2020. 09. 23.

A Fradi védőiről és a szőlőmunkásokról beszélt a bencés atya szentbeszédében

Elsőre többen megkérdőjelezhetik, hogy a labdarúgás és Jézus példabeszéde hogyan fér el egymás mellett. Azonban mielőtt ítélkeznénk, érdemes végigolvasni Gérecz Imre atya prédikációját, aki a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákmiséjén próbálta a tanulóknak elmagyarázni ezáltal az evangéliumot.

Alapvetően lehet, hogy sokaknak visszatetsző, ha egy pap a Jézus példabeszédében szereplőkhöz hasonlítja a labdarúgókat, különösen, ha magyar csapat játékosairól van szó. Azonban néha lehet, hogy mégis segít ez a párhuzam, hogy a hívek jobban megértsék az evangéliumot. Gérecz Imre atya a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákmiséjén szentbeszédében elevenítette fel a Ferencváros bravúrral felérő továbbjutását a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Rögtön az elején megemlítette, hogy a múlt szerdához hasonlóan vasárnap is zöld-fehér egyenruhás férfiak ünnepelnek együtt, mivel az évközi liturgiának megfelelően zöld-fehérben misézett az atya. Elmondta, hogy 25 éve nem volt arra példa, hogy a Fradi bejusson a BL csoportkörébe. Arról a bravúrról szép emlékeket őriz. Aztán kiemelte a zöld-fehér együttes védelmét, a cserékkel, Botka Endrével és Abraham Frimponggal együtt, akiket a Jézus példabeszédében szereplő szőlőmunkásokhoz hasonlított.

„Ennyiben van egy halvány párhuzam a mai evangéliumi történet és a szerdai focimeccs között. A szőlősgazda a munkanap különböző óráiban fogad fel munkásokat a szőlőjébe, Rebrov mester pedig edzőként a meccs különböző pillanataiban cseréli be a pálya szélén ücsörgő cserejátékosokat. Van, aki csak egy órát dolgozik a szőlőben, és van, aki csak 20 percet tölt a focipályán.

Az elvégzett munkáért viszont mindketten ugyanannyi jutalomban részesülnek, mint akik végigdolgozták a rendelkezésre álló időt: minden szőlőmunkás egy dénárt kap, és minden zöld-fehér játékos győztesként mehet zuhanyozni.

Hol itt az igazság? Akkor lehet, hogy meg sem éri dolgozni? Jobb, ha az utolsó pillanatban állunk be a többiek közé? Jézus, mint oly sokszor máskor, most is provokál bennünket a történetével” – mondta Imre atya.

Azt is kiemelte, hogy sokszor az utolsó pillanatban ébredünk, vagy akkor érjük el a célunkat, de előfordul az is, hogy ekkor szembesülünk azzal, mi hiányzott még terveink megvalósításához.

„Ha tehát mindent az utolsó pillanatig szeretnénk halogatni, akkor korántsem biztos, hogy célba jutunk. Talán már nem adódik elég helyzet, hogy azt belőve győztes gólt szerezzünk, és megnyerjük életünk mérkőzését. Mert az élet is olyan, mint a foci: egyikben sem a labdabirtoklási arány vagy a helyzetek száma fontos, hanem az, hogy több gólt lövünk-e az ellenfélnél” – tette hozzá.

Ezt követően még visszatért kicsit a szerdai focimeccshez, ahol megfigyelte, hogy a Fradi védői lestaktikát alkalmaztak, amelynek a lényege az volt, hogy a zágrábi csapat támadásait a megfelelő pillanatban lesre futtassa.

„Veszélyes módszer ez, amely megköveteli, hogy a védők nagyon összehangoltan, egymásra figyelve mozogjanak. Rebrov mester ráadásul két védőt is cserélt a mérkőzés közben. Frimpong alig húsz percet játszott, csak a végén kapott szerepet. De ha ő nem lett volna képes ráhangolódni Botkára, Blazicra és Civicre, ha ők hárman a lestaktikát alkalmazva előrefutottak volna, miközben Frimpong figyelmetlenül beragad, akkor a horvátok könnyen egyenlíthettek volna, és talán meg is fordították volna a mérkőzést. Frimpong húsz perces koncentrációja ugyanúgy kellett a győzelemhez, mint Lovrencsics gólja az első félidő második percében.

Mi tehát a tanulság? Talán az, hogy így van ez veled is, meg velünk és az Istennel. Nem tudhatod, hogy mikor lesz rád elengedhetetlenül szükség. De amikor az élet úgy hozza, állj készen, hogy felvedd a ritmust, odafigyelj ránk, akik körülveszünk téged, és együtt megnyerjük a meccset.

Élj úgy, hogy Isten, a mi tapasztalt edzőnk, bármikor becserélhessen téged! Mert hidd el nekem, hogy nélküled nekünk sem sikerülhet.”

Forrás: Facebook / Pannonhalmi Bencés Gimnázium

Borítókép - Fotó: Facebook / Pannonhalmi Bencés Gimnázium
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás