Olofsson Placid bencés szerzetes tíz évet töltött el a Szovjetunióban a Gulág munkatáborban. Élete megmenekülése után sem volt rózsás, hiszen a kommunizmus alatt „gyanús elemnek” számított. Azonban az ő élete mégis arról híres, hogyan tudta hittel elfogadni sorsát és hogyan tartotta a lelket fogolytársaiban a legnagyobb borzalmak közepette is. Az ő életének példájából mi is erőt tudunk meríteni, ha már nehezen bírjuk a járvány nehézségeit.
Már fiatalkorában is különleges tehetség volt Olofsson Placid (1916-2017), minden adott volt számára, hogy fényes karriert fusson be. Azonban Placid atya látta a Szovjetunió felől érkező veszélyt, és nyíltan bírálta is a kommunizmust lelkigyakorlatain és különböző beszédeiben. A kommunista halatom megerősödésével bírálatai miatt veszélybe került, megjárta a hírhedt Andrássy úti épületet is, és végül egy koncepciós perben elítélték, és tíz év kényszermunkára ítélték.
De mindezek ellenére, mégis miért hívta magát „a legboldogabb embernek a Szovjetunióban”?
Placid atya a kegyetlen lágerben felfedezte Istentől kapott hivatását és belenyugodott sorsába. Ottlétét annak szentelte, hogy másokon segítsen, hitte és tudta, hogy ez a célja ottlétének. Mivel sorstársai között sokan nem voltak vallásosak, megpróbált számukra is érthető üzeneteket megfogalmazni. Így született meg az a négy pont, melyet a „túlélés négy szabályának” nevezett.
- A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni és elégedetlenkedni, mert attól gyengébb lesz az ember.
A lágerben könnyű volt reggeltől estig csak panaszkodni, így Placid atya azt találta ki, hogy eltereli erről társai figyelmét: arra kérte őket, hogy meséljenek a mesterségükről. Ez egy nagyon fontos pont, hiszen panaszkodásunkkal és elégedetlenségünkkel mintha nemet mondanánk az Isten által teremtett világra. Panaszkodás helyett keressük az adott események okát vagy célját. - A szenvedést nem kell keresni, jön az magától. Helyette keressük és vegyük észre az élet apró örömeit.
A legtöbben mára már hallhattunk a legendás öröm-olimpiákról, melyeken az tudott nyerni a láger lakói közül, aki a nap végén a legtöbb örömöt tudta felsorolni. Így eshetett meg, hogy számunkra abszurd szituációkban is megtalálták az örömöt a rabok, és a nap végén hálásak voltak ezekért az eseményekért. Ha a Gulágon több év rabság alatt, éhezésben és fagyos hidegben össze tudtak szedni apró örömöket a foglyok, akkor mi miért ne tudnánk hálát adni a napunk végén? - Mutasd meg, hogy értékes vagy!
Ennél a pontnál Placid atya mindig elmesélte a láger sajátos világát, ahol a kicsi és gyenge, valamint a nagy és erős fogalompárok voltak a fontosak. A raboknak hamar lerombolódott az önértékelése, így fontos volt, hogy ők is elhiggyék, hogy nem értéktelen emberek. „Akibe belerúgott tíz esztendeig, aki akart, akit meggyalázott az, aki akart, most megmutattuk, hogy különbek tudunk lenni. Számunkra rengeteget jelentett, hogy emberek vagyunk, hogy igenis különbek vagyunk, mint ők.” A járványhelyzetre lefordítva: mutassuk meg egymásnak, hogy fontos a másik, az élete értékes, és higgyük el, hogy Isten szemében mi mind értékesek vagyunk! - Akinek van hol megkapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.
Ez a pont már nyílt evangelizáció volt Placid atya részéről. Igyekezett megmutatni társainak, hogy nekünk hívőként könnyebb elviselnünk a szenvedést, hiszen van kibe kapaszkodnunk. „Hozzáfűztük még azt is, hogy Ő, a hatalmas Isten, Ő is akarja, hogy túléljük, és ez valami nagyon nagy dolog volt.”
Jó, ha mi is tudatosítjuk magunkban, hogy Jézus azt ígérte nekünk, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig. Belé kapaszkodhatunk az örömök és a bánatok közepette is. Ő a mi reménységünk.
hirdetés
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás