Agatha Christie, a krimik koronázatlan királynője: olyan karaktereket köszönhetünk neki, mint Hercule Poirot vagy Miss Marple. Kifinomult regényein milliók nőttek fel a világon, detektívjeinek történeteiből emlékezetes filmek készültek, amelyeket a mai napig műsorra tűznek a különböző televíziós csatornák. A Vigilia szerkesztősége Nick Baldock korábbi írását fordította le magyarra, amelyből világosan kiderül: Agatha Christie számára a hit biztos támaszt jelentett.
1971-ben néhány közismert katolikus és nem katolikus brit személyiség azzal a kéréssel fordult a pápához, hogy Angliában és Walesben maradhasson érvényben a tridenti rítus. A szóbeszéd szerint VI. Pál az aláírók között meglátta Agatha Christie nevét, vállat volt, és helyt adott a kérésnek.
Christie-t az anglikán egyházban keresztelték meg, s bár válása miatt az eucharisztiában nem részesülhetett, élete végéig az egyházban maradt. Az éjjeliszekrényén a „Krisztus követésének” anyjától örökölt példányát tartotta, és ezt a szokást egyik híres nyomozójára, Jane Marple-ra is átruházta. A könyv első lapján a Római levél egyik mondata volt feljegyezve: „ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?” 1976-ban, Christie temetésén a kiadója, William Collins meg is említette, hogy a könyv és a páli idézet az írónő „finom keresztény szellemiségét” tükrözi: „Agatha tudta, mi az igaz vallás.”
A vallás témája ritkán kerül elő Agatha Christie bűnügy regényeiben, de minden írásának keretét alkotja. Pályája kibontakozásával Christie-nél egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nyomozóinak már-már szent feladatuk van. A detektívek feltárják az igazságot, érvényt szereznek az igazságosságnak, s ennyiben szinte Isten nevében járnak el. Poirot maga is egészen bensőségesen emlegeti le bon Dieu-t, azaz a Jóistent. Időnként egészen komoly meggyőződésének is hangot ad: ha valaki úgy véli, hogy tudja, kinek szabad élnie, és kinek nem, már úton van afelé, hogy a legveszélyesebb gyilkos legyen, aki nem nyereségvágyból, hanem egy eszme kedvéért öl (Nyílt kártyákkal).
Agatha Christie vallotta, hogy az élet szent, és nem lehet könnyelműen venni.
Kifejezetten ellenezte az öngyilkosságot: az „Éjféltájt” egyik szereplője ragaszkodik hozzá, hogy joga van azt tennie az életével, amit akar, mire a keresztény ápolónő azt feleli: „De lehet, hogy Istennek szüksége van magára.”
Nem csoda, hogy önéletrajzában az írónő feleleveníti, amit egyik tanárától hallott: „Aki nem nézett szembe a kétségbeeséssel, nem sokat tud a keresztény életről. Csak akkor lehetünk keresztények, ha elfogadjuk azt az életet, amelyet Krisztus is elfogadott. Örömünket kell lelnünk a dolgokban, ahogyan ő is; ismernünk kell azt a békét és boldogságot, amely abból fakad, hogy összhangban vagyunk Isten akaratával. De az elhagyatottságot is át kell élnünk, ahogyan ő elhagyatott volt az Olajfák hegyén, átérezve, hogy mindenki elhagyott, maga Isten is. De higgyünk abban, hogy nem ez a vég. Aki szeret, szenved is, és aki nem szeret, nem érti a keresztény élet értelmét.”
(Részlet Nick Baldock „First Things”-ben megjelent 2009-es írásából.)
Forrás: Vigilia Facebook-oldala
hirdetés
1 Komment
„ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?” Kizárólag önmagam szakíthatom el e szeretetet. Mondhat és tehet bárki, bármit, a végleges döntést én hozom. Befolyásolni tudnak, de a felelős döntést magamnak kell meghoznom.(de ez csak egy irányba érvényes, Krisztus felől nem lehetséges a szakítás)
„szinte Isten nevében járnak el” ÓÓÓ JAJJ!!! Soha ne járjunk el Isten nevében!! Bődületesen nagy hiba lenne. Isten tudásához képest nekünk elenyésző van, ezért nem is látjuk át a dolgokat. De ha te azt hiszed, rendelkezel Isten tudásával, akkor neked szabad.Én biztos nem mernék Isten nevében eljárni,semmiben, soha.
„összhangban vagyunk Isten akaratával” Szintén nem tudhatod mi Isten akarata. Hatalmas gőg ezt képzelni. Néha az az érzésem, hogy azt hisszük magunk körül forog a világ. Ráadásul mikor mi vagyunk a lényeg, Istent látjuk, mikor Isten a lényeg akkor pedig magunkat.