Van, aki az Iron Maiden koncert helyett inkább velük beszélget – bemutatjuk a fesztiválmissziót

Lehet-e sikeresen evangelizálni az ország legnagyobb fesztiváljain? A válasz határozott igen: a KözösPont keresztény fiatalokból álló csapat, akik olyan népszerű helyszíneken beszélgetnek hitről, életről korukbeliekkel, mint például a VOLT Fesztivál. Teljesen ökumenikus összefogás az övék: a Katolikus, Református és Evangélikus egyházak nagyszerű kezdeményezése. Beszélgetés Decmann Ábel orvossal és Németh Tamás református lelkésszel misszióról, sztereotípiákról, fiatalokat foglalkoztató témákról.

Hogyan csöppentetek bele a KözösPont missziójába?

Decmann Ábel: Én huszonhárom évesen csöppentem bele a KözösPontba, a mostani menyasszonyomnak köszönhetően, aki akkor a VOLT Fesztiválon sátorvezetőként vett részt. Egészen fiatalon kérték fel erre a feladatra, és úgy érezte, szüksége van a támogatásomra, így a háttérből segítettem a csapatot. Akkor nagyon megragadott a sátor légköre. Mindenki önkéntesen, lelkesen végezte ezt a munkát, és képes volt évről-évre visszajárni. Bár csak kívülről vettem részt a sátor életében, de az is érezhető volt, hogy mekkora jelentősége van a fesztiválozók körében is. Ezek után nem volt kérdés, hogy a következő évben önkéntesnek jelentkezem. 

Németh Tamás: Teológus hallgatóként a Ráday utcai kollégiumban laktam, és az ott megismert – egyébként gépészmérnök és biológus – barátaim meséltek nekem a kezdeményezésről. Úgy gondolták, hogy én biztosan föltalálnám magamat egy fesztiválmisszióban, így 2009-ben el is mentem az első fesztiválomra, Hegyaljára. A döntésemben az is közrejátszott, hogy a teológián úgymond laboratóriumi körülmények uralkodtak. Nagyon sok elméleti tudást szívtam magamba, de valós emberekkel és valós problémákkal nem találkoztam. A fesztivál lehetőséget adott arra, hogy emberekkel foglalkozhassak. Azonban az első élményem több kérdést is felvetett bennem.

Melyek voltak ezek a kérdések?

hirdetés

Tamás: Egyrészt kihívásnak éltem meg azt, hogy az önkéntesek régóta ismerték már egymást, nehezen tudtam beilleszkedni. Másrészt zsenge teológus lelkemnek a fesztivál erős kezdés volt. Nem azért, mert nagyon bigott lettem volna, hanem mert huszonegy évesen túlságosan magával ragadott a fesztivál. Utána komolyan le kellett tisztáznom magamban, hogy miért is mentem el. Azért, hogy koncertekre járjak, vagy azért, hogy szolgáljak? Nem voltam benne biztos, hogy ezek után a következő évben is jelentkezni fogok önkéntesnek, azonban váratlanul elhívtak azon a nyáron a Sziget Fesztiválra is. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elmentem. Olyan emberekkel találkoztam és beszélgettem ott, amelyek hosszú távra meghatározták az emberekhez való viszonyomat. Utána nem volt kérdés, hogy a következő évben is jelentkezzem. 

Az önkénteseket inkább a fesztivál szó vonzza, vagy a vágy, hogy evangelizáljanak?

Ábel: Aki csak a hirdetésünket látja, annak valószínűleg először a fesztivál ragadja meg a fantáziáját, és eljön kipróbálni. Aki ismerősön keresztül érkezik, az általában tudja, hogy mire vállalkozik: az elsődleges nem a fesztiválélmény, hanem a szolgálat, hiszen ezért vagyunk kint. 

Tamás: Aki volt már fesztiválon, azt nem fogja kibillenteni annak a hangulata, ellentétben azzal, akinek ez az első ilyen élménye. Azonban én nem gondolom, hogy ezzel baj lenne. Nem lehet azt mondani, hogy valamilyen kegyes lepel miatt senkit nem hoz lázba, aki keresztény. Természetesen lázba hoz, de ha mi komolyan hiszünk abban, hogy nekünk ott van keresnivalónk, akkor ez megsokszorozza ezt az élményt, ami önmagában nem emiatt fontos. Ezt szeretném kiemelni, mivel sokak szerint a KözösPont egy élményszolgálat. Pont fél éve olvastam Bonhoeffernek a Közösségben című könyvét, amiben nagyon egyértelműen leszögezi, hogy soha nem lehet az Istenre hagyatkozás forrása az élmény. Isten az élményen túl van. Ha semmi nem történik, akkor is meg lehet hallani Isten hangját, meg lehet találni Krisztus közösségét. Mi az önkénteseket úgy vonjuk be, hogy odafigyelünk rájuk, de nem korlátozzuk őket. A saját missziónkat hátráltatnánk, ha a betérők azt hallanák az önkéntesektől, hogy nekik nem szabad részt venniük a koncerteken. Ezzel lezárnánk egy kommunikációs csatornát, egy kapcsolódási pontot, hiszen csak nagyon sokára jutunk el oda egy beszélgetésben, hogy a hitről is szó legyen. 

Decmann Ábel (balra) és Rockenbauer Barnabás, ferences szerzetes (jobbra) fiatalokkal beszélgetnek.

Gondolom sokan sztereotípiákkal a fejükben érkeznek.

Tamás: Igen, és az egyik célunk az, hogy ezeket leromboljuk. Ha az ember úgy nő fel, hogy nincs benne egy élő közösségben, ahol megtanulhatja az egyházközségét és annak tagjait elfogadni a bűneikkel együtt, akkor a fejében csak sztereotípiákat gyárt. Egészen addig, amíg nem találkozik hús-vér emberekkel, ezek a sztereotípiák sokkal jobban meg fogják határozni a gondolkodását mint egy Bibliai igének a kifejtése és megértése.

Szerintetek a felekezetek hogyan tudnak a sztereotípiák ellen dolgozni?

Tamás: Azt gondolom, hogy az embereknek arra van szükségük az egyház irányából is, hogy érthető, látható és hiteles képet kapjanak. Az egyházaknak tudniuk kell nyitni és odamenni a fiatalokhoz, az idősebbekhez és nem azt várni, hogy ők jöjjenek oda. Az egyik legalapvetőbb élményem a KözösPonton az a megbotránkozás azon, hogy én lelkész vagyok. Nem értik mit keresek ott. Sok fesztiválon voltam már, és egészen elképesztő, hogy mi jön elő az emberekből, amint megtudják, hogy én lelkész vagyok. Sokat segít nekik, hogy nem egy palástos, reverendás embert látnak, hanem egy elérhető, megszólítható alakot. 

Ábel: Én azt gondolom, hogy az egyházaknak és az embereknek úgy érdemes a sztereotípiák ellen küzdeni, hogy megismertetjük magunkat az emberekkel. Anélkül, hogy az értékeinket, értékrendünket feladnánk, az emberek közé kell menni, kommunikálni velük, és megosztani direkt vagy indirekt módon a nézeteinket.

Milyen útmutatót adtok ehhez az önkénteseknek? Hogy zajlik az ő felkészítésük?

Tamás: Ez egy felekezetközi misszió, ezért nagy hangsúlyt kap a felkészítésben az, hogy megismerjük az egyháznak a sokszínűségét, a különböző felekezetek értékeit bemutassuk, megismertessük és elfogadtassuk az önkénteseinkkel. Így az egymással szembeni előítéletek is fel tudnak oldódni. Ez önmagában egy teret nyit, segít meglátni azt, hogy Istennek vannak győzelmei más felekezeteknek az életében is és erre lehet támaszkodni. Illetve azzal tudunk segíteni, hogy kicsit foglalkozunk az önkénteseinknek az önismeretével. Általában vannak olyan gyakorlataink, amik bibliodrámára épülnek, illetve sok szituációs gyakorlatot végzünk, amikben végig beszéljük milyen nehézségekkel küzdhet ma egy fiatal.

A gyakran elhangzó kérdések alapján alakítjátok ezeket a gyakorlatokat? 

Ábel: Vannak olyan kérdések, amiket gyakran feltesznek, de alapvetően nem úgy funkcionálunk, mint egy kérdezz-felelek sátor. Mi egy közösség vagyunk, egy hely, ahová beülhetnek és beszélgethetnek velünk, társra találhatnak. Bár a fesztiválon sok ember van, de könnyű a tömegben magányosnak lenni. Olyan is akad, hogy valaki csak el akar ütni pár órát és beül beszélgetni. Ők nem feltétlenül kérdeznek az egyházról. Van, hogy az egész egy felszínes beszélgetés. A lényeg az, hogy mi akár ezeken a felszínes beszélgetéseken keresztül is átadjunk egy hangulatot, egy légkört, egy értékrendet, ami a kereszténységünkből fakad. Ha csak a közösségnek a jókedve, a hangulata marad meg és ez kerül összefüggésbe valahogy a kereszténység kifejezéssel a betérőben, már az megérte. Ki tudja, hogy a jövőben Isten ebben az emberben mit fog ezáltal művelni.

Általában milyen emberek térnek be hozzátok? Vagy ez teljesen kiszámíthatatlan?

Tamás: Kiszámíthatatlan. Azzal viszont nem lövünk mellé, ha megpróbáljuk kategóriákba sorolni a fesztiválokat. Vannak olyan fesztiválok, melyeket a harminc pluszos korosztály látogat, ezért ilyenkor a szenior önkénteseinket is szoktuk hívni. A Szegedi Ifjúsági Napokon viszont érthetően egyetemisták és környékbeliek vannak többen. Az életkori sajátosságoknak megfelelően pedig érthetően mások a problémák és a küzdelmek is, amivel a betérők szembenéznek. Óriási a szakadék. Ugyanakkor az egyre nyilvánvalóbb, hogy egy fesztivál drága mulatság, így a társadalomnak inkább a tehetősebb rétegével lehet itt találkozni. Be kell látni, hogy ez nem az a misszió, ahol az elesettebbeket, szegényebbeket próbáljuk megszólítani.

Tudnátok visszaidézni emlékezetes pillanatot, beszélgetést, ami számotokra azóta is meghatározó?

Tamás: Nagyon sok volt. Egyszer a Szigeten egy fiatal katolikus házaspár tért be hozzánk, akik a kisgyereküket hagyták otthon, hogy eljöhessenek az Iron Maiden koncertre. A feleség a beszélgetés közepén ocsúdott fel, hogy már fél órája tart a koncert. A férje pedig megnyugtatta, hogy semmi gond, maradjunk még beszélgetni. Ez egy nagyon jó élmény volt. Az is meghatározó élmény volt számomra, amikor egy nagyon zaklatott, nyomott lelkiállapotban lévő fiatalemberrel beszélgettünk órákon át. A beszélgetés közepén egyszer csak előtört belőle valami, és a semmiből coming outolt. Nekünk, életében először. Erre fölkészülni gyakorlatilag lehetetlen, bennünket is váratlanul ér. Az mondjuk érdekes volt, hogy a fiatalember bemehetett volna az LMBTQ sátorba is, ami 20 méterre volt tőlünk. Azonban neki esze ágában sem volt oda menni, mert neki a bűnével és a bűntudatával, a személyes életével kapcsolatban voltak kérdései. Ő jobbnak látta azt nálunk feltárni és megbeszélni.

Ábel: Amikor még orvostan hallgató voltam, az egyik fesztiválon azt láttam a sátrunkban, hogy egy férfi már legalább egy-másfél órája ír magának levelet. Van egy ilyen felhívásunk, hogy írj magadnak levelet, mi pedig egy év múlva kipostázzuk. Ő már a második, harmadik oldalt írta, és közben nagyon elgondolkodott. Amikor már láttam, hogy a vége felé jár, odamentem hozzá köszönni, mire felszínre tört benne mindenféle élmény. A lényeg, hogy ő egy kiégett orvos volt, már a harmincas éveiben, és nagyon hosszan el tudtunk erről beszélgetni. Nagyon meghatározó volt számomra, hogy én a fiatal lelkesedésemmel tudtam belé erőt tölteni. Egyetemistaként, a szakmában előttem járó embert tudtam lelkesíteni. Mindezt pusztán azáltal, hogy megkérdezem tőle: Miújság?

Németh Tamás (balra) beszélgetés közben.

A legtöbb keresztény nem kerül ilyen szituációkba, ami valahol szomorú.

Tamás: Jézus azt mondja, hogy menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Ha komolyan veszem azt, amit Jézus mond, akkor az, hogy kilépek a komfortzónámból és meghallgatom mások véleményét, elkerülhetetlen. Sajnos nagyon sokan úgy szeretnének érvelni, hogy én ebben hiszek, engem ez meggyőzött, vagy elfogadod, vagy nem. Viszont nekünk a miértekre is választ kell adnunk. Ugyanakkor azt mondja az Ige, hogy Isten különböző kegyelmi ajándékokat adott. Ezektől a karizmáktól sem szabad félni és imádkozni kell azért, hogy meg tudjuk őket ismerni, tudjuk őket használni, és imádkozni kell azért, hogy olyan karizmával rendelkező emberek, akik fölismerték azt, hogy mit kaptak Istentől, azok ezt használják és jöjjenek. Nem mindenki ugyanúgy szolgál, ahogyan mi. 

Aki szeretne önkéntesként a KözösPont csapatának a részesévé válni, az hol talál meg benneteket?

Tamás: A 2020-as év fesztiváljaira február 14-ig lehet jelentkezni. Négy fesztiválra szeretnénk elmenni, ezek az EFOTT, az Ördögkatlan, a Strand Fesztivál és a Szegedi Ifjúsági Napok. Vannak előtte felkészítő hétvégék és lelkigyakorlatok, melyeken elvárás a részvétel. A beérkezett jelentkezések feldolgozása után személyes találkozás során tisztázzuk a részleteket és megbeszéljük, mire lehet számítani.

A KözösPont egy ökumenikus, ifjúsági fesztiválmisszió, mely 2000 óta minden évben a katolikus, református és az evangélikus egyház támogatásával küld önkénteseket magyar könnyűzenei fesztiválokra. Egy évben körülbelül 80-100 önkéntes vesz részt a szolgálatban, melynek lényege, hogy a keresztény értékrendet, gondolkodásmódot személyes találkozások, beszélgetések, illetve különféle programok keretén belül közvetlenül vagy közvetetten átadják a fesztiválozó közösségnek.

Ha szeretnél jelentkezni önkéntesnek, akkor azt még 2020. február 14-ig ITT megteheted.

hirdetés