Interjú

“Ha én Istent szeretem, akkor a többi embert is szeretnem kell” – Budai Evódia

Budai Evódia nevéhez számtalan szolgálat kötődik: az ötgyermekes erdélyi lelkipásztor feleség aktívan segíti a nőket, édesanyákat, hogy testileg, lelkileg és szellemileg is összhangban legyenek; ehhez az online teret hívja segítségül. Önfeláldozó odaadása ragadós, mára már több mint húsz önkéntes kapcsolódott be a Pálma női misszióba. De mégis hogyan lehet a személyes hitéletet és a rengeteg szolgálatot összeegyeztetni? Interjúnkban többek között erről is beszélgettünk.

Öt gyermek édesanyja vagy, a férjed lelkipásztor, így a tiszteletesasszony szerepe is a tiéd. Folyamatosan szolgálsz és két alapítványnál dolgozol. Hogyan tudsz mindezzel zsonglőrködni?

Időről időre felteszik nekem ezt a kérdést: a kulcs a prioritásokban rejlik, melyeket minden egyes nap meg kell harcolnom. Természetesen, amikor kicsi gyermekeim voltak, akkor nem kellett ezen sokat gondolkoznom, az anyaság volt az elsődleges. Egészen addig, míg a legkisebb is iskolás lett. Miután megismertem személyesen az Úr Jézust és elhívott engem, mindenben a lélekmentés lett a legfontosabb célom, melyben az emberek és az Isten iránti szeretet vezérel. Az Úr azt kérte tőlem, hogy minden helyzetben, minden képességemmel, minden szerepemben azt tekintsem a legfontosabbnak, hogy az embereket önzetlenül szeressem, és Istenhez vezessem, hogy megismerjék Őt. Ha a lehetőséget kapok arra, hogy az Isten szeretetét megosszam, akkor én azt igyekszem megharcolni és azon vagyok, hogy lemondjak kényelemről, magamról is ha kell, pénzről legfőképpen.

Érdekes módon, ha ezt megharcolom, akkor tényleg igaz az az ige, hogy „mindenre van erőm”.

Nem tudok emberi titkot vagy eszközt mondani. Természetesen nekem is van időbeosztásom, van egy saját készítésű határidőnaplóm („Nőnek születtem” kalendárium), de ez nem minden. Egy csodaként élem át minden nap, hogy ha engedelmeskedem, ha megharcolom, amit Isten kért tőlem, akkor arra is van erőm, amit luxusnak hittem. 

Egyáltalán nem divatos manapság az alázat és az önfeláldozás. Szinte botrányosan hangzik. A női magazinok azt a képet közvetítik a nőknek, hogy te egyedül képes vagy mindenre és ne támaszkodj senkire.

Úgy látom, hogy ez az üzenet, amit én is képviselek, keresztény körökben is sokszor szembemegy az árral. Hálás vagyok, hogy voltak az életemben olyan nők, akik ebben példát mutattak. Örülünk annak, hogy egyre több esélyt kapnak a nők, de ne felejtsük el, hogy különbözőek vagyunk és más szerepeket kaptunk Istentől. Nem úgy tekintek magamra, mint akihez mindenki másnak igazodnia kell, hanem én igazodom egy felsőbb tekintélyhez. Ez a gondolkodás az én életemben mindig áldásokkal járt. Amikor valaki ezt értetlenkedéssel fogadja, akkor mindig megkérdezem tőle: szerinted úgy nézek ki, mint akinek semmi öröme nincsen az életben? Igen, anya vagyok, feleség vagyok, de ezek is eszközként szolgálnak az Istentől kapott elhívásomban. Örülök, hogy kaptam ezeket a szerepeket az életemben, de emlékeznem kell arra, hogy ezek ajándékok. Mindezeken túl a nőt is elhívta Isten az Ő országának az építésére.

Sokszor érkeznek olyan kommentek a cikkeink alá – főleg édesanyáktól – hogy az ő élethelyzetükben nem megvalósíthatóak a tanácsaink. Nem tudnak olyan rendszeresen imádkozni, sokkal elfoglaltabbak. Hogyan tud Istennel időt tölteni ebben az élethelyzetben egy nő?

Nagyon érdekes kérdés és egy nehéz terület, amit a mai napig nekem is meg kell harcolnom. Az ördög nagyon be tudja csapni az embert, főleg akkor, ha éppen Isten miatt zsúfolt az élete. Ha valaki aktívan szolgál, akkor képes elhinni, hogy az elég, hiszen az Úrért él, Őt képviseli. A másik, amikor kicsik voltak a gyermekeim, akkor nekem is felborult az életritmusom.

Nekem először azt kellett megharcolnom, hogy le kell tennem azt az idillikus képet, amely a fejemben volt az Istennel való kapcsolatról.

Nem tudtam hajnalban fölkelni imádkozni egy órát. Kialakult lassan, hogy szoptatás alatt imádkoztam, egy Bibliát pedig „feláldoztam” és a konyhában tartottam. Ezt vizes kézzel is lapozgattam, nem sajnáltam. Ott hagytam a konyhaasztalon, visszatértem, újra elolvastam, tehát így gyakoroltam ezt a megszaggatott közösséget Istennel. Amikor az internet berobbant, az egy újabb nehézséget jelentett, hiszen ömleni kezdett a lelki tartalom is. Elterelte a figyelmemet a személyes igeolvasásról. Tehát mindig meg kellett harcolnom valamivel, és állandóan le kellett tennem a saját elképzeléseimet. Ebben a rohanó világban nagyon szép, ha elkülönített ideje van Istennek az életünkben, de azon túl mindig nyitottnak kell lenni arra, ha Isten hív, és azt mondja: most van egy félórád, egy órád, egy napod. Futás közben is szoktam imádkozni, elmélkedni. Előtte elolvasok egy igeverset és utána indulok. Óriási lehetőségek ezek az Istennel való kapcsolatra. Úgy gondolom, fontosabb a minőség, mint a rutin. Ne ragaszkodjunk az idillikus elképzeléseinkhez, mert nagyon kevesen képesek tartani azokat. 

Olyan megnyugtató ezt hallani, mert az ember sokszor nem reális elvárásokat támaszt magával szemben. A realitás pedig az, hogy nem tudjuk tartani az ideálisnak hitt Istenkapcsolatot, ami miatt folyamatos kudarcok érik az embert. Ez is eltántoríthat valakit a hittől.

Az ördögnek ez az eszköze, pont, mint a házasságban. Mások kapcsolatát figyeljük és ahhoz hasonlítjuk magunkat, holott annak csak egy szeletét látjuk. Akik nem ismernek, azok rólunk is így gondolkozhatnak. Felépítik magukban ezt a képet, hogy nekik azért van jó házasságuk, mert van idejük egymásra, meg az ő férje rendszeresen odafigyel meg ilyenek, és ha nekem nem, akkor hagyjuk az egészet. Kidobjuk azt, ami a miénk lenne, amit mi ki tudnánk alakítani, amiért mi hálásak lennénk. Mindig mondom, hogy ha hálát adunk azért, amink már van, akkor jön a több. Az Istennel való kapcsolatban is meg vagyok győződve, hogy akkor jön a több.

Milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy keresztény nőnek a 21. században?

Minden korban, minden században megvolt az ördögnek a maga eszköze, hogy szakadékot építsen a hitélet és a mindennapi élet, a vasárnap és a hétköznapok között. Minden nőnek van igénye Istenre, ezt a konferenciákon, lelki hétvégéken látjuk. Nagyon kevés százalék az, aki ott ne nyílna meg, ne beszélne hozzá az Úr. Viszont akkor van a baj, amikor kikerülünk a valós életbe és nem találjuk meg a hidat a kettő között. Az életben teljesen más elvárásokkal szembesülünk. Nagyon sokat kell adni a külsőre, az énre, amit mi megtagadunk ugye egy ilyen konferencián: nem én Uram, hanem te és mások.

De ha vége van és kimegyünk, akkor azt mondják, hogy te lúzer vagy, ha így gondolkozol.

Majd azt látjuk, hogy aki érvényesül, az nem így gondolkozik. Az a kihívás, hogy ezt a hidat építsük, mert sokan erre pont úgy reagálnak, hogy elkezdik mélyíteni a szakadékot. Szakítunk a világgal, lenézzük, megvetjük. Meg kell tanulnunk azt, hogyan tudjuk képviselni ilyen közösségben is az értékrendünket. Ne csak a saját kényelmünket nézzük, hanem igenis legyünk világosság a sötétségben. Viszont csak akkor tudok még inkább ragyogni, ha keresem a kapcsolatot Istennel az én személyes életemben.

Úgy látom, ez a téma nagyon a szíveden van. Tudnál tanácsokat mondani, hogyan tudjuk építeni a kapcsolatot azokkal, akik máshogy gondolkoznak?

Lehet, hogy nekem ez különösen is az életem fókuszában van, de úgy értettem meg, hogy ez minden keresztény kötelessége. Jézus is a hitetlenek közé ment, ha mi is olyanok akarunk lenni, mint ő, akkor követnünk kell. Ha én Istent szeretem, akkor a többi embert is szeretem és nem bírom közömbösen nézni a szenvedésüket. Sokszor mondom, hogy a hívő nők is nagyon szeretnének csinosak lenni külsőre, de lelkileg olyanok, mint egy elhízott bárány. Mindig csak szedjük a lelki táplálékot; ilyen jó és olyan jó közösség, ilyen jó könyv, olyan jó zene. A mozgás igazából az lenne, hogy teszünk az Úrért és megmentjük az embereket. De ez, mint a fizikai mozgás, nem egy kényelmes dolog, és nagyon nehéz rászokni, ha valaki nem tette eddig. A tanácsom tehát az lenne, hogy keressük a lehetőségeket. Én kihasználtam a közösségi médiát is erre, ha új helyre költöztünk, akkor sokakat bejelöltem – persze csak nőket – majd, ha találkoztunk az utcán, akkor odamentem. Persze van, aki bolondnak néz, vagy gyanakszik rám. Nincsenek hozzászokva, hogy valaki őszintén segíteni akar.

Minden kapcsolatnál az vezérel, hogy mit segíthetek, hogyan szerethetek, sosem az, hogy szimpatikus-e az illető. Ha azt akarnám, hogy az én közösségemhez csatlakozzon vagy vegye fel a vallásomat, az már érdekkapcsolat lenne. Azt szeretném, ha Isten szeretetét megismerné, mert tudom, hogy számára az a legnagyobb segítség. A krisztusi, önfeláldozó önzetlen szeretet a kulcs a teljes élethez és az örömteli élethez. Bármennyire is ellentmondásosnak tűnik ez a mai világban.

Hogyan indult a Pálma csoport?

Amikor a gyermekeimmel otthon voltam, akkor a virtuális világot használtam fel a misszióra. Először anyukáknak indítottam egy csoportot, ahol a mozgásra ösztönöztük egymást, de több kihívást is indítottunk. Négy év alatt kialakult egy rutinunk, de bele is fáradtunk Nagyné Albert Nórával és Balogh-Pásztói Rékával, akikkel vittük a csoportot. Amikor feladtuk volna, akkor ismerkedtünk meg Botlik-Molnár Mariannal, aki új ötleteket és lelkesedést hozott. Mostmár több, mint ezren csatlakoztak a nagy Facebook csoporthoz, amelyen belül mini és nagyobb kihívásokat indítunk tesi és lelki megújulásra biztatva a nőket.

Miért tartod fontosnak a test-szellem-lélek megújulását?

A Biblia beszél erről, hogy ez a három pillér egymás nélkül nem áll. A pszichológia is elmondja, hogy sokszor a fizikai gyengeségnek lelki vonatkozásai vannak. Ha valaki le akar fogyni, de a motivációja nem több ennél, akkor az nagyon rövidtávú lesz. De az is lehet, hogy én egy szellemi célt tűzök ki, szeretnék segíteni az özvegyeken és árvákon, ehhez pedig szükségem van a fizikai erőnlétre. A test, a lélek és a szellem együttműködik. Ha meg akarunk újulni, akkor az egyik nem megy a másik nélkül. 

A járványban már nagyon sokan elfáradtunk testileg és lelkileg is. Milyen biztató üzenetet tudnál adni ezekre az időkre? 

Ebben az időben nagyon aktuális a Jelenések könyvéből a figyelmeztetés: „Ímé eljövök hamar: tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.” (Jelenések 3,11) Nőként most nem az új dolgok hajszolása, a nagy utazások, élmények napjait éljük, ami a személyes életünket illeti. Otthonainkba „zárva”, vigyázzunk nemcsak az egészségünkre, hanem az Úrtól kapott kincsekre, a szellemiekre, de azokra is, akikért Isten minősítetten felelőssé tett: családi kapcsolatainkra, tanítványainkra. Az „ordító oroszlán”, az ellenség szertejár, hogy lássa, kit nyeljen el, kit fosszon meg örömtől, élettől ezekben a napokban, a járvány miatti intézkedéseket használva figyelemelterelő hadműveletként, hogy kihasználja gyengeségeinket. Vigyázzunk és imádkozzunk! Így miénk lesz az a korona, amelyre mind nagyon várunk Isten gyermekeként.

 

Harmati Dóra

Borítókép: YouTube
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2020. 11. 13. 16:49

    “Az Úr azt kérte tőlem, …hogy az embereket önzetlenül szeressem” Tegnap írtátok,hogy “Azért szeret aki vagyok” Tehát Istennek nincs szüksége kérésre,ugyanis nincs értelme. Neked már fontos lehet,hogy szeress másokat,mert így érzed magad jól és úgy gondolod,hogy ez pozitív,ám ezt a logikát nem kellene kivetíteni Istenre.
    “Isten szeretetét megosszam” Nem tudod megosztani,mert az nem a tiéd,nem te vagy az eredője. A magad szeretetét viszont nagyon is tovább tudod adni.
    “női magazinok azt a képet közvetítik a nőknek, hogy te egyedül képes vagy mindenre és ne támaszkodj senkire” Ennek semmi köze az alázathoz. Nem alá fölé rendeltségben kell gondolkodni,hanem mellé rendelőben,azaz együtt megyünk valamire.
    “én igazodom egy felsőbb tekintélyhez” A tekintély elvűség az embernél soha nem vezetett jóra. Nem tudjuk ugyanis a határt ami még megengedhető és előbb utóbb túl lövünk a célon.Itt ismét megjelenik a mellé rendelés amit írok,nem tekintély kell,hanem társ.
    “Az ördög nagyon be tudja csapni az embert” Az ördög? Az ördög egy menekülés a felelősség elöl,egy kifogás. A bennünk lévő rosszat,kivetítjük magunkon kívülre,ez gyermekkori logika.
    “Mindig mondom, hogy ha hálát adunk azért, amink már van, akkor jön a több” Egyet értek.
    “Minden korban, minden században megvolt az ördögnek a maga eszköze” Aki túl sokat foglalkozik az ördöggel,az egyre jobban függ tőle.
    “nem én Uram, hanem te és mások.” Szörnyű. Magadat ha akarod sem tudod nem a legfőbb helyre tenni,minden magadon keresztül történik,mindent magadnak kell megértened,Istent a magad elképzeléseidben látod,te vagy a tapasztalat a feldolgozó és a kivitelező is. Mindenben magad vagy az első,egyszerűen nem tudod másképp csinálni és ha magadat “felnőtté” teszed,az istenhited is felnőtt lesz. (be is fejeztem)