Kovács Ivett a Magyar Retinoblasztómások Egyesületének elnöke, aki e ritka szembetegség miatt ötévesen vesztette el látását. Vajon egy látássérült könnyebben érzékeli a láthatatlan Istent? És miért vallja, hogy a 21. századi keresztényeknek szükségük van a misztikumra? A Képmás egyik nemrég megjelent podcast adását szemlézzük.
Kovács Ivett eredetileg angoltanár, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémiánál fordítóként dolgozik, csoportvezető a Láthatatlan Kiállításon, emellett többgyermekes édesanya. Vak, de azt mondja, Istent sokkal jobban tudja érzékelni ezáltal.
„Az istenkép szerintem nagyon sokat változik életünk során, és én legjobban ezt úgy tudom megfogni, hogyan szólítom Őt” – mondta el Kovács Ivett az Istenélmények sallang nélkül című podcastban, amely a Képmás magazin műsora. „Az elmúlt fél évben rájöttem, hogy Mennyei Atyának szeretem szólítani. Ez számomra azt jelenti, hogy Ő a mennyei apukám is, aki sokkal erősebb, mint egy földi édesapa.
Nekünk vakoknak nagyon sok mindennapi nehézségünk van, például sokkal nehezebb munkát találni vagy beilleszkedni egy látó közösségbe, a közlekedésről nem is beszélve. Ezeket a nehézségeket napi szinten le kell játszanom Istennel.
hirdetésA felmerülő helyzetekre nekem Isten gyermekéhez méltóan kell reagálnom.
Isten számomra az iránytű. Ez nem azt jelenti, hogyha elé viszem a nehézségeim, akkor utána mindig könnyű lesz minden, viszont előbb-utóbb vissza tudok kerülni saját magamhoz, a lelki békémhez, és ezt Neki köszönhetem. Úgy gondolom, hogy az elmélyült hit mindig békességet ad.
Tizenhat éves koromban volt egy nagyon közeli élményem Istennel. Épp nagyon ki voltam borulva, nemcsak azért, mert nincs látásom, hanem ezer más bajom is volt. Kiültem a kertbe és egyszer csak azt éreztem, hogy Isten leült mellém. Éreztem, hogy Ő a napsütés, a szellő, ott volt mindenhol.
Szeretet, öröm és békesség töltött el, csodálatos volt. Kicsit meg is ijedtem utána, mert onnantól kezdve nem mondhattam, hogy nincs Isten.
Másként akartam élni, új út kezdődött. Elkezdtem kérdezgetni másokat is Istenről, sokat foglalkoztam azzal, hogy mit jelent számomra a hit. Fél éven belül elsőáldozó lettem.
Az Istennel való kapcsolat mindenkinél hullámzó, hiszen emberek vagyunk. Követünk el hibákat Istennel és az emberekkel szemben is. Isten helyére a szívünkbe szeretünk más dolgokat vagy más személyeket helyezni, ez velem is előfordul a mai napig is.
Nagyon kevés nap volt az életemben, mikor úgy éreztem, hogy Isten nincs. Olyan persze volt, hogy nagyon haragudtam rá, én ezt vállalom, mert úgy gondolom, hogy ez is a kapcsolat része. Sokkal jobb, hogyha haragszom rá, mintha nem törődnék Vele.”
A beszélgetés egy pontján Ivett egy Braille-írásos lapot vett elő, amelyen a következő mondat szerepel egy jezsuita atyától idézve: „Minden, ami történik, Isten ajándéka, hogy közelebb juthassunk az Atyához.” Mint mondta, nem mindig könnyű ajándékként gondolni a vakságára, viszont ebből a helyzetből sok kisebb-nagyobb ajándékot ad neki Isten. „Segít megtanulni örülni, elviselni a szenvedést, amely kikerülhetetlen minden ember életében, és megtanulni megküzdeni a problémákkal. A nagy kríziseinkben valójában csak Isten van mellettünk.”
Ivett azzal zárta a podcast beszélgetést: „Fontos, hogy van hatalmunk, erőnk, de Valaki ott van felettünk. Nem tudunk és nem is kell mindent kontroll alatt tartanunk. Nem mi vagyunk a végső hatalom!
Isten jósága abban van, hogy elvezet az örök életre. Ha megkérdezik, milyen Isten az, aki hagyta, hogy ötévesen elveszítsem a látásom, azt szoktam mondani: valóban nem könnyű vakon élni.
Abban viszont már teljesen biztos vagyok, hogy a lelki békémet és a helyemet a világban megtalálhatom látássérültként is. Ezért vallom, hogy Isten jó.”
Forrás: Képmás
hirdetés
