2020. 03. 22.

Facebook-csoportot hoztak létre a keresztény élő közvetítéseknek

A “Keresztény közvetítések, tartalmak” Facebook-csoport célja, hogy a rengeteg szentmise/istentisztelet közvetítés lehetőség szerint egy helyen megtalálható legyen.

Gyakorlatilag most vasárnaptól semelyik keresztény történelmi egyház nem tart nyilvános szentmisét/istentiszteletet a koronavírus terjedése miatt. A szomorú intézkedéseknek megvan ugyanakkor az előnye is, hiszen több plébánia és gyülekezet is elkezdte szervezni az élő közvetítéseket, amely egy fontos és szükséges lépés az evangelizációban, hiszen így sok nem hívőhöz is eljluthatnak az örömhír szavai. 

hirdetés

Hogy a mostani bizonytalan időben mennyire nagy igény van a közvetítésekre, azt remekül megmutatja egy Facebook-csoport születése is, amelyhez alig pár óra alatt hatszázan csatlakoztak. A kis virtuális közösség célja, hogy a gombamód szaporodó közvetítéseket egy helyre gyűjtse össze, így egészen biztosan senki nem fog virtuális szentmise/istentisztelet nélkül maradni.

A Facebook csoport ide kattintva érhető el.

Rengetegen kérdeztétek tőlünk, hogy lesznek-e a 777 oldalán közvetítések – ezen a vasárnap még biztosan nem, de a jövőben több különleges videós tartalmat is tervezünk, többek között élő közvetítéseket is. Addig is kérünk titeket, hogy lehetőségetek szerint csatlakozzatok ahhoz az imalánchoz, amelyet a koronavírus miatt szerveztünk, hiszen egy olyan történelmi időszakot élünk, amikor minden imára szükség van!

Fotó: usnplash.com

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás