2020. 03. 24.

Életét áldozta Giuseppe atya fiatalabb embertársáért

Megrendítő tettet hajtott végre az olasz Casnigo esperese, Giuseppe atya, aki a plébániai hívek által vásárolt lélegeztetőgépet visszautasította, hogy egy fiatalabb beteg kaphassa meg. Tanúságtétele példa lehet számunkra is ezekben a nehéz napokban.

Giuseppe Berardelli atya immár 14 éve a Bergamo közelében fekvő Casnigo esperese volt. A településen hosszú ideje végzett küldetését hamarosan már befejezte volna, ám néhány nappal ezelőtt mégis a „hadszíntéren esett el”: 72 éves korában a loverei kórházban távozott a földi életből a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Már az elmúlt évben jelentkeztek nála egyéb egészségügyi problémák is, ám aggodalmait palástolta folyamatos mosolya és aktivitása, hiszen mindenki számára minden körülmények között elérhető volt.

„Őszinte, egyszerű ember volt, akit bármikor megszólíthattak hívők és nem hívők egyaránt. Mindig így köszönt: béke és áldás. Kiváló kapcsolata volt a településünkön nemcsak a különféle egyházi csoportokkal, hanem a világi hatóságokkal és szervezetekkel is. A halotti virrasztások alkalmával a családok számára mindig felajánlotta személyes jelenlétét. Egykori fioranói hívei hosszú évek után is rendszeresen felkeresték. A gazdasági problémák megoldásához is kiváló érzéke volt, mindig megtalálta azokat az ajtókat, ahol sikeresen kopogtathatott segítségért. Sok egyházi épületet tudott így felújíttatni, illetve legnagyobb álma, az ifjúság számára az új oratórium is elkészült. Egy mindenki által szeretett esperes volt” – emlékezett rá Giuseppe Imberti, Casnigo polgármestere.

„Nagyon megrendített, hogy Giuseppe atya a plébániai közössége által vásárolt lélegeztetőgépet visszautasította azért, hogy egy fiatalabb beteg kaphassa meg” – nyilatkozta a helyi Szent Józsefről elnevezett idősek otthonának egyik ápolója.

hirdetés

Talán ez a tett, a leghitelesebb képzeletbeli fénykép, amit egy papi lélekről készíteni lehet.

„Egy olyan pap volt, aki mindenkit meghallgatott, akit tudott hallgatni és bárki, aki hozzá fordult tudta, hogy tőle biztosan segítséget fog kapni.” Korábbi szolgálati helye, Fiorano polgármestere, Clara Poli mosolyogva azt is hozzátette: „emlékszem öreg Guzzi robogójára, melyet nagyon szeretett. Mikor a motoron végigrobogott a településen mosolyával és lelkesedésével az egész közösségünknek békét és örömet ajándékozott.”

Casnigo esperese, Giuseppe Berardelli 72 éves volt. 1947. augusztus 21-én született Fontenóban. 1973. június 30-án szentelték pappá. Szolgálati helyei Calolzio, Gaverina, Fiorano al Serio és Casnigo voltak.

A loverei kórházban halt meg. Díszes temetése a járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt nem lehetett, ám a casnigóiak március 16-án délben kiálltak a teraszaikra és hatalmas tapssal búcsúztak el tőle.

Clara Poli polgármester asszony így fejezte be búcsúzó szavait:

„Távozásával nem hagyott bennünket magunkra, fentről vigyáz ránk, a felhők közt robog tovább motorján és ki tudja még mennyi tervet intéz el ott fent értünk is…”

Fordította: Kulcsár Dávid atya

Forrás és fotó: araberara.it

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás