2021. 03. 06.

Hétfőtől bezárnak az evangélikus templomok

Az evangélikus püspöki tanács 2021. március 5-én adott ki közleményt a legújabb járványügyi szigorításokra reagálva. A püspökök kérik a gyülekezeteket, hogy virágvasárnapig ne tartsanak személyes jelenléttel istentiszteleteket. 

„A jelenlegi súlyos járványügyi helyzetben mégis azt javasoljuk gyülekezeteinknek, hogy virágvasárnapig ne tartsanak személyes jelenléttel istentiszteletet, sem hétközi gyülekezeti alkalmat. Mivel az oltás folyamata felgyorsult, azt reméljük, hogy hamarosan újra együtt lehetünk a gyülekezet közösségében.” – olvasható a püspöki tanács levele, melyben arra biztatják a híveket, hogy éljenek az oltás lehetőségével és regisztráljanak. 

„Arra kérjük a testvéreket, hogy megértő szeretettel és türelemmel hordozzák ennek a hosszú és nehéz időszaknak a terheit, imádkozzunk egymásért. Bízunk a gyülekezetek önszervező erejében, hogy senki sem marad ige és segítség nélkül most sem. 

Ajánlásunk a hétfői naptól lép érvénybe, de ahol most vasárnap még megtartják az istentiszteleteket, ott fokozott elővigyázatosságra kérünk mindenkit. 

hirdetés

A mai igével küldjük köszöntésünket:

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt…” (Fil 4,6)”

 

Forrás: evangelikus.hu

Borítókép: Skovalsky | Dreamstime.com
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás