Szemle

Ne felejtsük el: Isten a munkaadónk

Számodra mit jelent a munka? Valami, amiért fizetést kapsz, de már hétfőn a pénteket várod? Vagy olyan feladat, ami illik hozzád és felemel másokat? Egy hivatás, amit Istentől kaptál? Mit mond a Biblia a munkáról? Joó Sándor református lelkész gondolatai.

Ez a mai nap, május elseje, arról nevezetes, hogy szerte a világon, itt a mi hazánkban is: a munka ünnepe. Mit mond Isten az Ő Igéjében a mindennapi munkáról? 
Először is egy általános félreértést kell tisztázni. Elterjedt az a vélemény, mely szerint a Biblia az ember munkáját átoknak tekinti. Ez a hiedelem annak a bibliai résznek a meg nem értéséből ered, ahol arról van szó, hogy Isten a bűnbeesés után ezt mondta Ádámnak: “Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradtságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.” (1Móz 3,17.)
Ebből az Igéből általában azt a következtetést szokták levonni, hogy a Biblia a munkát az ember bűnének a következményeként tekinti. Nos, hát nem így van! Mert a bűnesetet megelőzően „Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!”(1Móz 1,28) Ez pedig nem egyéb, mint a munka isteni parancsa.
A Biblia szerint a munka az ember ember-mivoltához tartozó sajátossága. Az a tény, hogy Isten az embert gondolkodó értelemmel, alkotásra képes kezekkel és izomzattal ellátva teremtette, már magában véve is jele annak, hogy az embernek a munka Istentől nyert hivatása, feladata! Olyan, ami az embert az Istennel való közösségre emlékezteti.

A hívő embernek végső fokon mindig Isten a munkaadója.

Istennek engedelmeskedik, amikor a gépek mellett, vagy a könyv mellett, vagy a konyhában dolgozik. Ha valaki Isten hívására végzi a munkáját, akkor az többé nem robotmeló, hanem hivatás. Isten hív egy munka elvégzésére, és ha így végzem azt a munkát, akkor a legmagasabb rendű hivatásomat teljesítem.

A mindennapi munkánk és az Istenben való hitünk nem választható szét egymástól!

Ez nem két külön területe az életünknek! Nem úgy van, hogy az a rész, amit a munkában töltünk el, az az életünk profán területe, a másik, amit a családban meg az egyházban élünk meg, az az életünk szent, istenes területe. Ne válaszd szét ezt a kettőt!

Jézus személye éppen azt jelenti, hogy Isten lejött az emberek hétköznapi világába.

Jézus mindig a mindennapi dolguk, gondjuk között kereste meg az embereket. Feltámadása után azt üzeni a tanítványainak, hogy menjenek el Galileába, ott meglátják Őt. Galilea volt a tanítványok számára a hétköznapi munkájuk területe. Mintha azt mondta volna Jézus, hogy csak végezzék a dolgukat, és ott, munkájuk végzése közben találkoznak Vele. Szeresd hát Te is a munkádat, mint olyan alkalmat, ahol legbiztosabban találkozhatsz Jézussal! Ahol Róla kézzelfogható módon tehetsz bizonyságot! Ahol az Ő nevére félreérthetetlenül hozhatsz dicsőséget! Szeresd a munkádat, mint a mindennapok istentiszteletének a lehetőségét!

Forrás: Joosandor.hu

Kép: Pexels.com

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás