2020. 10. 02.

Kereszténységünk alapja lesz az idei nagymarosi találkozó témája

A tavaszihoz hasonlóan október 3-án az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót is virtuális közösségben, az online térben rendezik meg. Bár sajnos a járványhelyzet miatt személyesen nem lehetünk jelen, a szervezők gondoskodtak róla, hogy így se maradjunk lelki programok nélkül, hogy otthonról követjük a találkozót.

Nagymaros már több évtizede hívószó a katolikus fiatalok között. Aki egyszer ellátogatott már erre az ifjúsági találkozóra, az jó eséllyel később is visszatér. Ennek is köszönhető, hogy az őszi alkalomra több mint 3500 résztvevő szokott összegyűlni a plébániakertbe. Sajnos ennyi embert a jelenlegi járványhelyzetben nem lehetne biztonságosan összehívni – és bár az egész esemény lelkületét a személyes találkozások adják –, ezért hozták meg a szervezők azt a nehéz döntést, hogy a tavaszihoz hasonlóan ezúttal is az online térbe invitálják az érdeklődőket.

„Egy online találkozó nem tud pótolni egy offline találkozást. Azonban az utóbbi időszakban sajnos ehhez kellett alkalmazkodnunk. Mivel az őszi találkozó nagyobb létszámú és kicsit évindító alkalom is szokott lenni, így különösen nehéz, hogy nem tudjuk közösségben megtartani ezt az alkalmat. Azonban

az a célunk, hogy a nehézségek ellenére is el tudjuk juttatni kicsit a fiatalokhoz a nagymarosi tapasztalatot”

– nyilatkozta a 777-nek Kámán Veronika, a találkozó egyik szervezője.

hirdetés

Fotó: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó / Zsarnóczai Judit

Az idei alkalom központi gondolatát Szent János apostol első levelének mondata adja: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1)

Az alapokról lesz tehát szó: mit jelent Isten gyermekének lenni? Mit jelent valójában a keresztény identitás? Ahogy a főelőadó, Hugyecz János atya írta a Nagymarosi Levélben: „Szent János apostol azt javasolja, hogy szemléljük a mennyei Atya szeretetét, és ebben a szeretetben fedezzük fel újra, hogy kik vagyunk valójában.”

„Az idei őszi találkozó mottójával az volt a célunk, hogy leássunk egészen az alapokhoz. Számomra ez olyan szempontból is üzenet, hogy egyszerűen azt éljük át, hogy minden megszokott keret megrendül körülöttünk, illetve hirtelen olyan helyzetekbe sodródunk, amelyeknek a leküzdésére nincsen modellünk. Viszont

ha van egy stabil alap, amely mélységesen belénk van oltva a keresztségünknél fogva, akkor ez támaszt ad a nehéz helyzetekben.”

De vajon mennyi érdeklődőre számítanak a szervezők az online térben?

„Tavasszal is sokan, több ezren csatlakoztak be a közvetítésbe – ennyi résztvevőre még mi, szervezők sem számítottunk. Azt gondolom, hogy van egy olyan rendszeres látogatói kör, amely az online és az offline térben egyaránt szívesen vesz részt a találkozón. Ugyanakkor azt is látom, hogy amíg tavasszal újdonság volt az online közvetítés, mostanra az emberek elfáradtak egy kissé, nehezen viselik, hogy nem lehetnek valahol jelen személyesen. Ezzel együtt mindent megteszünk, hogy legalább részben oldani tudjuk a személyes találkozás hiányából adódó hiányérzetet, s készülünk az online Nagymaros megtartására” – tette hozzá a szervező.

Fotó: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó / Zsarnóczai Judit

A fakultációk között, ha virtuális módon is, de az érdeklődők találkozhatnak az örökifjú Kerényi Lajos atyával, a kérdezz-felelek programban Hugyecz János, Farkas László és Brückner Ákos atyával, Törőcsik Júlia szociális testvér pedig a szentlelkes életről tart online műhelyt. Az október 3-i találkozó szentmiséjét pedig Marton Zsolt váci megyéspüspök atya tartja majd.

A találkozó programja szombaton 9 órakor kezdődik, amelybe bárki bekapcsolódhat. Az élő közvetítések elérhetőségét, valamint az interaktív részvétel egyéb lehetőségeit a szervezők a találkozó honlapján teszik közzé, amely ide kattintva elérhető.

Fotók: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó / Zsarnóczai Judit

Programajánló
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2020. 10. 04. 09:36

    “ha van egy stabil alap, amely mélységesen belénk van oltva a keresztségünknél fogva, akkor ez támaszt ad a nehéz helyzetekben.” Azt semmiképpen sem mondanám stabil alapnak,ha az első kudarc vagy olyan esemény ami megkérdőjelezi istenképünket eltántoríthat Istentől. Azt tapasztalom azonban,hogy nagy százalékban fordulnak elő ezek a megingások.
    Ha valami rossz ér bennünket akkor azt mondjuk Isten nem volt mellettünk/mellette.
    Ha kilátástalannak érezzük az életünket, nem érezzük Isten segítségét, tanácsait.
    Ha céltalanok vagyunk,azt mondjuk Isten nem ad célt nekünk.
    Nem merünk szabadon élni,mert állandóan a büntetésre gondolunk.
    Tehát a stabil alap,legtöbbször hibás vagy hiányzik. Ne hidd el amit írok,figyelmesen értelmezd a környezeted jelzéseit. Ne csak halld de állj meg és elemezd őket.
    Javaslatom az lenne,hogy lépésről lépésre kellene átvenni az alapokat.
    Az egyik fontos dolog az,hogy Isten soha,semmilyen körülmények között,semmilyen módon,semmilyen oknál fogva,semmilyen célból NEM BÜNTET. Ez az egyik olyan alap,amelynek meg nem léte mérgezi az elménket és kihatással van a cselekedeteinkre,lelki állapotunkra és az istenkapcsolatunkra is..
    Szoktam írni a többiről is,amit most nem említek.