2020. 08. 24.

A jövőnk az Ő kezében van

Isten nem azt ígérte, hogy beteljesíti minden vágyunkat, hanem, hogy reménységet ad minden helyzetben, amelyet az élet elénk hoz. Ezt jelenti a reményteljes jövő. Révész Szilvi, a Baptista Szeretetszolgálat korábbi kommunikációs igazgatója, a Family magazin szerkesztője fontos különbségre hívja fel a figyelmünket.

Isten jó. Jó Atya. Jót tervezett az életünk felől. A javunkat akarja. Reményteljes jövőt szán nekünk. Olyat, amiért érdemes élni, küzdeni, ha kell.
Ez a jövő nem attól reményteljes, békességes, jó, hogy teljesen a mi elképzeléseink szerint alakul majd. Nem azt ígéri, hogy “tiétek lesz, amiről ma álmodtok”, “minden úgy alakul majd, ahogy remélitek”. Felhívja a figyelmünket arra, hogy a jövő az Ő kezében van, csak Ő ismeri, és elképzelhető, hogy kicsit majd másként alakul, mint ahogy most gondoljuk. Nem a mi reményeink beteljesedését ígéri, hanem reménységet mindenféle fordulat között.
 
“Csak én tudom, mi a tervem veletek” – így szól az Úr.
Ez arról is szól, hogy Ő az Úr.
Tegnap, ma és mindörökké.
És épp emiatt reményteljes a jövőnk! – hogy bármilyen fordulatot tartogasson is, bármelyik verzióval kell majd szembesülnünk, biztonságban élhetünk, annak tudatában , hogy a Mindenható tartja kezében a sorsunk. Ő jó Atya. Jót tervez. Épülést, nem romlást. Így békességünk lehet. Minden úton, minden ösvényen. Mert “az útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség.” (Pb.3:17.)
 
 
Kép: Unsplash
Szemle

1 Komment

  • Válasz F 2020. 08. 24. 20:08

    Ez mind szép és jó, de ne felejtsük el, hogy a Baptista Szeretetszolgálat a jótékonykodás örve alatt világszerte titkosszolgálati tevékenységet végez. Lásd például: https://index.hu/kulfold/2015/04/26/kimenekitettek_toaso_elodeket_boliviabol/