Csalódottan, kudarcok után vajon képesek vagyunk azt mondani Istennek, hogy mégis hiszünk neki? Révész Szilvia gyönyörű elmélkedése.
Egy kudarc, egy bukás, egy eredménytelen erőfeszítés után nehéz újra megpróbálni, és megkockáztatni ugyanazt a csalódást, szégyent, amit még el se felejtett az ember. Könnyebb azt mondani: „én megpróbáltam, nem működött, semmi értelme sincs ugyanott, ugyanúgy újra próbálkozni”. Valószínűleg ezt érezte Simon is, amikor egy kimerítő, teljesen eredménytelen éjszakai halászatot követően csalódottan mosogatta a hálókat a Genezáreti-tó partján. Jézus ilyen állapotban mondta neki: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálóitokat fogásra!”(4.).
„Micsoda?! Ennek semmi értelme sincs.”– válaszolja ösztönösen az ember egy ilyen helyzetben. Halászként pedig azt is tudja, hogy napközben a mély vízben halászni szembe megy mindennel, amit a halászat jelent. Jézus utasítása ésszerűtlen volt, Simon összes halászati szakértelmével és korábbi tapasztalatával ellentétes. Mindezt tetézi a közelmúlt fájdalmas csalódása: egy éjszakán át tartó hiábavaló munka, majd a reggeli napfényben a parton az üres hálókkal való szembesülés. De Simon így felelt: „A te szavadra mégis kivetem a hálót” – így része lett egy csodának, amely kétezer év után is megszólítja az embert.
Simon korábban látta, hogy Jézus szavára betegek gyógyulnak, foglyok szabadulnak, így erre a szóra nézve félre tudta tenni logikus érveit és a közelmúlt fájdalmas kudarc-élményét is. Nem magyarázkodott, nem vitázott, egyszerűen annyit mondott: „A te szavadra mégis megteszem”.
Adj még egy esélyt!
Talán ma Jézus téged is egy ilyen kemény kihívás elé állít. Ő látja milyen keményen dolgoztál. Látja és átrézi a csüggedésedet. De újra a vízre szólít, mert van egy terve, amit te most még nem látsz. Ő a második esély Istene.
Ha Ő hív, evezz vele a mélyre! Ne add fel! Ugyanúgy, ugyanott próbáld meg most vele. Hagyd a parton az éjszaka emlékét, evezz vele vissza és mondd azt, amit Simon is mondott: „a te szavadra mégis kivetem a hálót.”
hirdetésForrás: Révész Szilvi / Facebook
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
2 hozzászólás
“Csalódottan, kudarcok után vajon képesek vagyunk azt mondani Istennek, hogy mégis hiszünk neki?” Felmerülhet ez a kérdés de inkább azt kérdezném magamtól,hogy milyen hitem van,ha megkérdőjelezem a hitem Istenbe. Már egy csalódás után hitehagyott leszek? Esetleg kisebb csalódás után? Mindenki így kezdi,ha tehát nálad is ez van,még hosszú út áll előtted.(de ne aggódj,minden útnak van eleje és vége is)
“De újra a vízre szólít, mert van egy terve” Isten tervével okosan kell bánni,mert abban a pillanatban ellenünk fordul (azaz magunk ellen fordítjuk),mihelyst kételkedünk Isten tervében. Ha nem érzékeljük a tervet,elgyengülünk és nem haladunk a magunk útján vagy kinevezünk egy tervet amit aztán Isten tervének mondunk. Szóval,csak óvatosan.
Isten terve kapaszkodót is jelenthet számunkra hisz így van miben bíznunk. Ez elég korai időszakunkra vezet vissza amikor nyugalomra,biztonságra és felelősségmentességre volt szükségünk,de akkor ilyennek kellett lennünk.
A még egy esély az persze vállalható. De ha a megfeszített munka ellenére is állandóak a kudarcok, állandó az elutasítás Istentől hétről-hétre, hónapról-hónapra és évről-évre, akkor egy idő után már csak azt érzi az ember, hogy végleg magára maradt…