A Notre Dame Egyetem szociológusa, Christian Smith évtizedekig tanulmányozta fiatal emberek kapcsolatát a vallással; kutatásai végeztével meglepő megállapításokra jutott.
Sajnos ma már azt mondhatjuk, hogy egyre kevesebb katolikus ember jár templomba. Valamiért a hit átadása a következő generációnak kudarcot vallani látszik: a katolikusok rekordsebességgel elhagyják szüleik és nagyszüleik hitét. Sok teória van arra vonatkozóan, hogy vajon miért nem érdekli a fiatalokat annyira a hitük gyakorlása. Egyesek szerint korszerűbb megközelítésre van szükségük, mások szerint a hagyományos gyakorlatokhoz való visszatérés lenne a megoldás.
De mit mutatnak az empirikus kutatások eredményei? Mit találtak a kutatók, hogyan kellene a hitet átadni a következő generációnak?
Christian Smith, a Notre Dame Egyetem szociológusa ezen kérdések megválaszolására áldozta karrierjét. Legújabb könyvében is (A hit átadása: Hogyan adják át a szülők vallásukat a következő generációnak?) erre a témakörre reflektál. A férfi 2000-ben kezdte el kutatásait, viszont akkor még zsákutcába ütközött a folyamat során.
„Amin igen meglepődtem a kutatás során, az az volt, hogy a szülők milyen befolyással bírnak gyermekeik vallási életének kialakításában, tizenéves és húszas éveikben is” – mondta Smith. Ez arra ösztönözte őt, hogy megvizsgálja a vallásos szülőket, és azt hogy hogyan adják át hitüket gyermekeiknek. Ő és csapata nem csak katolikus családokat vizsgáltak: sokféle felekezet szüleit elemezték, meglepetésükre a szülők alapvető hasonlóságokat mutattak a különböző vallások között.
„Arra készültünk, hogy több különböző kulturális modellel fogunk találkozni. Meglepett minket, hogy nagyon hasonlóan kommunikáltak a szülők, függetlenül a vallásuktól és a kulturális hátterüktől” – mondta.
Ha kíváncsi vagy, mi számít a legjobban a hited átadásában, itt van, amit tudnod kell!
- Érezd személyes feladatnak, hogy bevezesd a gyermeked a hitedbe!
Egyes szülők azt feltételezik, hogy gyermekeik mindent megkapnak, amire szükségük van, ha vallásukhoz kapcsolódó iskolába járnak, de sajnos nem ez a helyzet. Smith szerint a szülőknek nem szabadna azt gondolniuk, hogy ők már semmit sem tudnak átadni gyermeküknek, ha a vallásról van szó – jobb esetben az olyan dolgok, mint a lelkigyakorlatok, a zarándoklatok megerősítik azt, amit a szülők otthon gyakorolnak.
“A szülőknek el kell dönteniük, milyen családot szeretnének kialakítani, és azt a gyermekükkel is fontos gyakoroltatni” – mondta Smith.
- Gyakorold a hitedet tudatosan!
Ha a gyermekek azt látják, hogy a szüleik örömöt lelnek abban, hogy gyakorolják a vallásukat, ők is inspirálódni fognak. Ha egy családként imádkoztok, és hagyod a kisebbe(ke)t is bekapcsolódni, vagy esetleg együtt olvassátok a Szentírást, közösen köszönitek meg Istennek a sok áldást, amivel megajándékozott titeket, megmutathatod neki(k),
hogy a vallás egy olyan dolog, amivel mindig foglalkozni kell, nem csak ünnepnapokon és vasárnapokon.
- Szeretetteljes kapcsolat és erősen meghúzott határok
Négy lehetséges szülői attitűd létezik a kutatók (leginkább Ranschburg) szerint: következetes, tekintélyelvű, elhanyagoló és megengedő. Azoknak a gyerekek vannak a legjobb esélyeik, akiket következetes szülők nevelnek. Ez a fajta kapcsolat magában foglalja a meleg, szerető kapcsolatot és ez határozott határokkal, következetes fegyelemmel párosul.
Smith szerint ez az a fajta szülő-gyermek kapcsolat, ahol a gyerekeknek nagy valószínűséggel fontos a tiszteletadás, és szeretnék követni a szülők példáját.
Ez a hatás független attól, hogy a család vallásos vagy sem. A gyerekekkel való jó kapcsolat és a szülők tiszteletének fontossága nem függ felekezettől vagy más feltételektől.
- Keress egy barátságos vallási közösséget!
Ha a plébániai közösségben vannak a gyereknek barátai és más felnőttek, akiket ismer és szeret, sokkal motiváltabbá teszi ez őt, mintha csak a szülő „hurcolná őt magával” – mondta Smith.
Ebben a folyamatban a szülők közvetetten ösztönözhetik gyermeküket. Ahogy egyre idősebbek lesznek, egyre befolyásolhatóbbá válnak, hiszen kortársaik és más felnőttek véleményei is fontossá válnak számukra, ezt internalizációs csatornának nevezzük.
Még ha a „nem szülői hatások” eltörpülnek a „szülői hatások” mellett, akkor is jelentős változtatásokat tehetnek.
A barátságos és melegszívű vallási közösség kevésbé lehet fontos a kisgyermekek számára, akik szüleiken kívül nem sok felnőttel kommunikálnak, de egy kamasznak vagy fiatal felnőttnek igenis meghatározó lehet az életében.
Ezen kívül Smith szerint fontos az is, hogy hagyjuk, hogy a gyermekünknek a saját életében váljon fontossá a vallás.
Ujhelyi Dóra
Forrás: Aleteia
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás