2021. 05. 19.

Csodagólja után hitéről beszélt a Liverpool kapusa

Labdarúgásban nem megszokott, hogy egy kapus szerezze a győztes gólt, azonban Alisson Becker rendkívül fontos találatot fejelt a hétvégén a Liverpool számára. A 777 felületén viszont azért érdekes számunkra ez a hír, mert a találkozó után hitéről is tanúságot tett a brazil kapus.

Akik szeretik a labdarúgást, és különösen a Liverpoolt, biztos felkapták a fejüket arra, hogy az angol labdarúgó élvonal, a Premier League hétvégi fordulójában, a liverpooli együttes kapusának a góljával nyerte meg a Bajnokok Ligája kvalifikáció szempontjából nagyon fontos mérkőzését. A hosszabbítás végén Alisson Becker is felment egy szögletrúgáshoz, majd fejjel csúsztatott a hálóba.

Már a találat utáni gólörömében is látszott, hogy megköszönte az égieknek ezt az ajándékot, a mérkőzést követően adott nyilatkozatából pedig kiderült, hogy nem csupán egy egyszerű tettről volt szó, hanem az életben is nagyon fontosnak tartja kereszténységét.

„Szerencsésnek és áldottnak érzem magam. Sok dolgot nem tudsz megmagyarázni az életben. Számomra ezekre az egyetlen magyarázatot Isten jelenti.

hirdetés

Ő most a fejemre tette a kezét, amiért nagyon hálás vagyok Neki”

– nyilatkozta a találkozó után a Sky Sportsnak.

Az interjú nagyon érzelemdús volt, ugyanis a 28 éves kapus köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta édesapja halála után őt: „Isten így szeret bennünket az embereken keresztül”.

Ez egyébként nem az első eset, amikor a brazil válogatott kapus tanúságot tett a hitéről, amelyről már többször is beszélt. Például két évvel ezelőtt, amikor Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal, akkor egy olyan pólót viselt az ünneplés során, amelyre azt írta, hogy „a kereszt = szeretet”.

Borítókép - Fotó: RUI VIEIRA / POOL / AFP
Ép testben ép lélek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás