Egyéb

Alázat keresztényként

Tihanyi Kristóf református lelkész írása a keresztény ember alázatáról.

,,Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Fil 2,3)

Ezt a mondatot minden háztartásban fel kéne tüntetni és ha valóban útmutatóvá válna is történetesen, akkor sok ember életét tehetné szebbé. Mégpedig azért, mert a szeretet válik kézzelfoghatóvá,  a szeretet eseménye bontakozik ki általa.

A félreértések elkerülése végett rögtön leszögezném, nem a „bűnös” emberi természetet koronázom meg. Nem a rosszat teszem alázattal különbbé magamnál, nem a „rendetlenséget” emelem s karolom fel, hanem a mögötte lévő életet, Isten teremtményét, azt, aki hozzám hasonlóan küzdve küzd ebben a világban. Ezért alázattal, akkor is ha esetlegesen nekem van igazam, el tudom engedni neki.

Néha vagy sokszor én teszek bele többet, pedig nem én jönnék. Néha vagy sokszor megbocsátok, pedig megbántott. Néha vagy sokszor annak ellenére jót akarok neki, hogy nem azt érdemelné. Azt hiszem, az „alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” ezt is jelenti. Felemelem a magam szemében, megbecsülést, megbocsátást, lehetőséget, áldozatot hozok érte. Igazából ennek az abszolútumát tette Jézus Krisztus is az emberekért. Annak ellenére, hogy Ő mindenek fölött áll, megalázta magát, hagyta hogy bántsák, hogy megöljék, de nem azért mert ne lett volna ereje ellene tenni, hanem azért, hogy a jó győzedelmeskedjen a rossz felett. Hogy megváltsa életünket, azok életét akik hisznek, vagy hinni fognak benne! Mert a bűnnek következménye van és ezt ő elhordozta. De feltámadásával végül legyőzte a halált. Hihetetlen az az alázat, amivel elviselte a megváltás útját.

Egy személyes élményemet hadd osszam még meg. A mai napon hazafelé az autóban ülve jó volt imádkozni. Miután Ámen-t mondtam arra indított a szívem – vagy a Lélek? -, hogy kimondjam hangosan egy ott és akkor eszembe jutott ének sorait:

Még többet Tőled, még többet,
Hadd éljek úgy, ahogy Te, add meg nekem.
Hadd értsem szavad jobban és tegyem
A Te akaratod, Uram még többet.
Te vagy az Úr, szeretlek én,
Gondot viselsz rólam szüntelen,
Senki nincs Hozzád hasonló, Uram.
Olyan vagy Te, mint egy igaz barát,
Tudod jól szívem minden gondolatát.
Adj nekem többet magadból, még többet!

Jó volt kimondani… hazaérve meg is kerestem ezt a régen hallott éneket és meghallgattam. De különösen is megérintett az a sora, hogy „nincs senki Hozzád hasonló”. Azt hiszem, ez egy gyönyörű imádsága lehet az embernek, ha ezt őszintén ki tudja mondani az Istennek: „nincs senki Hozzád hasonló, Uram”. Ez ám az alázattal való fölmagasztalás. Igen, az ember és Isten kapcsolatára is igaz ez.

Úgy vélem így lehet közelebb kerülni egy keresztény ember gondolkodásához is. Hogy mi az a platform, amiről nekiindul az életnek. Számára ez a bibliai idézet fokozottan igaz az Istenre. Különbnek tartja magánál. És nem úgy mint ember az embert, hanem mint ember az Istent. Nincs senki Hozzá  hasonló. Ezért alázattal elfogadja, bármit is adjon neki ebben az életben. Legyen szó kegyelemről, kéznyújtásról, megbocsátásról vagy törvényről, a rendről az élet „alapszabályairól”.

A ma emberének általában az életről való gondolkozása szinte már tengernyire van attól, amit Isten „törvényeiben” olvashatunk. Ezért van az, hogy másképp látnak bizonyos dolgokat a keresztények, mint amit a mai közgondolkodás diktál. De nem csak manapság, talán mindig is így volt ez. És ilyen szempontból érthető is a „világ” kérdése: Miért gondolják azt amit? Miért ragaszkodnak ilyen régi dolgokhoz? Hát ezért. Mert Istent igyekeznek alázattal különbnek tartani maguknál. Ha megkérdezünk egy hívő embert, hogy ki vagy te? – talán ezt fogja válaszolni: „Életemben és halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézusnak Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével értem megfizetett. ( Heidelbergi Káté 1. Kérdés felelet )

Még akkor is, ha nem mindig sikerült ez a ,,hívősdi” ( kölcsönzött fogalom a mai köznyelvből ). Az Isten dolgait, kéréseit ( keresztény ) emberként sem lehet tökéletesen csinálni. Erről szól az egész. Erre senki nem képes. De mégsem álszentség és képmutatás templomba járni vagy idézni, gyakorolni Isten szavát – HA – az ember erre valóban törekedni akar. Ha valóban ez az ő mércéje. Nem megy feltétlenül minden elsőre se századjára. Mert kereszténynek lenni nem a tökéletest jelenti. Ma is sok férfi és nő, családos és egyedülálló küszködik keresztényként is. Olykor erkölcsileg, máskor a megpróbáltatások súlya alatt botladozik. De pont ezért akar és szeretne kapaszkodni a kegyelembe abba amit a fölötte álló Isten akar ajándékozni, „akinek sarujának szíját meglazítani nem vagyok méltó”.

Isten megtehette volna, hogy egyáltalán nem karol fel alázattal, megbocsátva, szeretve. Mégis Jézus életéből ezt látjuk: nem érdemeink szerint bánik velünk, hanem szeretettel hajol le hozzánk s emel fel minket egészen odáig, ami a hívő ember státusza: „Isten gyermeke”. Ha Őt szemlélem megvilágosodik előttem a mai bibliai idézetünk: ,,Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Fil 2,3). Nekünk is több alázatra, több szeretetre, több megbecsülésre lenne szükségünk emberi kapcsolatainkban. De én hiszem és vallom, hogy ez Isten kegyelme nélkül nem fog menni úgy, hogy azon valóban áldás legyen. De szabad kérni bárkinek Isten szabadító erejét az életébe.

De jó lenne ebben gyakorolnunk magunkat, hogy minél több háztartásban, családban, emberi kapcsolatban felüdülése legyen ezáltal sokaknak!

Tihanyi Kristóf
református lelkész

 

Borítókép - Fotó: Dreamstime
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás