények? Tisztázzuk ezt egy kicsit!
Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor a keresztények a következőt hiszik: Csak egy Isten van, és az egyetlen Isten három személyben létezik.
A három személy: az Atya Isten; a Fiú Isten (Jézus Krisztus); a Szentlélek Isten. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyaránt Isten, de nem egy és ugyanazon személy három különböző elnevezése. A három személy eltérő: Az Atya nem azonos a Fiúval; a Fiú nem azonos a Szentlélekkel; a Szentlélek nem azonos az Atyával.
Isten teljesen tökéletes isteni lény három személyben. Isten lényének nevezzük azt, amitől ő Isten, az általa teremtett világhoz viszonyítva. A hármat pedig azért nevezzük személynek, mert egymáshoz személyes módon viszonyulnak.
Amikor a keresztények arról beszélnek, hogy egy Istenben hisznek, aki három személy, akkor nem a következőket értik ez alatt:
1 Isten 3 Istenben, vagy
3 személy 1 személyben, vagy
1 személy 3 Istenben,
hanem inkább ezt értik alatt:
1 Isten 3 személyben.
Ezért:
Isten az Atya – Szentháromság első személye,
Isten a Fiú – a Szentháromság második személye,
Isten a Szentlélek – a Szentháromság harmadik személye.
Mégsincs három isten, csak egy.
Miért hisznek a keresztények a Szentháromságban?
A Biblia világosan tanítja, hogy csak egy Isten létezik, mégis három személyt nevez Istennek.
Csak egy Isten van:
„Halld meg, Izrael: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” (5Móz 6,4)
„Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.” (Ézs 43,10)
Isten az Atya:
„Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól.” (2 Thessz 1,2)
Isten a Fiú:
„Isten volt az Ige.” (Jn 1,1-5,14) Az „Ige” Jézus.
„Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,30-33)
Tamás, Jézus tanítványa így szólította meg Jézust: „Én Uram, és én Istenem!” (Jn 20,28)
Jézus nem úgy válaszolt Tamásnak, mintha tévedne, hanem elfogadta a megszólítást. A Szentírásban az emberek mindig visszautasították, hogy istenként imádják őket, mint például Pál és Barnabás (ApCsel 14,8-18).
De a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.” (Zsid 1,8)
„Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2,9-11)
Pál ugyanazt állítja Jézusról, amit Ézsaiás a 45,23-ban állít az Úrról, majd Pál úgy foglalja össze, hogy Jézus az Úr, tehát az Ószövetség Úr istene.
Isten Szentlélek:
„Péter azonban így szólt: Anániás, miért szállta meg a sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek?… Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” (ApCsel 5,3-4)
Ez a vers a Szentlelket Istennel azonosítja.
„Az Úr pedig a Lélek.” (2Kor 3,17)
Az itt szereplő „Úr” kifejezés abban az Ószövetségi részben (2Móz 34,34) előforduló „Úr” – ra utal, amelyet Pál az előző versben idéz (2Kor 3,16).
A Szentháromságról már az első keresztények idejében rengeteg tévtanítás terjedt. Részben ezeknek hatására születtek a hitvallásaink (pl.:Apostoli hitvallás) melyet a mai napig istentiszteleten és misén egyaránt elmondunk. A korai egyház teológusai az első két évszázadban számos művet írtak, amelyekben a kereszténységet védték különféle támadásokkal szemben.
Iréneusz, korai egyházi vezető (Kr.u. 177) a következőket írja: „Az egyház … aki az apostoloktól és azok tanítványaitól kapta hitét az egy Istenben, és a hatalmas Atyában, aki a mennyet és a földet alkotta, valamint a tengereket és mindent, ami bennük van, és az egy Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, aki testté lett a mi üdvösségünkre, és a Szentlélekben, aki a próféták által jelentette ki Isten akaratát…”
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás