Liszka Levente és Liszka-Kaposi Réka a Családok Jézusban Közösség szervezésében évek óta készítenek fel jegyeseket a házasságra. Nem a „tutit” akarják megmondani, hanem segíteni szeretnének a saját példájukon és életükön keresztül, ezért olyan tabukról is őszintén mernek beszélni, mint a pénz, a szexualitás – vagy éppen az ima kérdése. Miközben négy gyermekük mellett ezt a szolgálatot végzik, szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaként családi napot szerveznek a közösségükkel a Margitszigetre, ahol ismert emberek tesznek majd tanúságot az általuk vallott értékekről. Beszélgetés a Liszka-Kaposi házaspárral jegyeskísérésről, elköteleződésről, anyaságról és apaságról – és ezek közös pontjáról, a döntésről.
Amikor egyeztettünk az interjúról, akkor külön hangsúlyoztátok, hogy ti – többek között – jegyeskíséréssel foglalkoztok, nem pedig jegyesoktatással. Mi a különbség a kettő között?
Liszka Levente: Ha meghalljuk azt a szót, hogy „oktatás”, akkor egy alá-fölé rendeltség juthat eszünkbe, mi ezzel ellentétben a hozzánk érkező jegyespárokat elkísérjük életük egyik jelentős szakaszán, nem pedig megmondjuk nekik a tutit. A különböző oktatások végén gyakran van vizsga is, itt viszont nem erről van szó, hiszen jobb esetben egy szentségi házasság következik, amely egy életre szóló döntés.
Liszka-Kaposi Réka: Valóban nincsen egy tökéletes terv, amelyet betartva mindig minden tökéletes lesz egy házasságban. Mi a saját példánkon keresztül igyekszünk bemutatni, hogy melyek lehetnek azok a pontok, amelyekre különösen is érdemes figyelni, illetve olyan kérdéseket teszünk fel, amelyekre remélhetőleg közösen megtalálják a válaszokat is.
Melyek szerintetek azok a lényeges kérdések, amelyekre érdemes közösen megkeresni a válaszokat?
Levente: A kérdések változóak, de a válasz mindig egy döntésen múlik. A házasság valójában döntések sorozata: mindannyiunk életében vannak olyan pontok, amikor nehéz kérdésekkel, problémákkal állunk szembe, de nekünk ugyanazt az „igen”-t kell kimondanunk, amit a szertartás alatt is megteszünk.
Ugyanezt az „igent” kell kimondanom, amikor például Rékával konfliktusunk van – mert minden házasságban előbb vagy utóbb lesz ilyen helyzet.
Réka: Ezeknek a döntéseknek az egyik értékmérője az lehet, hogy közelebb hoznak-e bennünket ehhez az „igen”-hez. Ha sok olyan döntést hozunk, amelyek eltávolítanak minket az oltárnál tett ígérethez, akkor nagyon el lehet csúszni.
Levente: A szentségi házasságban hárman vannak jelen: Isten, a férj és a feleség. Azzal a képi hasonlattal tudok élni, hogy ennél a szentségi házasságnál Isten ad egy szerelődobozt a párnak, amelyben minden benne van ahhoz, hogy egy boldog életük legyen, amelynek vége az örök életnek a jutalma. Rajtunk áll, hogy a nehéz helyzetekben elővesszük-e azokat a szerszámokat, amelyeket kaptunk, vagy a saját fejünk után megyünk.
Réka: Akkor lehetünk mi jegyeskísérőként elégedettek, ha az ifjú pár valóban elhiszi, hogy ez nekik sikerülni fog. Mert valóban minden eszközük megvan arra, hogy ez megtörténjen. Akkor is, ha az otthonról hozott minták nem kedvezőek, vagy ha korábban kudarcélmények érték őket. Nincsen olyan házasság, amely eleve kudarcra van ítélve.
Levente: Igen, ez valóban fontos: a házasságnál nincsen előre eldöntve, hogy boldogok lesznek vagy sem, ez a házaspár döntésein múlik. De még ennél is fontosabb, hogy nincsenek egyedül, Isten ott van velük. A jegyeskísérésnél ezért is hívjuk mindig segítségül a Szentlelket, és fontos, hogy ezt házasként is megtegyék. Mi csak kapaszkodókat és mankókat tudunk adni ahhoz, hogy egy nagyon boldog házas életük legyen.
Fotó: Bodnár Patrícia
Ti mit kaptok ezektől az alkalmaktól? Számotokra is érdekes lehet ezeket a kérdéseket újra és újra elővenni.
Levente: Nekünk ez nagy kegyelem és segítség, mintha egy lelkigyakorlaton vennénk részt, ahol újra és újra ráeszmélhetünk azokra a kérdésekre, amelyek valóban fontosak, hiszen ezekre a beszélgetésekre mi is felkészülünk, átbeszéljük Rékával a témákat. A legjobb érzés, amit megtapasztalhatunk, az az öröm, amivel „útjukra indítjuk” a jegyespárokat. Mindig megható, amikor megköszönik, hogy megosztottuk velük az életünk drámáit és felemelő pillanatait. Ez hatalmas erőt ad nekünk ahhoz, hogy egy újabb pár kísérését vállaljuk. Érdekesség, hogy még egyik pár sem hasonlított a másikra, mindegyikőjük különböző volt valamiben!
Amellett, hogy ezekkel az élményekkel gazdagabbak lesztek, elég nagy felelősséget is magatokra vesztek, hiszen adott esetben Ti lehettek az egyike azon utolsó embereknek, akik kifejezhetik aggodalmukat a jegyespár házassága kapcsán. Volt erre már példa?
Levente: Ilyen párral mi még nem találkoztunk, a közösségünkben volt már erre példa. Olyat mi is tapasztaltunk már, hogy nem tudott őszintén megnyílni egy pár előttünk, nem akarták elmondani, hogy milyen nehézségekkel küzdenek.
Réka: Hat-nyolc személyes találkozás van, amikor eljönnek hozzánk, illetve legalább egy alkalommal a közösségünk vezetőihez – Gorove Lászlóhoz és Krisztához – , ez azért nem egy hatalmas mennyiség. Őszintén mondom, hogy nem tudjuk és nem is akarjuk megmondani nekik mit csináljanak, hiszen ez az ő döntésük kell hogy legyen. Arra fel szoktuk hívni a figyelmüket, hogy ne kapkodjanak, gondolják át, beszéljék meg.
Levente: Annak nagyon örülünk, hogy a Családok Jézusban Közösség idáig körülbelül kétezer párt készített fel a házasságra, és öt százalék alatti a válási arány közöttük.
Ha már szóba került az esküvő utáni életszakasz: mennyire tudjátok követni azoknak a pároknak az életét, akiket ti kísértetek?
Réka: Mindig felajánljuk számukra, hogy ha a házasságukban elakadnak, akkor bátran keressenek meg bennünket. Nyilván akkor is megtehetik, ha öröm éri őket, de azért érthetően inkább az elakadásoknál érzik a szükségét a megkeresésnek.
Levente: Kimondott célunk, hogy kapcsolatban maradjunk velük. Minden évben a házassági évfordulójukra kapnak a közösségtől egy képeslapot néhány személyes gondolattal. Nagyon fontos, hogy ne engedjük el a kezüket a jegyeskísérés végén, lehetőséget biztosítunk számunkra, hogy részt vegyenek a közösség által szervezett lelkigyakorlatokon, és megújítsák házasságukat.
A ti jegyesoktatásotok 12 évvel ezelőtt volt, az Országúti Ferenceseknél – ahova azóta is ezer szállal kötődtök. Úgy tudom, hogy egy kocsmában történt a felkészítésetek a kemény házas életre, ez tényleg így volt?
Réka: Igen, tényleg így történt!
Levente Joe atya – P. Szabó József OFM, volt gimnáziumi tanárom– készített fel bennünket, aki a Bem Sörözőbe hívott minket beszélgetni. Neki köszönhetően kerültünk közel az Országúti Ferencesekhez, majd pedig a Családok Jézusban Közösséghez. Hálásak vagyunk neki, és tartjuk vele a kapcsolatot a mai napig.
Réka: Emlékszem, hogy azzal a magabiztossággal ültünk le vele beszélgetni, hogy mi már mindent tudunk a házasságról. Beszélt arról is , hogy mennyire fontos a család, ahonnan jövünk, , de azt gondoltuk hogy ezzel tisztában vagyunk. A házasságunk első éveiben tapasztaltuk meg, hogy mekkorát tévedtünk! A hozzánk kerülő jegyespároknak is el szoktuk mondani, hogy most a legtöbb dolog magától értetődőnek tűnik a számukra, de ez később nem feltétlenül lesz így.
Ezeknél a pároknál szoktatok beszélni az elmúlt 11 év nehézségeiről is? Hogy ti mikor, hol és miben akadtatok el?
Levente: Ez nagyon fontos, kulcskérdés! Az elején elmondjuk nekik, hogy mi megosztjuk velük az életünket, az örömeinket, a bánatainkat, de azt is rögzítjük, hogy ezeket nekik szánjuk. Mint ahogy most a 777 olvasóinak nyílunk meg egy kicsit! (Nevet.)
A legszemélyesebb és legnehezebb problémáinkat is elmondjuk nekik, tabuk nélkül.
Milyen témák számítanak igazán tabunak?
Levente: A szexualitás, a pénz és az ima. Erről a három témáról órákon át lehet beszélni, főleg ha nyitottak rá. Csodálatos dolgokat tudunk felfedezni a jegyeskísérés folyamán, mi kísérők és a pár is.
Réka: Arra azért törekszünk, hogy ne vegyük el a kedvüket a házasságtól! Azt szeretnénk sugározni, hogy nagyszerű dolog megházasodni, felbecsülhetetlen az, amit közösen és külön-külön is kaptunk a jó Istentől. Most sem döntenénk másképpen.
A szexualitásról és a pénzügyekről alighanem sok helyen olvashatnak a házasságra készülők, de az imáról talán kevesebbet. Hogyan lehet a házastársunkat közelebb vinni Istenhez?
Levente: Nekünk is még bőven van hova fejlődnünk, főleg az imaéletünkben, a legfontosabb, hogy ez a vágy meglegyen bennünk. Nálunk az esti ima egy fix pont, de ezenkívül is több olyan elemet építettünk be a napi rutinunkba, amely a lelkiségről szól. Banálisnak tűnhet, de sokat ad, hogy reggelente, amikor suliba viszem a gyerekeket, akkor a Reggeli Csendességet hallgatjuk. Szerintem sok ilyen apró dolgon múlik ez a kérdés.
Réka: Igyekszünk figyelni a másik igényeire, arra hogy legyen ideje a lelki élete megélésére önállóan is. Például lehetőséget biztosítok arra, hogy Levi reggelente elvonuljon egy rövid imára, addig én vagyok a gyerekekkel. Ugyanez a helyzet a lelkigyakorlatokkal is, külön is elmegyünk férfi/női alkalmakra. Biztatni kell a másikat és megadni a lehetőséget arra, hogy ápolja a kapcsolatot Istennel.
Levente: Ha Isten felé közeledünk, akkor egymás felé is. Ez egy nagyon fontos alaptétele a házasságunknak és a jegyeseket is mindig erre biztatjuk.
Fotó: Bodnár Patrícia
Négy fiúgyermeketek van, 11 éves a legidősebb és 3 éves a legfiatalabb. Hogyan változtatta meg a házasságotokat a gyermekek érkezése? Többször találkozni olyan történetekkel, amikor a házaspár figyelme annyira az új jövevényre terelődik, hogy észrevétlenül eltávolodnak egymástól.
Levente: Megküzdöttük a magunk harcait, ezt egy pillanatra sem akarjuk eltagadni. A gyermekek számára az a legfontosabb, hogy a szüleik boldog házasságban éljenek és szeressék egymást, ugyanakkor ahogy említetted egy kisbaba születésekor önkéntelenül is mindenki rá fókuszál elsősorban. Nagyon könnyen elveszhet ilyenkor az a figyelem és törődés, amelyet korábban meg tudott adni egymásnak a férj és a feleség. Az a tapasztalatunk, hogy tudatosan meg kell tervezni azokat a lehetőségeket, amikor egy picit tudunk kettesben lenni. Elég annyi is, hogy a babakocsiba betesszük a gyermeket és elmegyünk sétálni, nem kell hatalmas dolgokra gondolni. Az együtt töltött minőségi idő az egyik legfontosabb kulcsa a házasságnak.
Réka: Mi megpróbáltuk beleszoktatni a gyermekeket abba a szemléletbe, hogy fontosnak érezzük a kettesben eltöltött minőségi időt, vagy például a plébániai alkalmakat. Megszokták, hogy minden héten egyszer gyerekvigyázó érkezik hozzájuk, ilyenkor nem mi fektetjük le őket aludni. A pandémia alatt nyilván nehezebb volt, de akkor is igyekeztük megoldani, hogy legyen rendszeresen páros esténk, amikor egymásra figyelünk.
Levente: Igen, és ehhez egyáltalán nem szégyen segítséget kérni. Ezekben a helyzetekben a közösség ereje nagyon meg tud mutatkozni: például egészen remekül tud működni ilyenkor a komatál-rendszer, amikor hasonló állapotban lévő házaspárok segítenek. Emlékszem, amikor először kértünk meg egy kedves ismerőst, hogy vigyázzon az akkor néhány hónapos babánkra: kicsit láttuk rajta a kétségbeesést, de megnyugtattuk, hogy minden rendben lesz!
Réka, te hogyan élted meg, hogy édesanya lettél?
Réka: Minden várandóságot nagy örömmel éltünk meg, különösen azért, mert a házasságunk előtti orvosi leleteim egyáltalán nem vetítették előre, hogy nekünk négy gyermekünk lesz. Őszintén megvallva én nagyon keményen dolgoztam a házasságunk előtt, ezért nem is nagyon fordult meg a fejemben, hogy kettőnél több gyermekem lesz. Nálunk a családban mindenkinek két gyermeke született, ezért is tűnt ez magától értetődőnek. Mai napig élénken emlékszem az első randinkra Levivel, ahol felderült arccal azt mondta, hogy neki minden vágya az, hogy négy gyermeke legyen. Fel kellett tennem a kérdést magamnak, hogy tudok-e ebben a partnere lenni. Egy lelkivezető segítsége is kellett hozzá – és mindenekelőtt sok ima – hogy nyugodt szívvel tudjam Isten ajándékát elfogadni. Nagyon boldog vagyok, hogy négy gyermekes édesanya lehetek. Megtapasztalhattam, hogy azokat a képességeket, amelyekre a munkahelyemen korábban szükség volt a különböző szolgálatokban is használhatom.
Leventei: Minden gyermekért imádkozni kell! Őszintén nem értettem a jó Istent, hogy volt annyira bátor, hogy négy gyermeket is ránk bízott. Mi sajnos több olyan párt is látunk, ahol sajnos évek óta nem jön a baba, pedig úgy érezzük, hogy nagyon méltók lennének rá. Látjuk a kudarcaikat, a megélt nehézségeiket és osztozunk is a fájdalmukban. Különösen ezeket a történeteket megismerve döbbentünk rá, hogy milyen nagy ajándék minden baba érkezése.
Fotó: Bodnár Patrícia
Van egy ismert mondás, amely szerint a férfi új emberré válik miután édesapa lesz. Levente, téged mennyire változtatott meg az apaság?
Levente: Nagyon nagy utat tettem meg és még legalább ekkora út van előttem a gyermekeim kapcsán. Hatalmas felelősség és ajándék ez. Soha nem felejtem el, amikor a gyermekeink születtek, minden szülésnél bent voltam, a végén már szinte rutinszerűen vágtam el a köldökzsinórt. Minden apát arra bíztatok, hogy legyen jelen a gyermeke születésekor, mert erre nincsenek szavak. Sokat dolgozhatunk, nagy értékeket teremthetünk, de amikor megszületik és fogod a gyermekedet a kezedben, az mindent visz.
Ahogy a házaspárnál is fontos az együtt töltött idő, úgy az apa-fia kapcsolatban is kulcskérdés: a gyermek szinte istenként tekint az édesapjára kiskorában, megrendítő az a szeretet ami bennük van. Mindent elkövetek, hogy ne legyek hétvégi apuka, hanem hétköznap is minőségi időt tölthessek velük. Ugyanakkor azt is tudatosítani kell magunkban, hogy a gyermekeinket ajándékba kaptuk és el kell engednünk majd egyszer őket. Eljön a pillanat, amikor kilépnek a szülői házból és a házaspár újra kettesben lesz, ezért is fontos, hogy milyen módon ápolják a kapcsolatukat, mert sajnos több esetben ilyenkor kerül válságba a házasság.
Van egy közös pontja azoknak a témáknak, amelyekről idáig beszélgettünk, ez pedig a döntés. Megkérni valakinek a kezét – és igent mondani – egy döntés, megházasodni döntés, igent mondani a gyermekekre döntés, hűségesnek maradni döntés. Hogyan lehet jól döntést hozni?
Levente: Sokszor különböző kihívásokat keresünk, pedig néha az orrunk előtt van: a házasság a legnagyobb kihívás az életben. Ehhez viszont kockáztatni kell, mert igenis kockáztatás bevállalni, hogy egy egész életen át Rékára igent mondok és mindenki másra nemet. Egy életen át fogok mellette maradni, akkor is, ha megöregszik és már nem lesz ilyen gyönyörű. De Isten végig ott lesz ebben a háromszögben, és végig ugyanúgy – Ő nem változik. Bármi is történik, ott lesz velünk, el fog kísérni ezen az úton bennünket. Soha nem fog az út szélén hagyni bennünket, ha rábízzuk magunkat. Ha kockáztatunk, ha Vele együtt hozzuk meg a döntést, akkor olyan örömök fognak érni az életben, amelyeket korábban elképzelni sem tudtunk
Réka: A szabadságunk arra is lehetőséget ad, hogy olyan döntéseket is hozzunk, amelyekre később már rosszként tekintünk. Nekem is van ilyen döntésem és közösen is tettünk ilyet. De közösen megpróbáltuk megkeresni az okokat és újraterveztük életünket. Egy rossz döntés nem fogja vakvágányra vezetni a kapcsolatot.
Gyakran utólag látjuk csak meg, hogy Isten merre akart vezetni bennünket.
Nemrég hoztatok egy izgalmas döntést, a Családok Jézusban Közösséggel szervezitek azt a családi napot, amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaként valósul meg majd szeptember 11-én a Margitszigeten. Nem csak szervezők vagytok, hanem az arcai is lesztek az eseménynek. Miért vállaltátok el?
Réka: Apró lépések vezettek oda bennünket, hogy eljutottunk idáig. A NEK Titkárság felkérését követően, a Közösség lelkiségéből fakadóan a családoknak, a házasoknak, a házasságra készülőknek álmodtunk meg egy programot, mely illeszkedik a Kongresszus eseménysorozatába. Az volt a célunk, hogy a látogatóknak testközelbe hozzuk az Egyházat, az Eucharisztia jelenlétével és a közreműködő hívek élő reményével cáfolva rá a negatív sztereotípiákra.
Levente: Kicsit furán hangzik, hogy többek között mi leszünk az arcai az eseménynek, mert mi igazából Jézus arcát szeretnénk megmutatni az embereknek. Nem magunkat szeretnénk előtérbe helyezni, mi csak az eszközei vagyunk egy jó ügynek. Maga a rendezvény a KATTÁRS-al – ami a Katolikus Társadalmi Napok – kerül közösen megrendezésre, teljesen illeszkedik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus többi programjához, rendezvényéhez. Ugyanúgy a Titkárság szervezi ezt a családi napot, de a KATTÁRS és a Családok Jézusban Közösség kapta meg azt a megtisztelő és örömteli feladatot, hogy tartalommal töltsük ezt meg.
Hogyan lehet szerintetek jól megszólítani az embereket egy ilyen rendezvénnyel?
Levente: Amikor elkezdtük a szervezést, akkor egy bibliai idézet jutott az egyik közösségi társunk eszébe, ami nagyon illik ehhez a naphoz: „mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.” (1Kor 9,22)] Minden jóakaratú embert szeretnénk meghívni majd erre a napra, a programokat is úgy szerveztük, hogy a kisgyermekektől, az ifi korosztályon keresztül egészen a felnőttekig érdekesek legyenek. Sőt, arra is törekedtünk, hogy legyenek olyan programok is, amelyek a nem hívőknek is szólnak.
Réka: Szeretnénk megmutatni, hogy vannak olyan keresztény családok, akik életében fontos Jézus és jelenlétükkel tanúságot tesznek róla. Akiknek a hitük a mindennapjaikban olyan erőt ad, amelyet nem lehet mással pótolni.
A hosszú pandémiát követően ez egy nagy lehetőség arra, hogy közösen hálát adjunk, a találkozás örömével.
Martí Zoltán
A Családi Nap hivatalos Facebook-eseményét itt találjátok meg.
Liszka Levente Marosvásárhelyen született orvos családba, magyar orvos édesapját rendre áthelyezték, egy nyári szünet erejéig jöttek Magyarországra 1990-ben, majd itt telepedtek le. Az esztergomi Frankában érettségizett, testnevelőtanárnak tanult Budapesten, de pályaelhagyóként a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozott 10 évet, majd néhány vargabetű után jelenleg vallásturisztikai szakemberként tevékenykedik.
Liszka-Kaposi Réka Budapesten nőtt fel, az ELTE Jogi Karán diplomázott, ügyvédjelöltként dolgozott. Éppen a szakvizsgáira készült 2008 januárjában, amikor megismerkedett Leventével. Szakvizsgáit követően két évet dolgozott ügyvédként első gyermekünk születése előtt, majd a gyermekek születése között a közigazgatásban helyezkedett el.
2009-ben házasodtak össze, 2013 óta vállalnak jegyeskísérést, 2015-ben csatlakoztak a Családok Jézusban Közösséghez (melynek aktuálisan 80 házaspár, és 3 egyedülálló tagja van). Négy fiú gyermek szülei, akik közül a legidősebb 2010-ben, a legfiatalabb 2018-ban született.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás