2020. 03. 31.

Betört a templomba, hogy imádkozhasson – majd rongálni kezdett

Erőszakos módon tört be a Debreceni Református Nagytemplomba egy középkorú férfi március 30-án késő délután. Imádkozás közben találtak rá, de megzavarása után dührohamot kapott. A férfi rongálását csak a helyszínre érkező rendőrök tudták megakadályozi.

Ahogyan már a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság is beszámolt a szomorú esetről, 2020. március 30-án a késő délutáni órákban egy 30 éves férfi erőszakos módon betört a Debreceni Református Nagytemplomba – olvasható a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség sajtóközleményében. A helyszínre elsőként érkező lelkipásztor és járőr azt láthatta, ahogy az Úrasztalánál imádkozik és a Bibliából olvas a betörő, majd amikor észlelte, hogy már nincs egyedül, ingerülten rongálni kezdte a Nagytemplom berendezéseit az Úrasztala környékén. A néhány percen belül kiérkező rendőrök tudták csak megakadályozni ámokfutását, az elkövetőt rongálás bűncselekménye miatt állították elő.

A károk az Úrasztalát és az egyik ajtót érintik.

Forrás: Debreceni Református Nagytemplom Facebook

Mivel a Debreceni Református Nagytemplom műemlék épület, a hibák javítására restaurátor, asztalos, rézműves és lakatos munkáját is igénybe kell venni. A biztosítóval már felvette az Egyházközség a kapcsolatot, a helyreállítás költségének felmérése folyamatban van.

hirdetés

Forrás: Debreceni Református Nagytemplom Facebook

Ugyanakkor a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség úgy nyilatkozott, mindent megtesznek annak érdekében, hogy április 5-én a 10 órakor kezdődő Virágvasárnapi istentisztelet online közvetítésében semmilyen fennakadást ne okozzon a hétfői eset.

Forrás: Debreceni Református Nagytemplom Facebook

Imádkozunk a betörést elkövető férfi testvérünkért és lelki békességéért!” – írták.

 

Kiemelt kép: Debreceni Reformáus Nagytemplom Facebook

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás