Hírek

Johannes Hartl is előad a NEK online előtalálkozóján

Online előtalálkozót tartanak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eredeti, a koronavírus-járvány miatt elhalasztott időpontjában, szeptember 13-tól 20-ig – közölték a szervezők csütörtökön egy sajtótájékoztatón.

Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a kongresszust előkészítő titkárság vezetője elmondta: a kongresszus Youtube-csatornáján nyolc napon keresztül naponta megosztanak egy vagy két videót a rendezvény előadóinak üzenetével. Vasárnap Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek köszöntőjével kezdődik a videósorozat, és a hét folyamán megszólaló előadókat, tanúságtevőket is ő mutatja majd be.
Az öt kontinensről felkért 11 előadó az egész világ kereszténységét reprezentálja, különböző társadalmi helyzetben élnek, de összeköti őket közös hitük.

  • Az első üzenet küldője az olasz Piero Marini, a NEK pápai tanácsának elnöke.
  • A második napon a nigériai Valerian Okeke, Onitsha érseke beszél majd, aki üzenetében megköszöni a magyar kormánynak és a magyar népnek a küldött segítséget, illetve az ott szolgáló magyar misszió munkáját. Mohos Gábor hozzátette: Nigériában a legsúlyosabb a keresztényüldözés, idén eddig 600 keresztényt öltek meg hite miatt. Emellett elképesztő szegénység van, így a koronavírus-járvány humanitárius katasztrófával fenyegeti az országot.
  • A harmadik üzenet küldője Louis Raphael Sako káld katolikus pátriárka, az Irakban különösen nehéz körülmények között élő keresztény közösség vezetője.
  • A negyedik napon látható lesz a modern kommunikáció eszközeit jól használó és ezért a fiatalok körében népszerű Timothy Dolan bíborosnak, New York érsekének üzenete.
  • Az ötödik napon, szeptember 17-én a német Johannes Hartl teológus, irodalomtudós, valamint a brazil Moysés Azevedo, a Shalom közösség alapítója beszél majd.
  • A hatodik napon, szeptember 18-án Ägidius J. Zsifkovics, az ausztriai Kismartoni Egyházmegye püspöke és Mary Healy amerikai teológus szolgál majd.
  • A hetedik napon Gerald Lacroix kanadai bíborosnak, Québec érsekének az üzenetét osztják meg, aki hosszú éveken keresztül volt misszionárius Kolumbiában, ahol 18 falu lelkipásztoraként szolgált nehéz körülmények között.
  • A zárónapon a belga Jean-Luc Moens, a CHARIS katolikus karizmatikus megújulás mozgalom moderátora, illetve Szabó Konstantin kárpátaljai görögkatolikus pap üzenete lesz majd látható.

Mohos Gábor beszélt arról is, a jövő év szeptemberére halasztott kongresszus programja az eredeti tervhez képest kicsit módosul majd, de az előadók többségével sikerült egyeztetni, az eredeti programok többségét megtartják az új időpontban.

Kitért arra is, hogy a NEK programjaira hat hónappal az eredeti időpont előtt 85-90 ezer ember regisztrált, őket a szervezők megkeresik, hogy a 2021-es rendezvény mely programjain szeretnének részt venni, illetve újonnan is lehet regisztrálni a rendezvényre.

A kongresszust 2021. szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek. A katolikus egyház az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust általában négyévente rendezi meg.

Borítókép: Nagy Zoltán / MTI
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás