2020. 08. 08.

“Isten túl meghatározó az életemben ahhoz, hogy a társam ne ismerje” – üzenet a 777 szerkesztőitől

Aki aktívan követi az Instagram-oldalunkat már megszokhatta, hogy gyakran megkérdezünk Titeket egy-egy érdekes témában, mivel őszintén kíváncsiak vagyunk a véleményetekre. A héten arra kerestük a választ, hogy mennyire fontos számotokra az, hogy a (jövendőbeli) párotok hívő legyen? A válaszok egyértelműek voltak: a több száz szavazó kilencven százaléka szeretné, hogy a társa is komolyan vegye a hitét. A szavazást követően a 777 csapatából kértünk meg néhány szerkesztőt, hogy személyes példájukat elmesélve fejtsék ki: miért fontos számukra, hogy a párjuk/házastársuk hívő legyen?

Kunszabó Eszter – házas

“Nekem elsődlegesen azért fontos, mert Isten van az első helyen az életemben. A mindennapjaim során nagyon meghatározó, hogy hogyan haladok Vele az utamon, melyek éppen a témáim az imádságaimban. Az aktuális lelkiállapotom nagyon nagy részben az istenkapcsolatomtól függ, és egyáltalán az életem célja Istent egyre jobban ismerni és üdvözülni. Ha a férjem nem lenne hívő és mindezt nem értené meg belőlem, ha minderről nem tudnék neki beszámolni, akkor egy nagyon jelentős részemet egyáltalán nem ismerné. Én személy szerint nem nagyon tudom elképzelni azt sem, hogy ne osszam meg vele azt a sok-sok mindent, ami Istennel kapcsolatban velem történik. Egyszerűen Isten túl meghatározó az életemben ahhoz, hogy a társam ne ismerje, hiszen akkor engem sem ismerhet meg igazán.”

Bartos Lídia Lelle – menyasszony

“Az én párom lengyel/belga, tehát két nyelv az “anyanyelve” mi mégis egy harmadikon, angolul beszélünk. Más kultúrákból jövünk, mégis ugyanabban az Istenben hiszünk amire közösen tudunk építkezni. Úgy is mondhatnám, hogy számomra, ahhoz hogy valakivel teljesen kapcsolódni tudjak ez egy sokkal fontosabb pont egymás mély megismerésében, mint az, hogy közös e az anyanyelvünk.”

hirdetés
Lábánné Hollai Katalin – házas

“Én két okból szerettem volna, hogy olyan férjem legyen, akivel közös a hitünk. Egyrészt meg vagyok róla győződve, hogy Istennel sokkal könnyebb leélni egy életet, pláne egy házasságot és a gyereknevelést. Másrészt úgy vélem, hogy Isten körül, a hit körül tudnak a legnagyobb és a legfájóbb viták kialakulni, ha az alapvetésekben nincs egység. Én pedig békét szeretnék az életembe, nyugalmat, együttgondolkodást és nem széthúzást, így adott volt, hogy ha én hívő vagyok, akkor hívő férjet szeretnék.”

Lábán Tamás – házas

“Első és legfontosabb okom az volt arra, hogy a feleségem hívő keresztény legyen, hogy az élet legfontosabb fogalmai alatt ugyanazt értsük. Tudja azt, hogy számomra mit jelent az oltár előtt tett eskü és a hűség. Valamint én is tudjam, hogy neki mit jelentenek ezek a fogalmak és tettek. Ez az alapja annak, hogy a házasságban a viták idején is együtt oldjuk meg a kihívásokat.”

Martí Zoltán – vőlegény

“A kérdés azért is fontos számomra, mert jövő hónapban egy olyan lányt vehetek el feleségül, akivel azonos az értékrendszerünk. Ha már a házasság szóban benne van a ház, akkor a közös értékrendszert tekinthetjük annak alapjának, amelynek megléte biztonságot nyújt. Ha ez az alap nincsen meg, akkor a rózsaszín köd eltűnése után könnyen komoly problémába kerülhettek. Természetesen van rá példa, hogy valaki egy nem hívő emberrel éli le boldogan az életét – mégis hiszem, hogy a házasság egyik fontos feladata, hogy egymást közelebb vigyük Istenhez és az örök élethez.”

Írjátok meg véleményeteket akár itt kommentben, akár a közösségi oldalainkon is!

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Tanúságtétel
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás