2020. 03. 15.

60 millió olasz nagyböjti lelkigyakorlata 

Ezekben a napokban az egész világ feszülten figyeli Olaszországot, ahol még mindig napról-napra emelkedik a koronavírusban elhunyt halottak száma. Kulcsár Dávid atya négy éve tanul Rómában, a városban ahol mindig pezsgett idáig élet: most azonban szellemvárossá vált a gyönörű ország és annak fővárosa. Helyszíni beszámoló egy fiatal paptól.

A farsang utolsó napjaiban a keresztény ember elkezd tervezgetni: milyen legyen az idei nagyböjt? Miről mondjak le idén? Hogyan tudnám leginkább jól megélni a szent negyven napot?

A római Pápai Német-Magyar Kollégiumban, ahol egyházjogi tanulmányaim ideje alatt élek ugyanezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk február közepén a második félév első napjaiban. Elkezdtük a nagyböjti utat, ám a hónap utolsó napjaiban már a tőlünk 650 kilométerre fekvő északi tartományokból is aggasztó hírek érkeztek. Milánó környékén már a hamvazószerdai miséket is csak interneten vagy televízión keresztül követhették a hívek a járvány kitörése miatt.

Eközben már az otthoniak is aggódni kezdtek értünk, noha mi semmit nem érzékeltünk a pánikhangulatból.

Március első napjaira a város szinte kiürült. Aggódó turisták tömegei mondták vissza előre lefoglalt útjukat. Furcsa volt látni, hogy a nevezetességek, ahova csak lökdösődve, több órás sorban állás árán lehet bejutni, most szinte üresen várták a lézengő látogatókat.

Negyedik évem ez az Örök Városban, de a hatalmas tömeg miatt eddig sosem volt kedvem bemenni az Angyalvárba. Belépve az üres kasszákat elhagyva és az üres termeken végighaladva felmentem a mindig zsúfolt teraszra, ahol felettem és a még fent lévő öt látogató felett már csak Szent Mihály hatalmas szobra állt. A híres szobor, melyről tudjuk, hogy az 590. évben Nagy Szent Gergely pápa által tartott pestisjárvány elleni könyörgő körmenet során megjelent és kardját a hüvelyébe visszahelyező arkangyalt ábrázolja, aki most egy szinte már üres városra tekintett le. Még akkor sem sejtettem igazán, hogy alakja néhány nap múlva ismét aktuális lesz a katolikus világ központja és egész Itália számára.

Soraimat már négy nappal azután írom, hogy az egész országban felfüggesztették többek között a vallási szertartások nyilvános végzését. A települések közigazgatási területét csak engedéllyel lehet elhagyni, tegnap óta pedig már csak az élelmiszerboltok, valamint a patikák tarthatnak nyitva.

Egyetemi kényszerszünetemet öt társammal saját döntésre nem a belvárosban, hanem a kollégium Rómától harminc kilométerre lévő épületében töltöm. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen minket ellátnak élelemmel, nem kell azokkal a nehézségekkel szembenéznünk, mint az olasz családoknak, akik vagy az iskolai szünet miatt unatkozó gyerekeket nem tudják hova tenni vagy azon törik a fejüket, hogy az országba évente érkező 45 milliós turistatömeg idei várható drasztikus megcsappanása miatt ugyan miből fognak megélni.

Megtapasztaltam már Rómában több ritka eseményt is; átéltem két erős földrengést, ébredtem 10 centiméter hótakaróra abban a városban, ahol fagyni sem igen szokott, de azt sosem gondoltam volna, hogy Európa egyik legősibb helyét egy nagy láthatatlan ellenség, egy vírus fogja ledönteni a lábáról a XXI. században.

Ember tervez, Isten végez, tartja az ősi magyar mondás. Tervezgettük ezt a nagyböjtöt is, de senki nem gondolta volna, hogy a posztmodern, fejlett technikai eszközökre és az emberi mindenhatóság-tudatra épülő társadalmunkban egyik napról a másikra viszonylagossá válnak olyan dolgok, melyekről azt hittük, hogy ezek nélkül elképzelhetetlenek a mindennapjaink. 60 millió olasz számára „kötelező lett” a 2020-as nagyböjt, melynek elhatározásait már nem magunk tesszük meg.

Rengeteg dologról kell lemondanunk és nem tudjuk, hogy meddig tart az idei „lelkigyakorlat”.

Szent Pál arra buzdítja a korinthusiakat, hogy a láthatatlanra koncentráljanak (vö. 2Kor 4,18a). Az egész világ életét most egy láthatatlan kórokozó alakítja át óráról órára, ám kérdés, hogy mennyire tudunk ebben a világméretű nagyböjti lelkigyakorlatban ahhoz a Láthatatlanhoz közelebb kerülni, aki minden bajból ki tud bennünket vezetni. Kényszerű „száműzetésünkben”, ahol mindennapjainkat szinte már egy szemlélődő szerzetesrendhez hasonló napirenddel és tevékenységi körrel éljük, a koronavírus áldozatainak lelki üdvössége és a kór visszaszorulása mellett azért is imádkozunk, hogy ez a krízishelyzet ébressze rá az emberiséget: mindannyian Isten kezében vagyunk.

Ő életünk és történelmünk irányítója, ezért arra kell törekednünk, hogy ebben a nehéz helyzetben felismerjük az ő szándékát, le tudjuk vonni majd a helyes következtetéseket és a járvány elmúltával hitünkben és emberi kapcsolatainkban megújulva tudjunk örülni a feltámadásnak.

dr. Kulcsár Dávid atya

Blog
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Németh Rezső 2020. 03. 15. 12:23

    A Collegium et Hungarikum léte arról mesél nekem hogy nem először van az hogy az Egyház szive amin a pokol kapui sem tudnak diadalmat venni Rómából hozzánk helyeződik át. A Szent Római Birodalomra gondolok ami a német magyar állam keretében létezett az utolsó időkben. Ma csak a magyar Egyházban nem szünetel az Úr feltámadásának vasárnapjának ünneplése. Imádkozom , hogy maradjon is így!

  • Válasz Németh Rezső 2020. 03. 15. 12:31

    A Germanicum kimaradt