Mindenki jó szülő szeretne lenni: szeretetteljes, türelmes, sosem igazságtalan vagy bántó. De nagyon messze vagyunk a tökéletestől. Amikor a gyermekeink, akiket az életünknél is jobban szeretünk, kihívások elé állítanak minket, néha utolér bennünket a harag és kemény szavakat használunk. De miért veszítjük el magunk felett az irányítást?
A stressz és a kimerültség is befolyásol
Sokszor a kimerültség miatt leszünk ingerültek. Mennyi szülő lesz mérges a gyermekére, és kezd el vele kiabálni, mert fáradt? Felismerni a korlátainkat, és kimondani, hogy „ezt most nem tudom megcsinálni”, nem a hit vagy bátorság hiányát jelenti. Ahelyett, hogy összeszorított fogakkal szenvedünk vagy elhatározunk valamit, amit úgysem tudunk betartani, inkább nézzünk szembe a problémáinkkal és próbáljuk megoldani őket!
Pihenjünk, kérjünk segítséget, beszéljük meg egy barátunkkal vagy családtagunkkal, hogy vigyázzon a gyerekekre néha-néha!
De a félelem is helytelen dolgokra késztethet bennünket. „Marion hetedikes, egészen mostanáig a jegyei sok kívánnivalót hagytak maguk után. A tanév kezdete óta az édesapja mindenféle módon háborgatta, egyre többet fenyegette és több kritikát fogalmazott meg róla. Tudta, hogy túl messzire ment, és igazságtalanul viselkedett, Marion már a rossz jegyek gondolatától is félt. Egy nap az apában realizálódott, hogy az erőszakossága abból fakadt, hogy mikor hetedikes volt (30 évvel ezelőtt), megbukott. Félt attól, hogy a lánya ugyanezt az utat fogja végigjárni, meg szerette volna védeni őt. Amikor ezt felismerte, nem gyötörte tovább Mariont, a feszültség megszűnt.
Most hibáztatás helyett bátorítja őt, ennek köszönhetően pedig egyre jobb jegyeket hoz haza.”
Óvakodj a düh és az erőszak ördögi körétől!
Az, hogy nem akarunk magunknak megbocsátani, saját magunk büntetését eredményezi. Általános szabály, hogy azok a hibák, amelyeket legkevésbé szeretünk a gyerekeinkben, bennünk is megtalálhatók.
Szeretnénk kedvesek lenni másokkal? Akkor saját magunkkal kell kezdenünk, magunknak kell megbocsátanunk!
Meglehetősen gyakran pont ennek az ellenkezőjét tesszük: minél erőszakosabbak vagyunk, annál jobban hibáztatjuk és lenézzük majd saját magunkat, ezzel csak jobban tápláljuk az erőszak forrását bennünk. El kell fogadnunk magunkat Isten csodájaként, hiszen végtelenül többek vagyunk, mint amit hibáink és kudarcaink mutatnak belőlünk!
Ha nem akarunk megbocsátani másoknak, az egy ördögi kört teremt. „Jerome szóba sem áll főnökével, aki igazságtalanul bánik vele. Hazamegy, tele haraggal és dühvel. A férfi a feleségével kiabál, pedig ő nem csinált semmit. A nőnek ez fáj, lenyeli a könnyeit, de mégis ráordít a fiára, mert illetlenül viselkedik az asztalnál. A fiú felháborodottan belerúg a család kutyájába, aki az utolsó bűnbak ebben az erőszakos láncban. Ez a fertőző agresszió gyakori a családi kapcsolatokban.”
Az egyetlen mód, hogy megtörjük ezt a kört, az elfogadás és megbocsátás útja.
Ha merünk az Úrhoz fordulni és az ő szeretetteljes irgalmához a gyengeségeinkkel, akkor Ő azokat kedvességgé fogja változtatni.
Fordította: Ujhelyi Dóra
Forrás: Aleteia
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás