2020. 11. 08.

Így törekszik a nyilvános misék megtartására a főegyházmegye

Körlevélben kéri az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye vezetése a papokat, hogy  a járvány terjedése miatt még fokozottabban figyeljenek az előírások betartására. Varga Norbert irodavezető-helyettes nyilvánosságra hozott levelében megemlíti, hogy több olyan szituáció is előfordulhat, amikor a vasárnapi szentmisén való személyes részvétel alól felmenetést lehet kapni. A levelet változtatás nélkül közöljük.
 

“Főtisztelendő Paptestvérek!
 
November 3-ával a kormány rendkívüli jogrendet vezetett be a koronavírus járvány miatt. Ezért újból és nyomatékosan kérem a paptestvéreket, hogy tartsák be az állami és a Bíboros úr által 2020/V számú körlevélben kiadott óvintézkedéseket, hogy elkerülhető legyen a nyilvános szentmisék, liturgiák újbóli szüneteltetése. Tehát, kérem, hogy:
 
– a templomokban és a közösségi alkalmakon – Bíboros úr legújabb rendelkezése szerint – kötelezően tartsuk meg, tartatassuk be a megfelelő, biztonságos távolságot egymástól, az orrot és szájat eltakaró maszk viselését és belépéskor a kézfertőtlenítést,
– plébániai oktatások, közösségi összejövetelek szorítkozzanak csak a szentségi felkészítésre és ekkor se feledkezzünk meg a távolságtartásról és a maszk viseléséről, tehát csak annyian vegyenek részt ezeken, ahányan a távolságtartást figyelembe véve beférnek az adott helyiségbe.
 
Azon testvéreink, akik a vírus miatt jogosan félnek a közösségben való megjelenéstől, beteget ápolnak, nagyon idős vagy veszélyeztetett személlyel laknak együtt, hatósági karanténban vannak, illetve állapotbeli kötelességük nem teszi lehetővé, hogy a vasárnapi szentmisén részt vegyenek, az Egyház tanítása szerint mentesülnek a vasárnapi szentmisén személyes részvétel kötelezettsége alól.”
 
Varga Norbert
irodaigazgató-helyettes
 
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldala

hirdetés
Borítókép - Fotó: Michele Ursi/Dreamstime
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás