2020. 04. 16.

“Ez az időszak meghívás arra, hogy a keresztények megerősítsék egyéni imájukat” – Gájer László

Három felekezet képviselőije adott lelki tippeket a 777  ONLINE legújabb részében: Boros Dávid baptista, Bedekovics Péter református, valamint Gájer László katolikus lelkész/pap vállalkozott arra, hogy őszintén beszél a mostani helyzetéről, a lelkiélet elmélyítéséről – valamint a papok és lelkészek anyagi megsegítéséről.

Bedekovics Péter

“Az utóbbi két hétben egyre jobban megvisel, hogy az igehirdetések most egyirányú alkalmak, illetve hogy a képernyőn látom csak az embereket vagy Messengeren pötyögve tudok velük beszélni. Amikor beszélek a közösséghez, akkor nem látom a reakcióikat, hogy átmegy-e az üzenet. Ebben az időszakban az imádság is nehezebben megy, de ezzel meg kell küzdeni. Az Isten-kapcsolatban nem lehet csak arra építeni, hogy éppen hogyan érzem magamat,  sőt: akkor tudok majd nyitottá válni, ha kapcsolatban vagyok vele. Az imádság egy párbeszéd, akkor is beszélgetek azzal, akivel kapcsolatban vagyok, ha éppen nem érzem jól magamat. Próbáljuk meg változatossá tenni az imaéletünket, például írjuk fel egy papírra azon emberek neveit, akikkel az elmúlt héten beszélgettünk, és mondjunk el értük este egy imát.”

Boros Dávid:

“A gyermekek alkalmazkodóképessége nagyon jó példa a számunkra, velük együtt próbáljuk felfedezni magunkat. “A kevesebb néha több mondatot” eddig egy jól hangzó semminek gondoltam, de valóban, a közösségünkben jókedvet, általános bizakodást látok. Az istentiszteletekre közvetlen visszajelzések érkeznek, összetartozást látok a testvériségben. “

Gájer László

“Ez az időszak meghívás arra, hogy a keresztények megerősítsék egyéni imájukat. Fontosnak tartom, hogy az emberek vegyék a kezükbe a Bibliát otthon, és kezdjenek el egyedül imádkozni! Ránk katolikusokra lehet még jobban jellemző, hogy az ilyen fajta egyéni imákat nem dolgoztuk ki. Páratlan lehetőségünk van arra, hogy ezen dolgozzunk: előfordulhat, hogy amikor vége lesz ennek az időszaknak, akkor sokkal erősebb lelkiállapotban lévő közösségek térnek vissza a templomokba. Gyújtsunk gyertyát otthon, és akár családban, akár egyénileg kezdjünk el imádkozni! Isten most új utakra hív bennünket, olyanokra, amelyekre eddig nem is gondoltunk. Nem lenne jó, ha úgy térnénk vissza a templomainkba, hogy nem változtunk semmit, csak elpazaroltuk az időnket.”

hirdetés

A beszélgetésben többek között a szegények iránti gondoskodás is szóba került, a római katolikus pap a Szent Egyed közösséggel rendszeresen látogat hajléktalanokat ebben az időszakban:

“Hetente egyszer kimegyünk az aluljárókba és ételt osztunk a szegényeknek. Hatalmas bennük az éhség – egyrészt fizikailag is, mivel kevesebb lehetőségük van alamizsnát kérni ebben az időszakban – de a beszélgetésre még inkább vágynának. Különösen igaz ez az otthon lévő idősek és az utcán lévő hajlléktalanok esetében.

Gondoljunk rájuk ebben az időszakban, miattuk is tartsuk ébren a lángot!”

Fotó: Youtube/Magyar Kurír

777 ONLINE Videók
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás