A száz éve született Szent II. János Pál pápára emlékezett meg videójában Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, aki szerint a lengyel egyházfőnek különleges küldetése volt.
“Száz évvel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot az a kis lengyel fiú, aki Szent II. János Pál pápaként kortársunk volt. Isten kiválasztottja volt, aki küldetést kapott. Ezt a vele való találkozáskor is éreztük, a tekintete számomra felejthetetlen. Az ő személye és feladata arra bátorít, hogy legyünk mi is annak az irgalmas Isteni szeretetnek a közvetítői és továbbadói, ami az ő életének is az összefoglalása volt. Húsvét utáni vasárnapot ő jelölte ki az Irgalmasság vasárnapjának, elgondolkodtató és megdöbbentő, hogy 2005-ben éppen ennek a napnak az előestéjén halt meg.
A televízióban láthattuk az ő utolsó napjainak a küzdelmét. Azt üzeni ő a mai világnak is, ahol annyi fájdalom és szenvedés van, hogy higgyünk Isten irgalmas szeretetében, abban hogy életünk legfonosabb küldetése együttérezni a másikkal. Jézus Krisztus személyében a teremtő Isten lehajolt hozzánk és esélyt adott nekünk. Az új életnek az ígéretét adta a halálból való feltámadásával.
Szent II. János Pál pápa személye – és ez az elmúlt 100 év – adjon számunkra bátorítást, hogy ismerjük fel és fedezzük fel önmagunkban Isten bizalmát, aki számít ránk, és aki azt kéri tőlünk, hogy a jóság és az önzetlen segítőkészségnek legyünk a közvetítői.”
Még nem érkezett hozzászólás