Végső határaink és az isteni perspektíva

Lassan pont 2 hónapja, hogy megjelent a 777 második könyve is, a Megszabadítottál szégyenemtől, ami a meddőség témáját dolgozza fel. Ezzel nemcsak a meddő párokhoz szólva, hanem minden olyan emberhez, aki az élete valamely területén meddőséggel küzd.

A következőkben egy részletet mutatunk a könyvből, méghozzá Sára és Ábrahám történetével kapcsolatban. Ahogy az idős asszony, úgy mindnyájan elérjük a végső határainkat a meddőségünkkel való küzdelem során. Eljön az a pont, amikor fel szeretnénk adni, ki szeretnénk szállni. Nem látunk reményt és nem tudunk hinni önerőnkből.

Végső határaink

Visszatérve a történet főhőseire Ábrahámra és Sárára, láthatjuk, hogy mindketten elértek a végső határaikhoz. Bíztak Istenben, nem szűntek meg vele kapcsolatban maradni, de ők is elvesztették a reményüket egy ponton. Izmael születése után tizenhárom évvel Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, melynek jeleként minden férfi, aki Ábrahámmal volt, körülmetélkedett. Ekkor hangzott el a tizedik ígéret: „Megáldom (Sárát) és általa fiút adok neked.” (Ter 17.16 ). Ez idő tájt Ábrahám már 99 éves volt, Sára pedig 89. Ezen a ponton már akár egy rossz viccnek is tűnhetett a férfi számára ez a kijelentés, annyira lehetetlennek látszott a megvalósulás. Isten mégis megerősítette ígéretét. Nem sokkal később három férfi látogatta meg a házaspárt. Példás vendégszeretettel fogadták őket. Egyikük, akit később Istenként azonosít a Biblia, megismételte az ígéretet, immár utoljára. Sára a sátorban hallgatózott és kínjában felnevetett, hiszen jól tudta, hogy számára ez biológiailag már lehetetlen. „Most legyen még szerelmi örömöm, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg.” (Ter 18.12)

hirdetés

Ez a jelenet a történet csúcspontja. Az isteni és az emberi világ dinamikája, törvényei ütköznek össze. Egyszerre élik meg az emberi élet korlátait és Isten akaratának korlátok nélküliségét. Teljes feszültség van az emberi perspektíva és az isteni terv között.

Én is számtalanszor élem át ezt a feszültséget. A keserű reményvesztettség és egy felvillanó reménysugár sokszor engem is kényszeredett nevetésre késztet. Olyankor ebben a nevetésben benne van minden fájdalmam, keserűségem és a bizalmatlanság, hogy valóban hihetek-e abban az ígéretben, amit Isten kijelentett nekem. Sokszor magam sem tudom, bízzak-e egy újabb javuló leletben, az orvos vigasztaló szavában, hiszen, ha túlságosan reménykedem, végül a csalódás sokkal nagyobb lesz. Ez az érzés valószínűleg egyetlen gyermekre vágyó pár számára sem ismeretlen.

Eljön az a pillanat, amikor nem tudunk már az apróbb jó híreknek sem örülni tiszta szívből, mert a csalódások és az emberi korlátok, amik a szemünk előtt lebegnek, megmérgezik ezeket a kis örömöket. Nem tud jól esni egy vigasztaló mondat sem, mert mindenre találunk egy kifogást, amivel igyekszünk megvédeni magunkat egy nagyobb csalódástól. Hányszor eljátszottam már én is egy-egy ciklusnál, hogy bíztam a „szokatlan tünetekben” és beleéltem magam a nem létező terhességbe! A következő hónapban pedig mereven elutasítottam minden biztató szót, hogy magamat védjem.

Gyakran vigasztalnak azzal, hogy még olyan fiatal vagyok, nem vagyok késésben. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha első alkalommal megfogant volna, akkor már óvodába járhatna a gyermekem. A következő gondolatom pedig az, hogy ha ilyen fiatalon, amikor a legtermékenyebb vagyok elvileg, nem jön a baba, mi lesz idősebb koromban. Az esélyeim csak csökkennek! Azon kívül, hogy ez amúgy igaz, jól látszik, mennyire csak az emberi perspektíva szerint tudok gondolkodni, pedig rengeteg átimádkozott órán vagyok már túl.

Egy-egy nehezebb pillanatban, amikor az érzelmek magukkal ragadnak, én is képtelen vagyok az ígéretre fókuszálni.

Isteni perspektíva

Isten perspektívája egészen más, mint a miénk. Ami ennél is jobb, hogy a lehetőségei is korlátlanok. Bár legtöbbször nem avatkozik bele az általa alkotott természet törvényeibe, csak felhasználja azokat, a lehetősége mégis megvan rá. Erre mutat rá nagyon határozottan, amikor megkérdezi Sárát, hogy miért nevet és miért gondolja: „Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok?” (Ter 18.13.). Isten még hozzátesz egy költői kérdést, ami sokkal inkább kijelentés: „Van, ami az Úrnak lehetetlen?” (Ter 18.14)

Ez a jó hír mindnyájunk számára. Isten számára nincs lehetetlen. Bármit végbe tud vinni, amit szeretne. A 90 éves Sára is fiút szülhetett, így elkezdett beteljesedni az Úr ígérete az utódokkal, a választott néppel kapcsolatban. Ez hatalmas biztatás számunkra, hiszen lehetünk öregek, betegek, lehet bármilyen orvosi szakvéleményünk, Istennek nem okoz gondot, hogy kimutassa szeretetét és megadja nekünk azt a jövőt, amit megígért.

Nem mindig ennyire csodásan és rend­kívüli módon cselekszik, mint Sára esetében, de mindig cselekszik.

[…]

Kép: dreamstime.com

A könyvről bővebben, ITT olvashattok, illetve ugyott tudjátok a rendeléseteket is leadni. Egyelőre még csak postázással lehet a könyvet megrendelni, de hamarosan a személyes átvétel is lehetséges lesz Budapesten.

hirdetés