2020. 11. 07.

„Felelősek vagyunk egymásért és magunkért” – a koronavírusos püspök felhívása

Közel két hete kapta el a koronavírust Mohos Gábor püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkárságvezetője, aki a NEK honlapján számolt be a betegségéről. Elmondta, hogy nem lehet félvállról venni a fertőzést, mert kiszámíthatatlan, hogy ki, miként reagál rá. Ezért is fontos, hogy felelősségteljesen vigyázzunk egymásra és magunkra is. Tanúságtételét most változtatás nélkül közöljük.

„Kedves Testvérek!

A koronavírusról eddig is sokat hallottunk, de most már közvetlen környezetünkben is mindenütt jelen van, én is tíz napja igazoltan fertőzött vagyok. Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam, mert (eddig) nem kerültem kórházba, néhány nap láz után most már egy hete nincs lázam. Van ellátásom, főznek rám, minden nap tudok szentmisét bemutatni. De ezzel együtt lelkileg igen nehéz napokon vagyok túl.

Volt úgy, hogy az ülve bemutatott szentmise után úgy elgyengültem, hogy azonnal le kellett feküdnöm.

Az állapotom – noha lassanként javul – eléggé hullámzó, sokszor egy napon belül is. Ilyenkor – főleg eleinte – ott volt a kétely, hogy nem rosszabbodik-e, hiszen van, aki először javul, majd 10 nap után kerül kórházba. Közel két hét után még mindig csak kis mértékben tudok érdemi munkát végezni. Sokan imádkoznak értem és ezért nagyon hálás vagyok.

Ennek a néhány sornak a megírására egy cél motivált: vegyünk nagyon komolyan minden óvintézkedést, felelősek vagyunk egymásért és saját magunkért is. Messze nem mindenki ússza meg könnyen a COVID-19 fertőzést. Sokan bajlódnak vele sokáig, és egyre többen bele is halnak – és nem mind idősek és betegek.

Végül annyit szeretnék hozzátenni, hogy mindezzel együtt ez egy kegyelmi időszak, Isten irgalmas szeretetének ajándéka, lehetőség arra, hogy jobban egyesüljek Jézussal, aki a papi szolgálatra és áldozatra meghívott.

Paptestvéri szeretettel: Mohos Gábor segédpüspök

2020. november 6.”

Imádkozzunk püspök atyáért és minden betegért, gyógyulásukért! Csatlakozz Te is a 777 imaláncához!

Forrás: iec.2020.hu

Borítókép - Fotó: iec2020.hu
Szemle
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2020. 11. 07. 22:14

    “felelősek vagyunk egymásért és saját magunkért is.” Egyet értek,jó lenne ha azt a felelősség vállalást jobban értenénk,nem úgy mint az előbbi faces hozzászóló,aki örülne,ha Isten újabb víz özönt bocsátana a földre,hogy ezzel elpusztítsa az olyan embereket mint én.
    Annyiban nem értek egyet az idézettel,hogy előbb magunkért kellene megtanulni felelősséget vállalni és ha ez már megyegyet,akkor jönnek a többiek.