Habár sokszor azt gondoljuk, hogy tanúságot tenni harsány szavakkal lehet leginkább, azonban ez tévedés. Minden nap lehetőségünk van eldönteni, hogy melyik utat választjuk: a könnyebbet vagy a példamutatót.
Nemrégiben egy izgalmas és elgondolkodtató könyv került a kezembe, amely a 20. század magyar hőseinek történetét mutatja be. Közöttük olyanokét is, akik egész életükben igyekeztek hiteles keresztény életet élni – akár civilként akár egyházi személyként. Azon töprengtem a portréjukat megismerve, hogy vajon nekem lenne-e elég hitem ahhoz, hogy akár az életemet is feláldozzam a hitemért? Vagy vállalnám-e a börtönt, a családtól való elszakítás fájdalmát, a fizikai és lelki bántalmazást Krisztus igazságáért? Vagy gyáván elszaladnék a szenvedés helyett? A könnyebb utat választanám, vagy az igazat?
Szeretném büszkén kihúzva mondani, hogy én is hőssé váltam volna, de nem tudhatom rá a választ. Ugyanakkor volt bennem egy „irigység”, hogy ezek az emberek képesek voltak egy nagyobb, jobb, nemesebb – és szentebb – célért áldozatot hozni. Képesek voltak olyan döntést hozni, amely miatt hősökként tekinthetünk rájuk száz év elteltével is.
Ugyanakkor belém villant az a felismerés is, hogy kicsiben minden nap megvívjuk a magunk őrlődő csatáit, a döntéseink révén vagy elbotlunk – hogy aztán újra lehetőségünk legyen felegyenesedni – vagy talpon maradunk. Isten nem mindenkit hív arra, hogy az életét áldozza a hitéért, de arra igen, hogy az életével tegyen tanúságot róla! A szavaink által, a viselkedésünkkel, a kedvességünkkel megvan a lehetőségünk arra, hogy jó döntést hozzunk. Ugyanúgy választás elé vagyunk állítva a hétköznapok folyamán, mint ahogy a példaképeink és ugyanúgy következményei vannak minden egyes döntésünknek. Lehet, hogy nem a földi élet forog kockán, de az örök élet annál inkább! Nem kell totalitárius diktatúra és rád fogott fegyver ahhoz, hogy döntened kelljen, elég ha reggel kinyitod a szemedet.
A mi küldetésünk is pontosan ugyanaz mint Márton Ároné, Lénárd Ödöné vagy Salkaházi Sáráé: fényt gyújtani a sötétségben, tanúságot tenni az életünkkel. Lehet, hogy nem egy egész nemzet számára, hanem „csak” a családunkban, a barátaink körében, az egyetemen vagy a munkahelyünkön.
Pontosan ugyanarra a kérdésre kell válaszolnunk, mint a huszadik század igazi hőseinek: a könnyebb utat választjuk vagy az igazat?
Ha jól választunk, egyszer mi is hősökké válhatunk.
Martí Zoltán
hirdetés
1 Komment
“A könnyebb utat választanám, vagy az igazat?” Nem egészen így történik ez. Mindenkinek más a könnyebb és az igaz út. Főleg az igazról alkotott véleményünk érdekes. Nagyrészt a tapasztalatunkra hagyatkozunk. Ha valamit már megszoktunk és többször ugyan azt a tapasztalatot vontuk le valamiről, akkor azt elfogadjuk igazságnak, függetlenül, hogy az e vagy sem.
“Isten nem mindenkit hív arra, hogy az életét áldozza a hitéért” Isten senkitől nem kéri,hogy az életével fizessen valamiért. Ez egy klasszikus tévedés, bár belátom, nagyon magasztaló gondolat. Vajon mért hisszük azt, hogy Istennek szüksége van a mi halálunkra?? Ha valaki feláldozza az életét a családért, a nemzetért azt még megértem, és itt jön képbe Isten, mert ezt a földi gyakorlatot ráerőltetjük. Itt sem tudjuk magunkat túltenni az emberi logikán, pedig rájöhetnénk, hogy a miénk bizony sokszor hibás.
“kicsiben minden nap megvívjuk a magunk őrlődő csatáit, a döntéseink révén” Nagyon tetszik ez. Ennyi pont elég is nekünk. Legyen minden itt a földön, ide valók vagyunk, ehhez értünk a legjobban. A magasabb szintekhez pedig……még sokat kell tanulnunk.