2020. 04. 19.

Zenével a kétségbeesés ellen

A zene képes az ember lelkét egészen mélyen megérinteni és olyan gondolatokat is kifejezni, melyeket szavakkal csak alig lehet. Apa és fia, Cserta Gábor és Cserta Balázs a József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész, Petrőczi Éva egyik versét zenésítette meg, mellyel új dimenzióba emelték a nehéz időkben vigaszt nyújtó költeményt.

Petrőczi Éva, József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzetben ragadott tollat, és egy gyönyörű imát írt, melyben a helyzet javulásáért és gyógyulásért könyörög. 

„Önkéntes karanténunk tizedik napjának reggelén, ha jól emlékszem, éppen március 23-án, hétfőn arra ébredtem, hogy óriási pelyhekben, sűrűn és tartósan hull a hó. Azonnal a pécsi Havas Boldogasszony, köznapibb nevén: a havihegyi templom története jutott az eszembe, amelyről magyartanár, művészettörténész, rádiós anyukám, Nemerey Éva nagyon sokat mesélt nekem. Az 1690–91-es pécsi pestisjárványnak véget vető havazás, s az azt követő fogadalmi templomépítés históriáját felidézve, csaknem 69 éves vén fejemmel először elsírtam magam, aztán, a hóhullást bámulva, nyomdakészen megszületett Könyörgés, márciusi hóban című versem. Amely alig pár nappal keletkezése után napvilágot is látott, a Reformátusok Lapja és az Új Ember közös mellékletében, a Mértékadóban.” – nyilatkozta a költőnő a Feolnak. 

A vers más művészeket is megihletett, Cserta Gábor–Cserta Balázs zenész és zeneszerző páros, apa és fia szinte rögtön belefogott a vers megzenésítésébe, melyet házi stúdiójukban vettek fel. 

hirdetés

Petrőczi Éva számára fontos, hogy az üzenet eljusson a kétségbeesettekhez és vigasztalást tudjon nyújtani nekik. Éppen ezért különösen örült, amikor az ima eljutott egy kincsesbányai idősek otthonába is. 

A megzenésített imádságot itt tudjátok meghallgatni:

Forrás: FEOL

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Vers Videók Zenék
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás