„A megcsalás nem az ágyban kezdődik, hanem a hiányokban”

Minden második házasság válással végződik Magyarországon, de az okok között ritkán említjük a szülőkkel való kapcsolatot, legyen szó akár a nő, akár a férfi eredeti családjáról. A megcsalás a legtöbbször egy tünet, amely mélyen húzódó hiányokat jelez. Baráth Éva orvos, mentálhigiénés segítő gondolatait szemlézzük. 

„Nem csak egy szerelmi kapcsolat állhat férj és feleség közé.” „Fontosabb az egység iránti vágy, mint a ragaszkodás körömszakadtig a hagyományos szerepekhez.” „A szülők iránti tisztelet azt is feltételezi, hogy tudok nemet mondani nekik.” Csupa ezekhez hasonló, tapasztalattal és szeretettel megérlelt tanítást osztott meg a Képmás magazinnal Baráth Éva, aki Isten szeretettjének, feleségnek és hat gyermek édesanyjának tartja magát elsősorban. Nem mellesleg pedig orvos és mentálhigiénés segítő, aki terápiájával segíti egy belgyógyász munkáját.

– Minden második házasság válással végződik Magyarországon. Melyek a leggyakoribb krízisek a te tapasztalatod szerint?

 – Az első probléma a megcsalás, a második az „anyós-ügy”. Mindegyik mögött kommunikációs nehézségeket látok, és sajnos hívő nagycsaládoknál is gyakran tapasztalom. A megcsalás egyáltalán nem az ágyban kezdődik. Mindig valamelyik fél hiányállapota a kiindulópont. Ha sokszor szólítja meg ezt a felet a „harmadik” azon a nyelven, amelyiken a férje vagy a felesége nem szólítja meg, akkor előbb-utóbb összemelegednek. A tipikus példa, amit látok: a feleség otthon neveli a gyerekeket, vezeti a háztartást, este hazaesik fáradtan a férj, és találkozik a két kimerült ember az egész napos frusztrációival. Én azt tapasztalom, hogy nem tudják érett módon kimondani egymásnak, mire van szükségük: a nő nem tudja kimondani, hogy fáradt vagyok, sok ez nekem egyedül, szükségem lenne rád, valahogy másként kéne ezt csinálnunk; a férfi nem tudja kimondani, hogy elfáradtam a munkában, pihenni szeretnék, és nagyon vágyom arra a lányra, akivel együtt kezdtem építeni az életemet. Ezek lehetnek az adott életállapotban megvalósíthatatlannak tűnő vágyak, mégis nagyon fontos tudatosítani és kimondani.

Nemcsak egy szerelmi kapcsolat állhat a férj és a feleség közé, hanem például a gyerekek is. Nyilván vannak olyan konkrét élethelyzetek, amikor az egyik – vagy minden – gyerek elsőbbséget élvez a házastárssal szemben, de nagyon kell figyelni, hogy időben visszaálljon a harmónia. Közéjük állhat egy hobbi vagy akár a karrier – azt látom, hogy a nehéz kisgyerekes időszakban nagyon gyakran beszippantja a munkahely a férfiakat, hiszen ott rögtön megkapják a visszaigazolást a sikerről, míg a gyereknevelés hosszú távú energiabefektetés.

Annyira tiszta vágyai vannak férfinak és nőnek: ezek legmélyén az egység iránti vágy van, ami a Szentírásban is le van írva.

Fontos lenne tudatosítani, hogy attól, hogy keresztények vagyunk, még megvannak az általános emberi érzéseink, amelyeket őszintén ki kellene mondani.

– De mintha a keresztény közösségekben még a társadalomban megszokottnál is nagyobb tabu lenne, hogy fárasztó a nagycsaládos lét! Az anyának ez a hivatása, hát ne panaszkodjon – az apán meg ott a nagy nyomás, a „férfiszerep”, a család eltartása.

– Igen, meghaladhatnánk már végre, hogy kizárólag az a helyes, ha a nő viseli az otthoni terheket, a férfi meg megszakad a munkában! Annyira más ingerek érik a házasfeleket és annyira másfelé tudnak fejlődni – manapság az élet a házasságok ellen dolgozik. Nagyon nehéz ebben a rohanásban összetartani a házasságokat, és sajnos nagycsaládos keresztény körökben is egyre több a megcsalás és a válás. Szerintem az az ideális, ha együtt meg tudják oldani, hogy ki miben vegyen részt.

Jelen kell lenni egymás életében, különben „szétfejlődünk”.

Nagyon fontos, hogy még ha két érett, szabad igen is volt az elején, GPS-módra mindig újra tudjunk tervezni, ha érezzük, hogy ez így már nem jó, elfáradtunk. Nagyon kell figyelni a tünetekre a házasságban és örülni nekik, mert figyelmeztetnek arra, hogy baj van. A sok veszekedés vagy épp a nagy csend mindig jelez valamit. Ha észrevesszük, újraprogramozhatjuk úgy a házasságunkat, hogy az mindenkinek egy biztonságos fészek alapja legyen.

Fotó:Unsplash

– Többször említetted az érettséget; gondolom, hogy az anyós-ügy okozta krízissel is összekapcsolható.

– Abszolút. A negyedik parancsolat körül rengeteg félreértés van. A „Tiszteld atyádat és anyádat!” nem azt jelenti, hogy azt kell csinálni egy új, növekedésben levő családnak, amit a két felmenő szülőpár szeretne, hogy az ő igényeiknek kellene megfelelni vagy éppen a szokásaikat tovább vinni. A tisztelet azt jelenti, hogy igent mondok rájuk, miközben tudok nemet mondani nekik. Márpedig ha valamelyik fél nem vált le egészségesen a szüleiről, és bekerül egy domináns anyós, aki nem a házaspár egységét támogatja, akkor ő ugyanúgy a házaspár közé állhat, mint a harmadik fél a megcsalásnál – amely, még egyszer elmondom, nem az ágyban kezdődik!

A bölcs anyós azt mondja, hogy „fiam, én megadtam neked, amit tudtam, most már itt van ez a lány, rábízlak, most már vele növekedj a szeretetben”. Tízből kilenc nem ezt mondja, és iszonyatos terhet rak a gyerekére és az új családra. Ezért van ez a rengeteg anyósvicc. Az anyák általában nehezebben engedik el a fiaikat, mint a lányaikat. A fiú meg nehezen mondja azt, hogy „mindent köszönök anyu, de mi most már máshogy csináljuk”. Nagyon fontos mondat a Szentírásban, hogy „a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő”. Persze hogy elhagyja fizikailag, de lelkileg is el kell hagynia a szüleit, a feleségéhez kell ragaszkodnia, hogy egy test lehessen vele.

– Mit értesz leválás alatt?

– Azt a szabadságot, amikor már nem akarok megfelelni a szülők kimondott és ki nem mondott elvárásainak. Mindannyiunknak van egy belső képe a szüleiről, ha ez idealizált, vegyem a bátorságot, hogy összetörjön, hagyjam, hogy megjelenjen a szégyen és a harag, mert azután tud jönni a megbocsátás és a reális kép kialakítása, amikor már látom, mit csináltak jól, mit nem. És ezt is jelenti a negyedik parancsolat, hogy látom a szüleimet, ezt a két végtelenül értékes, sebzett embert. Elfogadom, amit jól csináltak és tovább viszem, amit pedig rosszul tettek, azt újrakeretezem.

Néhol azonban túl erősen hatnak a családi minták.

Ha merek úgy élni, hogy nem befolyásol, mit fognak szólni, az is az egészséges leválás egyik ismérve.

Kialakul egy egyenrangú kapcsolat, ahol mindkét fél mondhat nemet a másiknak, és ezt kölcsönösen tiszteletben tartják, hiszen a férj a feleségével lesz egy test.

Sajnos azt látom, hogy a leválás elmaradása előbb-utóbb a legtöbb házasságot kikezdi, keresztény nagycsaládokat ugyanúgy, mint nem keresztényeket, és emiatt sok válás van. Rengeteg példát láttam, ahol az egyik fél már fulladozott az anyós-após által rárakott tehertől: hogy elvárják a közös vasárnapi ebédeket, hogy bármikor betoppanhatnak –, beszélt is róla, de a másik nem akarta meghallani, és egyszer csak bejött a képbe a harmadik. Ilyenkor csak bámulnak a barátok, ismerősök, nem értik, mi történt: megbolondult ez a nő? Mert egyre gyakrabban választják a nők is ezt az utat, amikor folyamatosan és következetesen nem hallják meg őket – amúgy nem csak anyós ügyben nyilván.

– Te mint anyós hogyan felelsz meg az elvárásoknak?

– Én csak két éve vagyok anyós, de amikor összeházasodtak a lányomék, leültem velük és mondtam, hogy szeretnék jó anyós lenni, és ehhez szükségem van az ő segítségükre is. Legyünk párbeszédben, fogalmazzák meg, hogyan tudom őket jól segíteni. A rövid és a hosszú távú célom is az, hogy támogassam az ő egységüket.

Ez a kulcsa az egésznek: tiszteletben tartjuk egymást. Nincsenek „kötelező” elvárásaim feléjük.

Tudomásul kell venni, hogy a friss házasoknak, akikből aztán előbb-utóbb kisgyerekes családok lesznek új szokásokkal, vannak olyan időszakaik, amikor hagyni kell őket, mert arra van szükségük, hogy maguk legyenek. Úgyis jönnek majd!

A teljes cikket itt tudod elolvasni.

Forrás: Képmás

Kép: Unsplash

hirdetés