2020. 11. 15.

Ma este közösen imádkozunk a járvány idején – Bese Gergő atya fohásza

Ahogyan arról tegnap este felhívást tettünk közzé, ma este  – november 15-én, vasárnap – arra hívjuk a magyarságot szerte a világban, hogy 20 órakor otthonainkban egy gyertyát meggyújtva közösen imádkozzunk a járványban elhunytakért, hozzátartozóikért, a betegekért és az őket ápolókért, valamint mindenkiért, akit bármilyen módon is érint a mostani helyzet. A kezdeményezésünk kapcsán közzétesszük Bese Gergő római katolikus pap imáját, mint az egyik lehetséges fohászt.

Arra buzdítunk mindenkit, – felekezettől függetlenül hogy vasárnap este 20 órakor pár percre mindenki csendesedjen el az otthonában és gyújtson meg egy gyertyát, így emlékezve a járvány áldozataira, a betegségben szenvedőkre és a hozzátartozóikra. A nem hívő embereket is ugyanúgy arra hívjuk, hogy ma este csendesedjenek el egy percre. A hívők saját szavaikkal is elmondhatják gondolataikat, illetve úgynevezett kötött imát is mondhatnak: például Bese Gergő római katolikus pap a ma esti alkalomra írt megható fohászt.

Bese Gergő atya imája a vasárnap 20 órakor kezdődő közös imára:

Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. (Mt. 25,13)

“Kegyelmes és irgalmas Istenünk, ajándékozz türelmet, kitartást, határtalan szeretetet és fáradhatatlanságot azoknak, akik a járvány idején a legerősebb frontvonalon, a vírussal megbetegedettek ágya mellett szolgálnak. Az orvosoknak, ápolóknak, betegszállítóknak, asszisztenseknek add a te bölcsességedet, hogy minden szenvedőben felismerjenek téged és úgy szeressék hivatásukat, ahogyan Te szereted gyermekeidet.

Védelmezd gondviselő jóságoddal azokat, akik megbetegedtek. Adj ajkukra imádságos szavakat, mellyel a gyógyulásukért esdekelhetnek. Támogasd őket a küzdelemben, ne engedd, hogy eluralkodjon rajtuk a kétségbeesés és a feladás szelleme. Tudjanak erőt meríteni az imádságból és abból a hitből, hogy Te velünk vagy a világ végezetéig.

Végezetül pedig azokért könyörgünk most hozzád, akik számára a vírussal való küzdelem az utolsó ütközet volt. A halottakért mondott ima mindenekelőtt a hála jele azért a tanúságtételért, amelyet ránk hagytak, valamint azért a jóért, amit tettek. Hálát adunk az Úrnak, amiért nekünk adta őket, köszönetet mondunk szeretetükért és barátságukért.

Te, aki a keresztfán meghallgattad a hozzád folyamodó jobb latort, és a feltámadás örömét ígérted neki, hallgasd meg híveidnek kiáltását is, és kegyelmesen oldozd fel a világból eltávozott szolgáid lelkét minden bűnük kötelékétől.

Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat, és az örök világosság fényeskedjék nekik! Ámen.”


Történelmi időszakot élünk, amely történelmi összefogást igényel: arra hívjuk Magyarország lakosait – függetlenül felekezeti hovatartozástól és hitélettől – hogy november 15-én, vasárnap este 20 órakor otthonaikban egy gyertyát meggyújtva emlékezzenek az elhunytakra, imádkozzanak a betegekért, a bajba jutottakért és az őket ápolókért. Hívjuk a nem hívőket is, hogy egy percre csendesedjenek el, így emlékezve az 1,3 millió elhunytra, akik közül háromezren a honfitársaink.

Mit kell tenned, hogy csatlakozz a kezdeményezéshez?

  1. Vasárnap este 20 órakor gyújts meg otthonodban egy gyertyát.
  2. Mondj el egy fohászt vagy egy kötött imát (pl. Miatyánk) mindazokért, akiket bármilyen módon is érint a koronavírus. Ha saját szavaiddal imádkozol, akkor nem kell mást tenned, csak őszintén mondd el a benned lévő érzéseket és kéréseket. Ha nem vagy hívő, akkor csak egy percre csendben maradva emlékezz az elhunytakra, a betegséggel küzdőkre és hozzátartozóikra, az őket ápolókra, és mindazokra, akik bajba jutottak a járvány miatt.

Megköszönjük, ha segítetek a kezdeményezés gyors terjesztésében, hiszen szeretnénk, ha ez egy valódi, nagy összefogás lenne. Hiszünk a közös ima erejében, abban hogy nem csak érdemes, hanem szükséges is összefognunk ebben a nehéz pillanatban. 

Borítókép - Fotó: Bonifert Rita
Pánik helyett ima

1 Komment

  • Válasz Valódi Béla 2020. 11. 15. 22:42

    Az zavar a Bese féle imában s az imaszándékokban is, hogy minden csak arról szól, hogy emberekért imádkozzunk. Élőkért s holtakért. De sehol egyetlen szó arról, hogy az Istent meg is lehet kérni arra, hogy mulassza el a járványt.