Gondolatok arról, hogy a terrortámadások, a járvány és minden szörnyűség ellenére a hitben mindig van egy „de”. Jézus maga a Békesség Fejedelme. Ő be tud tölteni minden körülmény dacára nyugalommal. Az viszont a mi döntésünk, hogy bízunk-e Benne.
Megrendítő volt olvasni a Bécsben történt terrortámadásról, ahogy minden korábbiról is. Természetes emberi reakció, hogy ilyenkor nő bennünk a félelem, amely azt suttogja: „itt is, veled is, a szeretteiddel is megtörténhet, a világ kiszámíthatatlan”. Ha ezekre az eseményekre nézünk, az valóban lesújtó és érthetetlen.
A hitben viszont mindig van egy „de”.
Nem letagadjuk a tragédiákat és homokba dugjuk a fejünket, a hit nem ez. Látja a látható dolgokat is itt a földön, DE számol a láthatatlannal. Érthető, ha elszomorodunk és félünk a hírek hallatán, DE Jézusra nézünk, aki a Békesség Fejedelme. Bár reménytelennek tűnik sokszor ez a világ és a bűnök fekete folyamként áradnak benne, DE ott van a remény is. Ott, Istennél. Ha a félelmeinkkel Hozzá futunk, ha Neki öntjük ki a szívünket az összes haraggal, aggodalommal, keserűséggel együtt, akkor Ő meg tudja újítani a bensőnket. Hamis az a tanítás, hogy a keresztényeket soha semmi baj nem érheti.
Attól, hogy hiszünk, még sérülékeny emberek vagyunk. DE mi bízunk, bízhatunk a legfelsőbb Úrban, aki megígérte, hogy soha nem hagy el minket.
Történhet bármi, Ő fogja a kezünket és szabadulást kínál. Ezt a bizalom-izmot persze időről időre edzeni kell. Könnyen ellustul, így könnyen átadjuk magunkat az aggódásnak. Ha nap mint nap Istenhez futunk, ha olvassuk az Ő igéjét, amely örök és stabil igazság, ha átadjuk újra az életünket és a szeretteinket Neki, akkor csupa olyan lépést teszünk, amelyek ezt az izmot erősítik. A mi döntésünk, mire nézünk. Félünk vagy hiszünk?
Erről szól ez Hillsong-dal is: a Békesség Fejedelméről, Jézusról, aki a szívünk összes sötétségén áthatol, ha engedjük Neki.
hirdetés
1 Komment
„Hamis az a tanítás, hogy a keresztényeket soha semmi baj nem érheti.” Érdekes,hogy ez felvetődött de egyet értek.
„bízhatunk a legfelsőbb Úrban, aki megígérte, hogy soha nem hagy el minket.” Vajon mért hisszük,hogy valaha is elhagyna? Mivel alapvetően az ember bizalmatlan (talán észreveszed,hogy Istenben sem bízunk),kisegítettük magunkat egy ilyen gondolattal,hogy „Isten megígérte”. Én elgondolkodnék azon,hogy Istennek mi szüksége van ígéretre,ha az ember teljesen megbízik benne. Tehát az ember felől hiányzik a bizalom,ezért ígértessük meg Istennel,hogy „soha el nem hagy”. Én bízok Istenben,nekem nincs szükségem az ígéretére.
„Ezt a bizalom-izmot persze időről időre edzeni kell.” Persze,mert olyan felszínes a bizalom,hogy újból és újból meg kell erősíteni,azonban az ember lusta is,ezért soha nem fog bízni Istenben (tisztelet a kivételnek).
Istenben akkor vagy képes bízni,ha felismered Ő és az ember közötti különbséget.Mivel azonban rosszak az alapok és a tanítóink sem törik magukat,a bizalom csak addig tart,amíg egy gyenge esemény el nem fújja.Ha jobban megfigyeled az istenképeket,rájöhetsz,hogy a bizalmatlanság bele van kódolva. Gondolj a feltétel nélküli szeretetre,már ennél bukta van,mert először is nem hiszitek el,másodszor pedig nem értitek,pedig nagyon egyszerű: Istennek nincs feltétele irányunkban és mivel nincs feltétel,nincs sem jutalom sem büntetés. Na ez nagyon rosszul esett,gondolom. Olyan érzésem van,mintha az életeteket jutalom és büntetés nélkül el sem tudnátok képzelni és ezért nem fogtok bízni Istenben sem. Ezt a gondolkodást hosszú évekig csináltátok,és átalakítani szinte lehetetlen,tehát az okai részben ti vagytok. Ez szomorú,igaz?