2020. 06. 25.

Ferenc pápa üzent a súlyos balesetet szenvedő korábbi F1-es versenyzőnek

Az olasz La Gazzetta dello Sporton keresztül küldött nyílt levelet Ferenc pápa a közel egy hete súlyos közúti balesetet szenvedő Alex Zanardinak. A korábbi Forma-1-es versenyző és négyszeres paralimpia-győztes olasz sportoló állapota kritikus, de stabil az őt ápoló kórház keddi tájékoztatása szerint.

Alex Zanardi múlt pénteken súlyos közúti balesetet szenvedett egy jótékonysági verseny során. Ezt az eseményt Ferenc pápa indította azzal a céllal, hogy adományt gyűjtsenek a bergamói és a bresciai kórházaknak, amelyek a koronavírus elleni küzdelemben élenjárnak. A korábbi Forma-1-es versenyző kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt a jótékonysági versenyen és áttért a teherautó sávjába. Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. Rögtön a balesetet követően kórházba vitték, ahol háromórás műtéten esett át.

Ferenc pápa az olasz sportnapilapon, a La Gazzetta dello Sporton keresztül üzent Zanardinak:

„Kedves Alessandro,

az Ön története példa arra, hogy miként lehet újrakezdeni egy váratlan fordulat után.

A sport által arra tanított, hogyan élhetjük főszereplőként az életet, a fogyatékosságon keresztül az emberségről adott leckét. Köszönet azért, hogy erőt adott azoknak, akik elvesztették azt. Ebben a nagyon fájdalmas pillanatban Ön mellett állok, imádkozom Önért és családjáért. Az Úr áldja meg és Szűz Mária védelmezze” – zárta gondolatait a katolikus egyházfő.

Nem ez volt az olasz sportoló első súlyos balesete, hiszen 2001-ben egy versenybaleset következtében elvesztette a lábát. A korábbi Forma-1-es versenyző ezt követően a saját maga által tervezett protézissel újra megtanult járni és új kihívásokat talált maga számára. Kézihajtású kerékpárral 2012-ben Londonban, majd négy évvel később Rióban is két aranyérmet nyert a paralimpián.

Forrás: Vatican News / MTI

Borítókép - Fotó: Andreas Solaro / AFP
Szemle

Még nem érkezett hozzászólás