2021. 01. 05.

Amikor az evangélium dalra fakad – az Ararat Worship és Pálhegyi Dávid új dallal indította az évet

Az Ararat Worship és Pálhegyi Dávid dalra fakasztották Máté evangéliumát. Az igében olvasható próféciák az utolsó időkről elképesztő erővel vigasztalják a hallgatót.

Az Ararat Worship és Pálhegyi Dávid a következő bibliai szakaszt vette új számának alapjául: 

„És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.” (Máté evangéliuma 24:30-33)

Máté evangéliumának 24. fejezetében a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy milyen jelei lesznek a világ végének és annak, hogy Jézus újra eljön. Ebből a szakaszból emeltek ki a zenészek egy fantasztikusan erőteljes részt. 

AJTÓ ELŐTT

Vers1

Nézd az ég

Már gyűlik elé a sötét

Összecsap nemzet és nép

Háború hírei szólnak

De ez itt még nem a vég

Hitetők és farkasok lépnek elő

Jön a nem szeretett idő

Megindul a föld és szív kihűl

De aki tűr megmenekül

REFR

És feljön az égre majd az a jel

Ahogy a tolvaj, úgy jövök el

Leveti az ég magáról a csillagokat

Már az idő közel

Nem ragyog a napfény mint azelőtt

És remeg az ég és sír ez a Föld

Készülj népem mert hamar eljövök én

Itt állok az ajtó előtt

Vers2

Sokakat a világ megutál, kitagad

De megrövidül az a nap Az ég és a föld elmúlnak

De a beszédem megmarad

De a beszédem megmarad

REFR

És feljön az égre majd az a jel

Ahogy a tolvaj, úgy jövök el

Leveti az ég magáról a csillagokat

Már az idő közel

Nem ragyog a napfény mint azelőtt

És remeg az ég és sír ez a Föld

Készülj népem mert hamar eljövök én

Itt állok az ajtó előtt

A hegyek már nem rejthetik el

A gonosznak vége, lehull a lepel

Az Isten Sátra a Földre leszáll és a Szent

Újra magához emel

És vihar támad a puszta felől

Leszakad a kő, a szobor ledől

És Jeruzsálem már nem emlékezik

A gyászról, a könnyeiről

És feljön az égre majd az a jel

Ahogy a tolvaj, úgy jövök el

Leveti az ég magáról a csillagokat

Már az idő közel

Nem ragyog a napfény mint azelőtt

És remeg az ég és sír ez a Föld

Készülj népem mert hamar eljövök én

Itt állok az ajtó előtt

Itt állok az ajtó előtt

 

 

 

Borítókép: YouTube
Videók Zenék
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás