A perui származású Karinnak megmutatta Isten, hogy sosem lesz egyedül az anyasága során.
A 29 éves Karin két évet élt Olaszországban, ahol egy féléves kapcsolat során esett teherbe – mesélte el az Aleteia portálnak. Amikor a fiú tudomást szerzett a gyermekáldásról, rá akarta venni a lányt, hogy abortálják a gyermeket. Karin ezt visszautasította, a fiú pedig szó nélkül eltűnt az életéből.
„Eleinte szomorú voltam és sajnáltam, sokat sírtam is. Féltem, de amint megtudtam, hogy kislányom lesz, csak rá kezdtem koncentrálni és arra, hogy pozitívan a jövőbe nézzek” – mesélte az Aleteia újságírójának.
Bár édesapja nem viselte jól a hírt, hogy lánya teherbe esett, Karin édesanyja Peruból próbált segítséget találni Olaszországban élő lányának. Addig kutatott, amíg nem talált egy keresztény szervezetet, akik segíteni tudtak a lányán.
„Babaruhákat kaptam és vitaminokat, amikre szükségem van a terhesség alatt. Azt is felajánlották, hogy bármikor és bármiben a segítségemre lesznek.” Karin azért jött Olaszországba, mert a hazájában nehezebb a megélhetés, bár a koronavírus-járvány az ő helyzetét is súlyosbította.
Arra a kérdésre, hogy mit mondana a hasonló helyzetbe került édesanyáknak, Karin így válaszolt: „Elmondanám nekik, hogy én mit éltem át: a gyermek Isten áldása. Nem kell abortálnod, az új élet egy csodálatos dolog, ami az anya életébe is jó dolgokat fog hozni.”
Karin azt is elmesélte, hogy mély Istenbe vetett hite erősíti meg és viszi tovább az életben. Az első ultrahang alkalmával rossz híreket kapott, egy kis lyuk volt a kislányának a szívében, mintha nem fejlődött volna ki rendesen.
„Sokat aggódtam, a gondolataimba merültem, de rengeteget imádkoztam. Arra kértem Jézust, hogy vezesse a kisbabámat és segítsen nekem. Aztán amikor az utolsó ultrahangra került sor, az orvosok azt mondták, hogy minden rendben a baba szívével. Bár a családom távol van tőlem, tudom, hogy nem vagyok egyedül, mert Istennel vagyok” – mondta Karin.
Még nem érkezett hozzászólás