#csakegygondolat, Hortobágyi Tibor

Te is elveszítettél egy évet?

Tegnap az egyik rádióműsorban mondta a műsorvezető, hogy a járvány miatt elveszítettünk egy évet az életünkből. Ez pedig elgondolkodtatott, hogy vajon keresztényként mi is veszítettünk egy évet, vagy inkább kaptunk egyet, amelyben közelebb kerülhettünk Istenhez?

Mindannyiunk számára rengeteg kihívással és sajnos sokszor veszteséggel járt az elmúlt esztendő. Legyen szó egy családtag vagy munka elvesztéséről, de ugyanúgy olyan események elvesztéséről, mint a ballagás vagy a bankett a gimnazisták számára. Utóbbiak is szintén veszteségek, de az is, hogy a közös találkozásaink is leredukálódtak családtagjainkkal és barátainkkal. Ha ezeket nézzük, akkor valóban mondhatjuk azt, hogy elveszítettünk egy évet az életünkből, hiszen mennyi mindent elvett tőlünk a járvány.

Azonban engem mégis zavart kicsit ez a kijelentés: „Elveszítettünk egy évet az életünkből.” Ha valaki börtönbe kerül, akkor talán valóban mondhatja azt, hogy elveszített az életéből több évet is akár. Bár a korlátozó intézkedések miatt joggal érezhettük azt, hogy korlátok közé szorult az életünk, mégis keresztényekként talán másképp kell tekintenünk az elmúlt esztendő kihívásaira. Megtalálni ebben Isten akaratát, hogy mi az, amiben engem változásra hív. Talán jobban értékeljük azt, ha családtagjainkkal lehetünk, vagy „offline” misén vehetünk részt. Ami eddig természetes volt, az most már kevésbé az.

Szerintem ezért sem mondhatjuk azt, hogy elveszítettünk egy évet, mert a felgyorsult világunkban kevésbé volt lehetőségünk vagy akaratunk, hogy értékeljük ezeket a dolgokat.

A másik sokszor hallott szlogen, hogy „mikor kaphatjuk vissza a régi életünket”? Biztos, hogy ez lehet a célunk? Vagy inkább ez az egy év – és ki tudja még mennyi idő – megtanít minket átértékelni, hogy mi az, amit jól csináltunk és mi az, amit kevésbé, amin változtatnunk kellene? Én ebben látom keresztényként a küldetésünket a jelenlegi helyzetben. Ha pedig sikerrel járunk és bármiben is fejlődni tudunk – mint ahogy tennénk azt valószínűleg a járvány nélkül is –, akkor már kevésbé beszélhetünk arról, hogy elveszítettünk egy évet az életünkből. Inkább nyertünk egy újabbat, amelyben itt, földi létünk során közelebb kerülhettünk Istenhez!

Borítókép - Fotó: Vetre Antanaviciute-meskauskiene | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás