2020. 09. 17.

Vak vagyok, de Istent látom

Kovács Ivett a Magyar Retinoblasztómások Egyesületének elnöke, aki e ritka szembetegség miatt ötévesen vesztette el látását. Vajon egy látássérült könnyebben érzékeli a láthatatlan Istent? És miért vallja, hogy a 21. századi keresztényeknek szükségük van a misztikumra? A Képmás egyik nemrég megjelent podcast adását szemlézzük.

Kovács Ivett eredetileg angoltanár, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémiánál fordítóként dolgozik, csoportvezető a Láthatatlan Kiállításon, emellett többgyermekes édesanya. Vak, de azt mondja, Istent sokkal jobban tudja érzékelni ezáltal.

„Az istenkép szerintem nagyon sokat változik életünk során, és én legjobban ezt úgy tudom megfogni, hogyan szólítom Őt” – mondta el Kovács Ivett az Istenélmények sallang nélkül című podcastban, amely a Képmás magazin műsora. „Az elmúlt fél évben rájöttem, hogy Mennyei Atyának szeretem szólítani. Ez számomra azt jelenti, hogy Ő a mennyei apukám is, aki sokkal erősebb, mint egy földi édesapa.

Nekünk vakoknak nagyon sok mindennapi nehézségünk van, például sokkal nehezebb munkát találni vagy beilleszkedni egy látó közösségbe, a közlekedésről nem is beszélve. Ezeket a nehézségeket napi szinten le kell játszanom Istennel.

hirdetés

A felmerülő helyzetekre nekem Isten gyermekéhez méltóan kell reagálnom.

Isten számomra az iránytű. Ez nem azt jelenti, hogyha elé viszem a nehézségeim, akkor utána mindig könnyű lesz minden, viszont előbb-utóbb vissza tudok kerülni saját magamhoz, a lelki békémhez, és ezt Neki köszönhetem. Úgy gondolom, hogy az elmélyült hit mindig békességet ad.

Tizenhat éves koromban volt egy nagyon közeli élményem Istennel. Épp nagyon ki voltam borulva, nemcsak azért, mert nincs látásom, hanem ezer más bajom is volt.  Kiültem a kertbe és egyszer csak azt éreztem, hogy Isten leült mellém. Éreztem, hogy Ő a napsütés, a szellő, ott volt mindenhol.

Szeretet, öröm és békesség töltött el, csodálatos volt. Kicsit meg is ijedtem utána, mert onnantól kezdve nem mondhattam, hogy nincs Isten.

Másként akartam élni, új út kezdődött. Elkezdtem kérdezgetni másokat is Istenről, sokat foglalkoztam azzal, hogy mit jelent számomra a hit. Fél éven belül elsőáldozó lettem.

Az Istennel való kapcsolat mindenkinél hullámzó, hiszen emberek vagyunk. Követünk el hibákat Istennel és az emberekkel szemben is. Isten helyére a szívünkbe szeretünk más dolgokat vagy más személyeket helyezni, ez velem is előfordul a mai napig is.

Nagyon kevés nap volt az életemben, mikor úgy éreztem, hogy Isten nincs. Olyan persze volt, hogy nagyon haragudtam rá, én ezt vállalom, mert úgy gondolom, hogy ez is a kapcsolat része. Sokkal jobb, hogyha haragszom rá, mintha nem törődnék Vele.”

A beszélgetés egy pontján Ivett egy Braille-írásos lapot vett elő, amelyen a következő mondat szerepel egy jezsuita atyától idézve: „Minden, ami történik, Isten ajándéka, hogy közelebb juthassunk az Atyához.” Mint mondta, nem mindig könnyű ajándékként gondolni a vakságára, viszont ebből a helyzetből sok kisebb-nagyobb ajándékot ad neki Isten. „Segít megtanulni örülni, elviselni a szenvedést, amely kikerülhetetlen minden ember életében, és megtanulni megküzdeni a problémákkal. A nagy kríziseinkben valójában csak Isten van mellettünk.”

Ivett azzal zárta a podcast beszélgetést: „Fontos, hogy van hatalmunk, erőnk, de Valaki ott van felettünk. Nem tudunk és nem is kell mindent kontroll alatt tartanunk. Nem mi vagyunk a végső hatalom!

Isten jósága abban van, hogy elvezet az örök életre. Ha megkérdezik, milyen Isten az, aki hagyta, hogy ötévesen elveszítsem a látásom, azt szoktam mondani: valóban nem könnyű vakon élni.

Abban viszont már teljesen biztos vagyok, hogy a lelki békémet és a helyemet a világban megtalálhatom látássérültként is. Ezért vallom, hogy Isten jó.”

 

Forrás: Képmás

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Szemle
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2020. 09. 17. 13:50

    „Vak, de azt mondja, Istent sokkal jobban tudja érzékelni ezáltal.” Tapasztalatból mondom,hogy korábban én is azt hittem,hogy külső belső csend kell ahhoz,hogy érzékelj valami szokatlant. Valóban ez sokszor elősegít bizonyos dolgokat de azt tapasztaltam lehetek én bármekkora zajban,bármekkora gondban,ha az a hang (vagy bármi más) meg akar szólítani,meg fog.
    ” Az istenkép szerintem nagyon sokat változik életünk során ” Tökéletes!! Most pedig képzeld el,hogy több ezer év óta mennyit kellett volna változnia. Isten is változik,mi általunk de a mi istenképünk olyan mint a hangulatunk.
    „Ez számomra azt jelenti, hogy Ő a mennyei apukám is,” Ez a gondolat nagyon fontos,sőt százszor fontosabb annál mintsem most gondolnád. Istent összehasonlítani az egyik szülővel azt jelenti,hogy nem fentről lefelé haladunk,hanem alulról nézünk felfelé. Ez elkerülhetetlen de jó pár problémát hordoz magában.(nincs erről kedvem többet írni)
    „Isten számomra az iránytű.” Menjünk csak felfelé egy picit. Az „istenképed” az iránytűd,ami viszont folyton változik. Milyen jó lenne,ha Isten lenne az iránytűnk,béke és szeretet honolna a földön.
    „Szeretet, öröm és békesség töltött el, csodálatos volt.” Életem második legjobb élménye volt,kár,hogy csak két hétig tudtam fenntartani.Viszont én nem ijedtem meg.
    „Követünk el hibákat Istennel …. szemben is.” Bárcsak tudnánk,hogy mennyire nem lehetséges ez.
    „Olyan persze volt, hogy nagyon haragudtam rá, én ezt vállalom, mert úgy gondolom, hogy ez is a kapcsolat része.” Így van,ez az emberi természet. Bár én azt az érzést,hogy haragszom Istenre,nem ismerem de ki ki haragudjon rá,ha akar.
    „Ha megkérdezik, milyen Isten az, aki hagyta, hogy ötévesen elveszítsem a látásom,” A kérdés hibás,tehát felesleges megmagyarázni.
    „Ezért vallom, hogy Isten jó” Ismét az istenkép jön elő. Nekem nagyon tetszett az a gondolat.