Nézzünk egymás szemébe – erre biztat mindenkit Hodász András atya az idei adventben! Az angyalföldi plébános – a 777 egyik alapítója – szerint annyira bele vagyunk temetkezve a mobiltelefonjainkba, hogy már nem látjuk egymás arcát. Gondolatait az “Angelus Communication” Youtube-csatornáján osztotta meg, ennek a rövid beszédnek a leiratát publikáljuk.
“Ősi keresztény hagyomány, hogy Isten kinyilatkoztatta nekünk magát a Szentírásban, amelynek van egy olyan megfogalmazása is, hogy “megmutatta nekünk az arcát”. Különösen érdekes ez számunkra egy olyan időszakban, amikor nem látjuk egymás arcát. De nem csak a maszkok miatt van ez: nézzétek meg, hogy évek óta bele vagyunk temetkezve a mobilunkba, így éljük az életünket. Nem látjuk már egymás arcát!
Amikor felszállsz a buszra vagy a villamosra, akkor sem látsz arcokat, mert mindenki “benne van a mobiljában”. De ugyanez a helyzet akkor is, amikor a szülők elmennek egy iskolai ünnepségre, ahol végig a mobiljukkal fotózzák az eseményt: a gyermekeik nem a szüleik büszke arcát látják, hanem egy mobiltelefonnak a kameráját.
Most a járvány idején rádöbbenhetünk arra, hogy mi az ami igazán fontos az életben: újra meg kell találnunk egymáshoz az utat! Lehet hogy ebben az adventben a klasszikus találkozások nem lehetségesek, de mégis lehetünk kreatívak, “újdonságpártiak”, megtalálhatjuk a találkozások módját. Egy dologra figyeljünk ilyenkor nagyon: alaposan nézzük meg a másik ember arcát! Lássuk meg a másikat, legyünk jelen neki.
Az online órák és találkozások abban mindenképp segítséget nyújtanak, hogy legalább akkor nem kell maszkot viselnünk. Használjuk ki ezt a lehetőséget, csodálkozzunk rá egymásra, keressük egymást, akarjunk beletekinteni a másik ember szemébe, találjuk meg a találkozásnak ezt a módját!
Kívánom, hogy legyen így, legyen velünk a Jóisten ebben az adventben!”
4 hozzászólás
“Amikor felszállsz a buszra vagy a villamosra, akkor sem látsz arcokat, mert mindenki “benne van a mobiljában”. Biztosan sokan vannak így, én azonban ebben a “holt időben” hallgatok egy olyan előadást, ami nagyon sokat jelent nekem és nagyon sok új és hasznos dolgot tanulok meg,amit könyvjelzőzök és aztán otthon lejegyzetelek. Persze gondolom a legtöbben zenét hallgatnak vagy stand up-ot de vannak páran akiket egy pap dob fel. Ezek közé tartozok én is, Nem misét hallgatok de mint a téma mint az előadásmód zseniális. Az előadó neve Pál Ferenc.
“Mind” ez, “mind” az. Így kell helyesen írni/mondani ezt. Szeretettel és szimpátiával: egy nyelvtanár
Köszönöm a helyesbítést, próbálok rá figyelni. Ám sajnos valami oknál fogva ezek nekem sohasem mentek. Nagyon bosszantó ez számomra, de nem adom fel.
Palferi közben remélhetőleg észreveszed, ha át kell adni a helyedet – és ha igen, akkor nem rólad van szó.