Még ki sem látott a szószék mögül, de már bizonyságot tett, majd egy lelki törés után évekkel újra magához vonzotta Isten- ifjúsági pásztor lett, napról napra számos, sokszor kallódó, máskor értelmiségi fiatalokkal foglalkozik. Muzslai-Bízik Benczével erről az összetett, nehéz, de annál szebb szolgálatról, az istenkép változásairól , a megtorpanásokról és újraindulásokról beszélgettünk.
Sok nagycsaládról hallunk mostanában, de a gyakorlatban milyen felnőni tíz testvérrel?
Az egyik legjobb része, hogy már kiskorunktól arra szocializálódtunk a családban, hogy emberek között vagyunk, soha nem volt olyan gyerekkoromban, hogy egyedül lettem volna. Úgy látom, az elhívásom is kötődik ehhez, hogy mindig sokat foglalkoztam a kisebb testvéreimmel, például nem egyszer pelenkáztam, altattam őket. Összetartunk, a mai napig szoros a kapcsolatunk, bár már többen is kirepültünk a családi fészekből. Az is nagy előny, hogy már gyerekként megtanultunk jól vitatkozni, kezelni a konfliktusokat.
Mindezt milyen környezetben képzeljük el?
A családunk abban is különleges, hogy nagyon sokféle helyen éltünk, például másfél évig egy kiskunsági tanyán is, ahol nem volt sem víz, sem áram. Már egész korán vittek a szüleink misszióba. Még ki sem láttam a szószék mögül, de már bizonyságot tettem, hamar megízleltem, milyen szolgálni és meg is szerettem.
Felvetődik a kérdés: az előnyökkel együtt lehet-e hátránya annak, hogy keresztény családba születsz? Nem nehezebb így rátalálni a mintakövetés helyett a saját hitedre?
Szinte minden testvéremnél volt egy kis elkanyarodás a világba, kinek ilyen, kinek olyan szinten, ami után saját istentapasztalatuk útján lettek újjászületett hívővé. Nálam ez azért máshogy alakult kicsit, hétéves koromban tértem meg és tizenhárom éves koromig nagyon lelkes hívő voltam, evangelizáltam az osztálytársaim között, többen meg is tértek. De aztán jött egy csapás: tizenhárom éves koromban meghalt az egyik öcsém kétoldalú tüdőgyulladásban, és akkor nagyon haragudtam Istenre, úgy éreztem, ő vette el a testvéremet. Az ezt követő időszakban nagyon eltávolodtam a világba, rossz dolgokat kezdtem el csinálni. Aztán Istennek radikálisan bele kellett nyúlnia az életembe, hogy ez változzon. Tizenhat évesen újra döntöttem mellette.
Mi hozta meg ezt az újbóli megtérést?
Az osztálytársaimmal és baráti társaságommal gyakran eljártunk inni, bulizni, cigizni. A szüleim eközben végig imádkoztak értem, (persze tudták, hogy miért teszem azt, amit teszek.) Kis faluban laktunk és mindenki tudta, hogy a szent család fia – ez volt a gúnynevünk – épp egy olyan bandában van, ahol nem kéne lennie. Az egyik házibuliban az a lány, akibe akkor szerelmes voltam, hirtelen azt mondta: „Bencze, nem is értem, mit keresel közöttünk, te egy lelkész gyereke vagy, mit züllesz itt?”. Mikor ezt kimondta, láttam magam előtt Jézust, ahogy rám néz és csorognak a könnyei. Annyira megdöbbentett, hogy Jézus sír, hogy felkeltem, bevágtam az épp csak megkezdett sört a tűzbe kiszórtam a cigit a zsebeimből és hazamentem. Fontos leszögezni, hogy nem voltam részeg, sem semmilyen szer hatása alatt. Útközben meghallottam Isten hangját – azóta sem hallottam ilyen tisztán – aki azt mondta: szeretlek. Szeretlek úgy, ahogy vagy. Először azt hittem, a barátnőm jött utánam, annyira tisztán szólalt meg. Meg is kérdeztem, ki vagy te, mire jött a válasz, hogy Jézus. Nagyjából félórás séta volt, de sokkal többnek tűnt, végig azt ismételgette, hogy szeret. Aznap éjszaka nem aludtam, beszélgettem vele. Hosszú évek óta először elővettem a Bibliámat, sok igét találtam a kegyelméről és a szeretetéről. Kimondtam neki, hogy ezentúl Őt akarom szolgálni. A teljes lényemet neki adtam. Azóta ez töretlen, persze voltak kisebb mélységek. De pecsét az életemen – Isten tudta, hogy közvetlenül tőle kell hallanom, mástól nem hittem volna el.
Miben lett más az istenképed, mint addig volt?
Előtte azt hittem, Isten csak akkor szeret, ha jó vagyok, ha pedig rossz, akkor a pokolra kerülök. Tudtam, hogy nagyon rossz vagyok és a pokol felé tart az életem. Mindez tudatos volt, elfordultam tőle, mert nekem „olyan Isten nem kell, aki elvette az öcsémet”. Azon az éjszakán viszont megtudtam, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagyok. Persze közben azt is szeretné, hogy a Fiához egyre inkább hasonlóvá legyek, és abbahagyjam az addigi bűnös életemet.
Hogyan kezdted el az ifjúsági munkát mindezek után?
Tele voltam tűzzel, kerestem a lehetőségeket, hogy hol szolgálhatnék fiatalok felé. Végül az Élő Ige nevű gyülekezetben kezdtem el az ifimunkát, nagyon sokat tanultam és fejlődtem ott.
Azóta milyen állomásai voltak ennek az ifimunkának?
A Biblia tanulmányozása mellett több ifivezető képzésre jártam, aztán egy darabig újságíróként dolgoztam és színészként is szolgáltam Istent. Mindeközben végig elém hozott Isten olyan fiatalokat, akikkel intenzívebben foglalkoztam. Később beiratkoztam a teológiára, bár sokáig nem akartam, mert szigorúnak láttam a lelkészeket, nem akartam ilyenné válni. Aztán mégis erre vitt az utam. A teológián azt ajánlották, hogy legyek ifilelkész, ami egybevágott az elhívásommal. Több városban is voltam ilyen „pozícióban”, most épp Veresegyházon szolgálok, az Élő Remény Baptista Gyülekezetben. Egyébként jellemzően olyan helyekre hívtak eddig a hol nem volt ifi (nevet), a nulláról kellett felépíteni. Rákoshegyen egy olyan mozgalom alakult ki, amelyben többségében nagyon leszakadt fiatalok voltak, többek között focidrukkerek. Összekerült két csapat szurkolótábora, és rájöttek, hogy a másik nem is olyan szörnyű, mint gondolták.
Téged hogy kezeltek ezek a srácok?
Volt, hogy meghívtak sörözni egy olyan kocsmába, ami a Fradi szurkolók törzshelye. Azt hitték, úgysem megyek el, de elfogadtam a meghívást. Mire odaértem, már voltak állapotok, épp söröskorsók-és üvegek repkedtek. Ahogy beléptem, megfagyott a levegő, hogy a pásztor tényleg eljött. Utólag kiderült, nagyon megérintette őket, hogy odamentem közéjük és elkezdtem velük beszélgetni. Meglepődtek, hogy nem egyből a „térítő szöveggel” jöttem, hanem először megkérdeztem tőlük, hogy áll a csapatuk. Aztán már ők kérdeztek rá, hogyan tértem meg, ez így egészen más. Rendszeresen tájékozódom amúgy arról is, hogy milyen számítógépes játékokkal játszanak a tizenévesek, miket hallgatnak, néznek – belépek a világukba, így azt érezhetik, és ez így is van, hogy tényleg érdeklődöm irántuk, van közös kiinduló téma.
Magyarországon egyébként mennyire elterjedt, amit csinálsz, vannak ifilelkészek máshol is?
Itthon még nagyon kevés van sajnos, de külföldön már jellemzőbb, szoktam is beszélni kinti lelkésztársakkal. Szükség lenne rá, hogy Magyarországon is több gyülekezet váljon nyitottá erre. A fiatalok tele vannak kérdésekkel, sok mindent a szüleiktől sem tudnak vagy mernek megkérdezni. Ha csak a saját korosztályukkal beszélnek, az veszélyes lehet, mert mindenki hozza az őrült ötleteit. Úgy látom, a szülők sokat tehetnek azzal, ha nemcsak a szentbeszédet mondják, hanem valóban meghallgatják a gyereküket, érdeklődnek, kérdeznek.
Jellemzően mikben kértek tőled tanácsot, iránymutatást?
Volt egy fiú, akinek korán elváltak a szülei és nem látott semmilyen apai-férfi mintát, fogalma sem volt, hogy kell viselkedni a lányokkal. Ő például megkért egyszer, hogy menjek el egy randijára – ott ültünk hárman, elég furcsa helyzet volt – és segítsek neki, hogy mit tehetne jobban. Elmagyaráztam neki utána négyszemközt, hogy legközelebb felajánlhatná, hogy meghívja a lányt, dicsérhetné, megérinthetné és ehhez hasonlók. Néha ifjúsági lelkészként ilyen feladataim is vannak, ahogy segítek a pénzügyek kezelésében is nekik vagy abban, hogyan mutassák ki a szeretetüket akár egy barátjuk felé. A hitben pedig leginkább a kitartást kell megtanulniuk.
Milyen álmaid, terveid vannak a szolgálatod terén?
Néhány hete írtam fel a noteszembe, hogy szeretném, ha a fiatalok között kitörne egy Krisztus-forradalom, ahol őrülten, kreatívan, szenvedélyesen, lélekben és értelemmel hirdetjük társainknak az örömhírt. Hosszú évek óta van egy álmom, amely remélem, hamarosan valósággá válik: szeretnék Budapesten egy olyan helyiséget, ahol hontalan fiatalok időszakosan otthonra lelhetnek, ahol kreatív fiatalok mindenféle művészeti ágban kipróbálhatják magukat, gondolok itt festészetre, zeneszerzésre, költészetre, drámára, táncra, stb. És amíg alkotnak, és maradandó értékeket hoznak létre, addig Istenről beszélgethetnénk, és addig sem a különböző káros szenvedélyekbe merülnének bele. Ehhez jelenleg még támogatókat keresek.
Voltak megtorpanások a szolgálatod során?
Tényleg nagyon a szívemen viselem ezeknek a nehéz sorsú a fiataloknak az életét. Volt, hogy éjszakákat átvirrasztottam, heteket böjtöltem értük, hogy térjenek meg. Aztán kaptam egy idegösszeroppanást és a Honvédkórházban ébredtem infúzióra kötve. Isten megmutatta, hogy jó az irány, de nem jó a gondolkodásmódom: nem az én munkám és erőlködésem az emberek megtérése. A szíveket Ő nyitja meg. Azóta pontosan tudom, hogyha valaki megtér, az nem az én munkám. Az biztos, hogy a szívem továbbra is ég a fiatalokért. És látnivaló, hogy ők pedig valóban sóvárogva várják isten fiainak megjelenését.
Szilágyi Anna
Fotók: Katona Flóra
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás